Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 17. kedd - 167. szám - Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárg... - DR. FÓNAGY JÁNOS, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára:

1703 DR. FÓNAGY JÁNOS, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bevallom, az első másfél órában jegyzeteltem, és próbáltam érdemi válaszokat találni az önök felvetéseire, nem vitatva a magyar Országgyűlés plenáris ülésének feladatát, amely alkalmas és a legfontosabb helye a politikai, társadalompolitikai és gazdaságpolitikai viták lefolytatásának, de úgy érzem, hogy az általam előterjesztett, egyébként valóban színes és számos elemet tartalmazó törvényjavaslattól az elmúlt órák során jelentős mértékben eltértünk. Ezért engedjék meg, hogy csak azokra a kérdésekre reflektáljak, amelyek részben az előterjesztéshez kapcsolódnak, részben elvi jelentőségűek vagy elvi jellegűek, illetve egy-két olyan dologra, ami megütötte a fülemet, és amit nem állok meg, hogy ne válaszoljak vagy ne említsem fel. Elöljáróban azt a megjegyzést is engedjék meg nekem, hogy képviselőtársaimat annál lényegesen többre becsülöm, mint amit ma délelőtt itt mutattak. (14.00) (Dr. Varga László elfoglalja helyét a jegyzői székben.) Nem vitatom az indulataikat, nem vitatom az érzelmeiket, nem vitatom a politikai elkötelezettségükből fakadó megnyilatkozási kényszereket, de kérem, higgyék el, hogy esetenként ezek túlmennek azon a határon, amelyek komoly mérlegelést vagy komoly válaszadást igényelnek. Csak egyetlenegy megjegyzés, itt valaki fölemlítette, hogy ki mennyi autópályát épített. Személyesen érint, azért mondom: 2002-ben az M3-as Füzesabony-Polgár szakasza, benne a polgári Tisza-híddal készen volt. A fű nem nőtt ki még a töltés oldalában, s én kérdeztem a miniszterelnököt közlekedési miniszterként, hogy akkor a választások előtt adjuk-e át. Miniszterelnök azt mondta, hogy nem, majd ha kinő a fű, akkor szóljak, amikor készen van. Fű nem nőtt ki addig, majd a választások után három héttel Medgyessy Péter csillogó szemmel átadta azt a 63 kilométer autópályát, benne a polgári Tisza-híddal, amit bizony az első Orbán-kormány épített. Nem vitatom, önök is építettek autópályákat, ezért mondom, hogy meddő ez a vita, hogy ki mit csinált. A másik, hogy mi mibe került. Kérem szépen, az M5-ös autópályát egyébként egy szocialista többségű vizsgálóbizottsággal vizsgáltuk még annak idején, aztán belevezették a homokba az egészet, tehát a vége nem lett már ilyen szép. De abban nem volt vita, hogy az akkori, egyébként koncesszióba adott építkezésnél a külföldi koncesszor egy 17,5 százalékos tőkearányos eredményt írt elő a szerződésben, ilyen a mesében nem volt a világon. 17,5 százalékos tőkearányos eredmény kábítószer-, fegyver- és leánykereskedelem esetén van, és nem infrastruktúra-fejlesztésnél. Tehát mondom, nem akarom itt a példákat sorolni, csak azért mondom, hogy más dolog. Még az első körben volt, aki felemlítette, hogy az alapítvány valamilyen bűnös gyülekezet. Nem voltam rest, itt kikerestem, hogy az alapítványt, magát a szót is Széchenyi István jelölte meg, és az 1800-as évek közepétől az alapítvány egy általánosan bevett, majd a kiegyezés utáni jogalkotási hullámban az alapítványi forma a magyar társadalmi és gazdasági életben egy általánosan bevett formula volt. Tehát nem mi találtuk ki, nem bűnös célokra találtuk ki. Az alapítvány korábban is működött, most is működnek, és nagyon bízom benne, hogy a jövőben is működni fognak. Talán én is beleesem ebbe a hibába, hogy az egész világból folyton csak a rosszat látom. A koncesszió sem egy bűnös dolog, ha arra használják, amire való, és ha a koncesszornak nemzeti érdekei vannak, ha a koncesszió belső tartalmába mind a tőkebevonás, mind a felelősségmegosztás, mind az egész megvalósulása benne van, akkor az egy előrevivő és egy jó dolog. Lehet jóra használni és lehet rosszra. Már valamikor a délelőtti órákban itt az én szakmainak szánt előterjesztésem elment a mai helyzet értékelésére, hogy itt miért nem azzal foglalkozunk, hogy akkor ki adja be az oltást, miből és kinek, és miért ilyesmivel foglalkozunk, amit itt előterjesztettünk. Csak emlékeztetni szeretném baloldali képviselőtársaimat, hogy a közelmúltban önök is megszavaztak egy felhatalmazási törvényt, aminek az a lényege, hogy a járvánnyal a kormány foglalkozik és nem a parlament. Ez hosszabban van leírva, de ez a lényege, úgyhogy engedelmükkel mást is idehozunk. Amiért pedig idehozzuk, amellett is, hogy a kormánynak van egy folyamatos munkavégzése, ami megengedem, néha talán még lassabb is a kelleténél, hiszen a világ tőlünk függetlenül alakul, és nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom