Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. október 20. kedd - 157. szám - Egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):

724 Üdvözlöm a javaslat azon részét, amely a költségvetési szférában a 450 ezer forintig terjedhető béren kívüli juttatást meghatározta. Ez rendkívül kellemetlen volt a közszférában, hogy egyes intézményekben csak 200 ezerig, másokban 450 ezerig lehetett adni az úgynevezett kafetériát. Most ez a javaslat némi harmóniát teremt. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló jogszabályjavaslat tulajdonképpen az ellenőrzött külföldi társasági minőséggel függ össze. Európai uniós irányelv az, amely előírta, hogy ezt a módosítást meg kell tenni. A harmadik fontos kérdés, a harmadik törvénymódosítási javaslat a kisadózó vállalkozások tételes adójáról szól, és itt, ha megengedik, képviselőtársaim, egy kicsit megállok. Az elmúlt időszakban rendkívül heves és szenvedélyektől sem mentes vita alakult ki abban, hogy a kormányzat a kisvállalkozói adózást némileg szigorítani kívánja azzal, hogyha egy szerződéses partner 3 millió forintnál nagyobb bevételre tesz szert, ezzel tulajdonképpen már az ezen fölüli összeget egy nagyon komoly, 40 százalékos adóval sújtja. Természetesen én magam is megértettem azokat az ellenzéki ellenállásokat, amelyek arról szóltak, hogy egy nagyon kedvező adózási rendszert dolgozott ki a kormány olyan polgárokra, akik kisvállalkozásaikat működtetik, és ebből próbálják a családi megélhetés összegét előteremteni, de meg kell hogy mondjam, hogy ebben a kérdésben némileg értem a kormányzat álláspontját is. Vissza akarok utalni a kilencvenes évekre. Miért akarok visszautalni? Azért akarok visszautalni, mert a kilencvenes években reneszánszát élte az, hogy munkavállalói státuszokból komolyabb vállalatok rákényszerítették a dolgozóikat arra, hogy vállalkozzanak, úgynevezett saját lábra álljanak, és ennek minden terhét, adminisztrációs, adózási terhét, kockázati terhét, a vállalkozás megrendelésének elvesztési lehetőségét is ráterhelték ezekre az úgynevezett kényszervállalkozókra - úgy is hívtuk őket, hogy kényszervállalkozók -, és ezzel óriási széles társadalmi rétegeket kiszolgáltattunk a piac könyörtelen szabályainak. Nagyon kevesen emlékeznek erre, csak az olyan öregek emlékeznek inkább, mint én, akik számtalan olyan embert ismertek, akik klasszikusan egy munkáltatónak egy munkafeladatot végeztek, soha senki másnak nem dolgoztak, és mégis a vállalkozás kényszerpályájára szorították őket. A kisvállalkozói adó, meg kell mondjam, hogy újra elindította ugyanezt a folyamatot, csak egy óriási különbség van a kilencvenes évek és a mai időszak között. Míg a kilencvenes években munka törvénykönyve volt, a szó nemes értelmében a munkavállaló érdekében és az ő jogainak garantálása érdekében, addigra mára munkáltatói munkatörvénykönyv van, azaz a munkaviszonyban is rendkívül kiszolgáltatottak a dolgozók, lehet, hogy nem közvetlen a piac törvényének kiszolgáltatva, de közvetetten igen, mert ahogy a piac törvényei vagy a piac alakulása a nagyvállalatoknak, a vállalkozóknak a sorsát változtatja, akár negatív értelemben, ez azonnal leképeződik az egyszerű munkavállalónál, azaz mára a munkavállalók viszik el mindannak a terhét, ami a vállalkozások számára a piacon a kockázatot jelenti. Tehát ezzel az új adózási formával bizony újra elkezdődött az a reneszánsz, annak a kényszervállalkozói körnek a kialakulása, akik lehetséges, hogy úgy érezték, hogy szabadabb lehetőségeik vannak vállalkozói státuszban a piacról munkát kapni, de jellemzően a nagy részük most is egy-egy nagyobb vállalkozónak vagy egy-egy komolyabb szervezetnek dolgozik, azaz klasszikus értelemben munkafeladatot lát el. Ha nem visszaélésszerű lenne a jogviszonyok létrehozása, akkor ők munkaviszonyban lennének. Ha én lennék a pénzügyi tárca gazdája, és azt látnám, hogy ezt a kisvállalkozói adót komoly nagyvállalatok arra hozták létre, hogy alvállalkozói, kisadózói láncolattal ússza meg azt, hogy munkaviszonyban kelljen olyan embereket tartania, akik klasszikusan nem csinálnak mást, csak ezt a munkafeladatot, és kiszolgáltatják őket a piac törvényeinek, pedig nem tudják a piacot befolyásolni, akkor én is azt mondanám, hogy ennek valahogy véget kell vetni. Csakhogy az is igaz, hogy ma azért nem tudja a munkavállaló megkülönböztetni, hogy ő munkaviszonyban jár-e jobban vagy ebben a kisvállalkozói viszonyban, mert a mai munka törvénykönyve semmivel sem védi őt jobban, mint a szabadpiacon a piac hektikus kiszámíthatatlansága. Ezért nem látjuk azt a fajta társadalmi mozgalmat, amely pont azért indult volna el, hogy ne kényszerüljenek vállalkozói formában dolgozni, ha már klasszikusan egy szervezetnek