Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 30. hétfő - 172. szám - A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):
2485 szeretném folytatni (Nacsa Lőrinc: Mi is!), ugyanis önök a TAB-módosítóval bebizonyították, hogy valóban gyámság alá kívánták helyezni a Balaton Fejlesztési Tanács elnökét. Én mondtam, hogy ha már egyszer van három ilyen területfejlesztési tanács, akkor miért csak az egyiknél gondolták úgy, hogy még a Pénzügyminisztérium mellé a Miniszterelnökséget is oda kell passzítani. Erre TAB-módosítóként a másik kettőt is gyámság alá helyezték. Ez egy beismerő vallomás önöktől, látható, ugyanis az indokolásban is az volt, hogy a közpénzeket önök nem megfelelően használták fel, vagyis feltételezték azt, hogy ezekben a tanácsokban nem történt megfelelően a közpénzek felhasználása. Akkor kérdezem én, hogy milyen vizsgálatok indultak, vagy milyen vizsgálatok fognak indulni. De az, hogy most ezt a két másik területfejlesztési tanácsnál is meglépték, az önök beismerő vallomása. Úgyhogy nagyon bízom benne, hogy más ilyen ellenzéki javaslatokat is majd egyszer el fognak fogadni, mert én valóban csak viccből mondtam, hogy nahát, akkor a másik kettőnél is legyen, és lett. Hát, akkor szerintem ki kellene nekünk találni itt az ellenzéki padsorokban, hogy mi az, amit szeretnénk, hogy önök véghez vigyenek, mert láthatóan az elmúlt időszakban egyetlenegy ellenzéki javaslatot nem bírtak megfogadni. Majd jött ez, hogy a területfejlesztési tanácsoknál ne egy elnök legyen, hanem legyen társelnöki rendszer. Hiába mondta Bartos Mónika képviselőtársam az általános vitában, hogy ez majd még az adminisztrációt se fogja növelni - fogja, ezt önök is tudják, de önöknek sokkal fontosabb volt az, hogy itt ez a gyámság alá helyezés megtörténjen, és így jobban el lehet sikálni az egészet, hogy már mind a háromnál megtették. Szóval, bízom benne, hogy lesznek majd olyan törvényjavaslatok, amelyeknek itt a vitájában mi el fogjuk mondani, hogy mit szeretnénk, és önök véletlenül majd meghallják, és meg fogják tenni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Most megadom a szót Keresztes László Lóránt képviselő úrnak, az LMP frakcióvezetőjének. Parancsoljon! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Folytatva a képviselő asszonynak a felszólalását, akkor én mindjárt teszek egy javaslatot, talán Nacsa képviselő urat nem fogom meglepni. Én azt javaslom, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonalnak a közel ezermilliárdos projektjét állítsák le, és azt az összeget, ami az idei évben és a jövő évben 200 milliárdot tesz ki, száz százalékban fordítsák a magyar, hazai mellékvonal-hálózat fejlesztésére. Így akkor a vasútvonal-fejlesztés megmarad, de egy olyan projekt érdekében, aminek van is értelme a magyar vidék leszakadásának a megállítása tekintetében. Nyilván félig viccesen szólt hozzá ehhez a javaslathoz a képviselő asszony, ugyanakkor ebben semmi vicces nincsen. Azt tudom mondani, hogy a 2010 utáni és a 2010 előtti kormányzati időszak egyik legnagyobb bűne az, hogy nem tudtak mit kezdeni a területfejlesztés feladatával, és a beáramló fejlesztési forrásokat nem tudták sikeresen felhasználni annak érdekében, hogy valóban az országot egy fenntartható fejlődés-fejlesztés irányába tudják mozdítani, és nem tettek semmit a leszakadó vidéki térségek fejlesztéséért. Láthatjuk, hogy az uniós csatlakozás óta gyakorlatilag ugyanúgy négy hazai régió van az Unió 20 legszegényebb térsége között, és ha megnézzük az ezen régiókon belüli területi különbségeket, akkor egészen döbbenetes adatokat, döbbenetes számokat és döbbenetes helyzeteket látunk. Tehát vannak - egyre kiterjedtebben sajnos - Magyarországon olyan vidéki válságtérségek, amelyekről önök láthatóan gyakorlatilag lemondtak. Sorolhatnánk hosszan azokat a szakpolitikai hibákat és mulasztásokat, amelyeket elkövettek, és hozzáteszem - ezt mindig szeretem hangsúlyozni, mert fontos -, amit az önök elődei 2010 előtt is elkövettek, amelyek ellentétesek azzal, ami a magyar emberek és alapvetően a vidéken élő emberek érdeke lenne. El tudom mondani, hogy itt alapvetően egy koncepcionális probléma van a fejlesztéspolitikában, és ez a javaslat is arról szól, hogy minél inkább lehessen centralizálni a fejlesztéspolitikát, és egyre közelebb vinni a döntéshozatalt és a források elköltéséről való döntéshozatalt a kormányzat köreihez, egészen a tűz közelébe, hogy ott a központban, a centrumban ezeket a döntéseket meg lehessen hozni. De éppen a területfejlesztésnek, a fejlesztéspolitikának a lényege lenne az, hogy ezeket a döntéseket le