Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. október 21. szerda - 158. szám - Az ülésnap megnyitása - A Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig, valamint az Állami Számvevőszék által benyújtott, Magyarország 2019. évi központi költségvetése végrehaj... - VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója:
812 Tisztelt Ház! Néhány szót arról, hogy az európai uniós források felhasználása hogyan történt, mit kaptunk és mit fizettünk be. Magyarország az Európai Unióba 2019-ben 365 milliárd forintot fizetett be, és 1566 milliárd forintnyi uniós költségvetési támogatás jutott el a kedvezményezettekhez. A kifizetések 75 százalékát a kohéziós programok, 13 százalékát a vidékfejlesztési program, a maradék 12 százalékot pedig egyéb kisebb költségvetésű uniós programok adták. A költségvetésen kívüli agrártámogatások 494 milliárd forint közvetlen jövedelempótló támogatást jelentettek a gazdák részére. Tehát mindent egybevetve 2019-ben közel 2060 milliárd forintnyi uniós támogatás nyújtására került sor. (8.30) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Költségvetésünknek fontos része az egészségbiztosítás, a nyugdíjbiztosítási rész, most erről szeretnék néhány szót szólni. Kezdem a Nyugdíjbiztosítási Alappal, amelynek 2019-ben mintegy 3500 milliárd forintnyi kifizetése volt, 2,2 millió fő ellátását finanszíroztuk ebből. A nyugdíjprémium, az egyszeri juttatások összegét is beleértve mintegy 156 milliárd forinttal költöttünk többet nyugellátásokra, mint 2018-ban. A kormány 2010-ben azt ígérte, hogy megvédi a nyugdíjak reálértékét, ennek megfelelően 2011 és 2019 között a nyugdíjakat összességében 34 százalékkal növeltük, és a tartósan alacsony inflációnak köszönhetően pedig ezek vásárlóereje mintegy 10 százalékkal javult. A tavalyi évben a nyugellátásokat 3,4 százalékkal emeltük. Az elmúlt évek nettó átlagkeresetnövekedésének hatására a nyugdíjemelés eredményeképpen a nyugellátások átlagos összege 4,9 százalékkal nőtt. Hadd említsem meg a nők korhatár alatti nyugellátását is: 2019-ben 153 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, erre a célra a magyar költségvetés a Nyugdíjbiztosítási Alapból 261 milliárd forintot fordított. Tavaly immár harmadszorra részesültek a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásra jogosultak nyugdíjprémiumban, ami minden eddiginél magasabb összegű volt. A nyugdíjprémium kifizetésére is fordítottunk pénzt mintegy 50 milliárd forint értékben. Végül, de nem utolsósorban tavaly szeptemberben 2,6 millióan kaphattak 9 ezer forint összegű gáz- és villanyszámla-kifizetésre fordítható úgynevezett rezsiutalványt, ezt is említsük meg. Erre mintegy 23 milliárd forintot fordítottunk. Tisztelt Országgyűlés! Az Egészségbiztosítási Alapról néhány szót. 2433 milliárd forintnyi volt a bevétel és 2540 milliárd forint a kiadás. Fontosabb kérdés talán, hogy mire fordítottuk ezt a pénzt. A járulékbevételek és a hozzájárulások mintegy háromnegyed részét teszik ki az összes bevételnek, ilyen címen 1818 milliárd forint befizetés érkezett, és a bevételek egy kisebb részét az előirányzatszinten teljesülő költségvetési hozzájárulások tették ki. Az alap kiadásainak a negyedét pénzbeli ellátások kifizetésére - csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj, táppénz, rokkantsági, rehabilitációs ellátások - fordítottuk, közel háromnegyedét pedig természetbeni ellátások finanszírozására használta az egészségbiztosítás. Ez azt jelenti, hogy a gyógyító-megelőző ellátás fedezetét tudtuk biztosítani. Ilyen volt az egészségügyi dolgozók bérének 2019. november 1-jéről előrehozott július 1-jei újabb, átlagosan 8 százalékos növelése, illetve ezzel egyidejűleg a védőnők szakdolgozói bértábla hatálya alá való helyezése is. Tudtunk forrást biztosítani traumatológiai ellátások finanszírozásának a növelésére, a fogászati egyszeri kiegészítő díjazásnak a kifizetésére, a gyermekek ellátását végző intézmények finanszírozásának a növelésére és a nagy értékű, tételes elszámolású gyógyszerek többletfinanszírozására, új eljárások közfinanszírozásba történő bevonására is. Hadd említsem meg, hogy a gyógyszertámogatásokra és a gyógyászati segédeszközök támogatására fordított kiadások is növekedtek, az előbbiek mintegy 7 százalékkal, az utóbbiak mintegy 5 százalékos mértékben, tehát jóval az infláció fölött. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül engedjék meg, hogy ezúton is köszönetemet fejezzem ki az Állami Számvevőszék munkatársainak a zárszámadás ellenőrzése során végzett munkájáért. Hadd idézzek a Számvevőszék jelentéséből: „A 2019-es zárszámadásitörvény-javaslat összeállítása szabályszerű volt, annak tartalma összhangban volt a jogszabályi előírásokkal. Az államháztartás központi alrendszerének hiányára és az államadósságra vonatkozó törvényi előírások