Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 23. hétfő - 171. szám - Csárdi Antal (LMP) - a pénzügyminiszternek - „Mi a kormány szándéka?” címmel - ELNÖK:
2351 bérkereteket, ez elsősorban akkor a felsőfokú végzettségűeknek az összevont pótlékemelésére tudott fordítódni. Az idei esztendőben pedig 33 milliárd forint többletet biztosítunk egy 14 százalékos, átlagosan 30 ezer forintos béremeléshez (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), így tíz év alatt sikerült több mint duplájára emelnünk a szociális szférában dolgozóknak a fizetését, és ezt az emelést szeretnénk továbbvinni a későbbiekben is. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) (14.30) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Egyperces viszonválaszra Sebián-Petrovszki László képviselő úré a szó. Parancsoljon! SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): A szövegértést hiányolom az államtitkár úrnál. Amikor arról beszélek, hogy 2011-15 között évről évre csökkent az átlagkeresetük, az az önök kormányzásának az ideje volt. Ott nem lehet mire mutogatni. Jó, hogy nem az őskorig megyünk vissza, és ott talál valamilyen indokot, hogy megmagyarázza azt, ami megmagyarázhatatlan; azt, hogy miért van az, hogy a legalacsonyabb átlagkereset - és ezt nem is cáfolta államtitkár úr - ebben a szférában, és nem is tud arra semmit se mondani, hogy mikor lesz ez nem a legalacsonyabb. 9 milliárdot adtak egy évben egy több tízezer embert foglalkoztató ágazatnak? Kilencmilliárdot?! Abból majdhogynem egy hajót vesznek csak az Adrián. Mikor lesz az, hogy ez az ágazat olyan kiemelt figyelmet kap önöktől, mint amilyet megérdemel, mint amilyet az a terhelés, amit önök okoznak, és az a terhelés, amit a járvány okoz nekik... - merthogy ez az az ágazat, ahol nem tesztelnek, csak most kezdtek el tesztelni, nem kapnak bérkiegészítést, mert az egy másik ágazat volt. Mikor jut ez az ágazat oda, hogy ugyanolyan kiemelt szerepet kapjon önöktől, mint amit megérdemel? Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti meg Rétvári Bence államtitkár urat is. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön azt mondja, hogy lehetne több milliárddal is emelni a bérkereteket. Természetesen ezt mindenki mondhatja, csak attól kicsit hiteltelen, aki csökkentette a szociális dolgozók bérkeretét, mert a rendszerváltás óta az önök kormánya volt az egyetlen, amely csökkentette a szociális dolgozók bérét. Nem volt más, csak önök voltak ezek, tisztelt képviselő úr (Sebián-Petrovszki László közbeszól.), mi viszont emelni igyekeztünk. Ahogy ön mondta, egy rendkívüli helyzet van, a járványhelyzet, éppen ezért az elsők között, sőt elsőként a szociális dolgozóknál indult el a célzott tesztelés az elmúlt héten. (Sebián-Petrovszki László: Nem igaz! - Az elnök csenget.) Ezek mellett pedig a második hullámra készülve 43 millió sebészeti szájmaszkkal, 10,5 millió pár gumikesztyűvel, 160 ezer liter kézfertőtlenítővel, 160 ezer liter felületfertőtlenítővel, 34 ezer izolációs köpennyel és egyéb különböző védőfelszerelésekkel igyekeztünk a szociális ágazatban dolgozók és az ott gondozottak egészségét is megőrizni a második hullámban. Köszönöm szépen. (Sebián-Petrovszki László: Majd kenyeret vesz az izolációs köpeny...) Csárdi Antal (LMP) - a pénzügyminiszternek - „Mi a kormány szándéka?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Csárdi Antal képviselő úr, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszter úrnak: