Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 17. kedd - 167. szám - Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárg... - ELNÖK: - BÁNYAI GÁBOR (Fidesz):

1696 László a segítőm, ha nem fogtunk volna össze - okos, nemzeti érzelmű baloldali emberről beszélek -, aki mindenfajta egyéb szocialista akarat ellenére mellénk állt, nem tudtuk volna felújítani a hajósi volt érseki barokk kastélyt, Bács-Kiskun megye egyik legszebb épületét a kertjével, amely a legszebb barokk kert lett Magyarországon azóta is. Senki nem haragszik a hajósiak részéről, hogy be kell fizetni azt az ötszáz vagy ezer forintot, ha látogatni akarja, hisz fenn kell tartani. A kastély kertjébe tömegek járnak fényképezkedni. A kastély szép. Szép lesz a szabadkígyósi is, látogathatják. Egy kérdés van, hogy a fenntartó a magyar állam egy másik szervezete, nem a múzeumi várakat és egyebeket fenntartó igazgatóság, hanem egy másik szervezet fogja fenntartani. Ettől nem tartok. Egyébként Lázár János ért a kastélyfelújításokhoz, ez neki szíve közepe. Egyet tudok, hogy neki, illetve bárki másnak önök közül is ugyanaz a célja, hogy megmentsék ezt a kastélyt, és nem lesz - még egyszer mondom - Lázár János magánvagyona. Egyébként a polgármester urat szerintem csak egy szó, egy telefon választja el attól, hogy meghallgassa bármelyik kormányzati képviselő, illetve államtitkár, miniszter ez ügyben. Szerintem a kastély mint kulturális kincs felújítását igenis támogatni kell. A turai kastéllyal meg jönnek itt, hogy a Tiborcz család kastélya lett. Önök látták ezt a kastélyt előtte? Ők látták, össze akart dőlni, ablaka nem volt, a falak leomlottak. Jött egy vállalkozó, igaz, szerencsétlenségre a miniszterelnök veje, 50 százalékos támogatást nyertek erre, és felújították a kastélyt. Tényleg ez egy luxuskastély volt akkoriban is, amikor megépítette az egykori építtetője. Luxusszálló lett belőle. Hát most, kérem szépen, eddig rom volt, az nem volt jó; most egy csilivili luxusépületet hoztak létre a régi romjain, de most az sem jó. Itt akkor semmi sem jó. Azt is kiderítettük ebből a mai vitából, hogy kár költeni a pénzt kastélyokra, várakra. De akkor mit mutogatnának Szabadkígyóson, Turán, Hajóson, vagy éppen Újkígyóson vagy bármelyik másik magyarországi településen, ahol kastélyok vannak, ha nem újítjuk fel? Ezeket nem önök kezdték el, nem is támogatták ezeket annak idején. Szóba jött itt, Mesterházy képviselő úr, én csodálkozom önön, ismerjük egymást, önnek védenie kell a mundér becsületét a családbarát kormányzással kapcsolatban, azért tudja ön is, hogy mennyi kárt okoztak a magyar családoknak. Azt mondani erre a mostani programra, hogy ez nem családbarát, hanem egyes családok barátja úgy, hogy százmilliárdokat tartunk a családot fenntartó, gyermeket nevelő magyar asszonyoknál és férfiaknál, ez nem lehet bűn. Önök ezeket eltörölték - ezek tényszerű kérdések -, amikor, és ezt elmondta Nacsa Lőrinc, fellendülés volt az országban, míg a 2002-2003-as év nagyon magas GDP-adatokat hozott, és akkor kezdett el beszakadni a plafon. Önök azt mondják, hogy önök büszkék arra, hogy 14 700 milliárd forint hitelt vettek fel a működésük alatt, és ezt elköltötték a magyar emberekre. Hát, én ezt nem láttam. Ők sem látták. Szerintem senki sem látta, mert ebből fejlesztés nem valósult meg, hisz 12 000 milliárdnyi uniós támogatást vettek fel 2004-2010 között. Tudnak sorolni fejlesztéseket olyan számban, mint most? Mi állítólag elloptunk mindent, azt mondják, hogy elloptuk az uniós támogatásokat. Ezt szajkózza állandóan Varju képviselő úr, tud mondani három embert, akire rá tudja fogni. Én magam is veszek fel uniós támogatást, mert gazdálkodok. Akkor én is ellopom a pénzeket? Hát, ne vicceljünk már! Ilyen általánosítást, hogy telekürtöljük az Európai Közösséget, hogy a fideszesek ellopják az EU-s pénzeket! Hát, miért mondanak ilyet? Ha fejlesztenek, ők is kapnak hozzá támogatást, a cégeik, a családjaik, a vállalkozásaik. Hát, miért csinálják ezt? Nem lejáratni kell az európai uniós támogatásokat azzal, hogy ilyeneket terjesztek a világon mindenhol, ha valaki kap uniós támogatást, lehet, hogy több milliárdot, lehet, hogy csak egy-két tízmillió, vagy egy-két millió forintot. (13.30) Csak erre ráfogni, hogy minden pénzt ellopnak, ez vicc, és ez szerintem inkább árulás. De arra büszkének lenni, hogy hitelből etették a nyugdíjasokat, adtak nekik pénzt, nyugdíjat, a fűtésüket ebből fizették, meg ebből vettek élelmiszert a magyarok, meg ebből segélyezték az országot, erre nem büszkének kell lenni, ez dilettáns kormányzás volt, dilettáns gazdaságpolitika; amelyik hitelből eteti a népet, azt meglátják, hogy mi lesz belőle. Számtalan embert ismerek, aki hitelből él, abból veszi a kenyerét. A végén nem tudja fizetni, ez lesz a vége mindig, és az egész országgal ezt eljátszották. Hát tudjuk, ’10-ben mi történt, meg előtte 2008-2009-ben, ezt önök intézték, úgy, hogy szegény magyarok felvettek 10 000 milliárd forint kamatos hitelt, meg annak a többszörösét, devizaalapon, amiről azt mondják, hogy mi engedélyeztük, az uniós tárgyalásnak egy alapkövetelménye volt, hogy lehessen más valutában hitelt felvenni, de önök törölték el a forinthitelezést, ne felejtsék el sohasem. De ez

Next

/
Oldalképek
Tartalom