Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 18. szerda - 168. szám - Egyes választási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):
1955 Magyarországon a többszázas bejelentések miatt keletkeztek, és az a négy büntetőeljárás bizony vádemeléssel a bíróság előtt van. Tehát ha valakinek az a célja, hogy tiszta legyen a választás, és valóban célja, akkor például az ilyen anomáliákat rendkívül egyszerűen meg lehet oldani jogalkotással, és a joggyakorlatot, higgyék el, a jegyzők lennének a legboldogabbak, ha ezt követhetnék, és nem kellene ugyanabba a düledező ingatlanba már a 120. embert bejegyezni. De az is tény, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt egy darab jegyző, egy darab, aki azt mondta, hogy ellenáll ennek a rendszernek, és nem volt hajlandó bejegyezni a következő bejelentést anélkül, hogy ki ne ment volna helyszíni szemlére, és meg ne nézte volna, hogy alkalmas-e az az ingatlan, és meg ne nézte volna, hogy oda már hányan vannak bejelentkezve. Egy darab jegyző volt ilyen bátor. No, azon a településen abba is maradt ez a fajta szavazásturizmus. Tehát én csak azt szeretném kérni, hogy ha az a feltétel vagy feltevés, amellyel önök előadták ezt a javaslatot, valós, akkor bizonyára önöknek is legalább olyan fontos, hogy az ilyenfajta körülményeket 2022-ben ne lehessen megvalósítani. A következő kérdés az online szavazás kérdése. Koronavírus-járvány alatt önök meg tudták egy darab hétvége alatt szervezni, hogy az iskolákban péntekről hétfőre digitális oktatás legyen. Meg tudták szervezni. Önök bebizonyították... (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Köszönjük szépen! - Az elnök csenget.), az más kérdés, hogy milyen minőségben - itt arról van szó, hogy a rendszert jogilag létre tudták hozni -, akkor már csak egyet tessenek megmagyarázni, hogy a választást miért nem tudják online rendszerrel létrehozni. És arról nem beszélek, hogy a Honvédelmi bizottságban a Belügyminisztérium havonta terjeszti elő azokat a közbeszerzés alóli felmentési kérelmeit - százmilliárdos nagyságrend, ha egy fél évet összeszámolok - informatikai fejlesztés érdekében. Irdatlan mennyiségű pénzt költ a kormányzat informatikai fejlesztésre. Akkor már csak azt az egyet tessenek megmondani, hogy ebbe a rengeteg milliárd forintnyi informatikai fejlesztésbe nem férne bele az az egyetlen informatikai fejlesztési stock, ami mondjuk, az online szavazást megteremtené. Mert akkor nem kellene levélben szavazgatni; nem kellene, hogy Londonban ugyanabban a lakásban élő határon túli magyarnak és belföldi kivándorolt magyarnak teljesen más szavazási lehetősége legyen, mert míg a határon túlról ott dolgozó magyar fogja, odamegy a postára és feladja a levélszavazatát, addig a szerencsétlen másik embernek, ha éppen nem Londonban, hanem messzebb lakik, és a konzulátustól messze van, akkor rengeteg pénzt kell azért fizetnie, és rengeteg időt eltöltenie azért, hogy a szavazatát le tudja adni. Amíg az Európai Uniónak azon tagjai, akik ’90-től szabadultak fel a kommunista hatalom alól, például a balti országok, meg tudták teremteni az online szavazás lehetőségét, akkor tényleg itt a nagy kérdés, hogy Magyarország miért nem tudja. Tudjuk, hogy azért nem tudja, mert azt akkor azt nem lehetne megcsinálni, amit különösen a kistelepüléseken csinálnak, hogy szépen nézegetik a kormánypárti szavazóköri megbízottak a jelenléti listát, hogy kik voltak, kik nem voltak, és akik nem voltak, azokat vagy telefonon hívják föl, vagy személyesen elmennek értük a kisbusszal, hogy Juli néni, ideje lenne már szavazni. Egyébiránt - gondolom, hogy ezt majd ki fogja kérni Nacsa Lőrinc képviselőtársam, hogy én mivel vádolok embereket - a helyzet a következő, hogy ezt a szituációt saját magam megéltem. 2019, önkormányzati választások napja. Délután öt óra előtt nem tudott az anyósom elmenni szavazni, tekintettel arra, hogy családi dolog volt egész nap. Én odaértem hozzá háromnegyed ötkor, és elvittem szavazni. Megyünk vissza a házába, ahol is ott van a férjem, aki később ért oda, és mondja a mamának, hogy mama, hívták magát, hogy nem volt még szavazni. Erre mondja a mama, hát azt honnan tudják, hogy még nem voltam szavazni. Úgy tudják, hogy szépen lefotózzák a már meglévő jelenléti ívet, megnézik szépen bizonyos emberek a saját nyilvántartásaikban, hogy ki nem volt ott (Bányai Gábor közbeszól.), és szépen elkezdenek telefonálgatni. (Dr. Gyüre Csaba: Ilyet a KDNP nem csinál, á!) Tehát ne tessék azt mondani, hogy ez nem igaz, mert én ezt saját magam éltem meg. Azt viszont nem tűröm el, hogy valaki meghazudtolja azt, amit én megéltem, tetszenek tudni? (Bányai Gábor: Ez hazugság! - Dr. Völner Pál: Lehet, hogy az MSZP volt!) Tehát azért nem engedik az online szavazást, mert azzal nem lehetne embereknek a szavazási hajlandóságát figyelemmel kísérni; nem lehetne a Kubatov-listákat elővenni, és azzal összehasonlítani a már megjelent emberek személyét, tetszenek tudni? Ez itt a legnagyobb probléma.