Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. november 16. hétfő - 166. szám - A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. FAZEKAS SÁNDOR, a Törvényalkotási bizottság előadója:
1581 életben mással is, mert talán a következő törvényhez akart hozzászólni, úgy gondolom (Bangóné Borbély Ildikó a fejét rázva: Nem...), de ezt majd ő eldönti. Ami Gyüre Csaba képviselő úr hozzászólását illeti, a kodifikációs munkát értékelő súlyos megjegyzését visszautasítom a munkatársaink nevében. Azt gondolom, ők mindig arra törekszenek, hogy a lehető legjobb minőségű törvényjavaslatokat tudjuk benyújtani ide, a tisztelt Ház elé. És még egy gondolatot engedjenek meg Gyüre Csaba képviselő úr elmondott hozzászólásával kapcsolatban. Hogyha ennyire kritikusnak tartja több pontját ennek a törvényjavaslatnak, akkor célszerű lett volna, és én biztattam is, kértem is, hogy nyújtsanak be módosító javaslatot, de itt is rögzítem, hogy képviselői módosító javaslat nem érkezett a törvényjavaslathoz. Képviselő úr tapasztalt képviselő, ha élt volna ezzel a joggal, talán javíthatta volna azokat a pontokat, amelyeket ön kritikusnak tart. Én két dologra szeretnék utalni. Egyrészt arra, hogy egyetértés volt abban, hogy a digitalizáció és az elektronikus szolgáltatások szélesebb körű biztosítása az ügyintézést egyszerűbbé teszi, ez pedig az állampolgárok életét mindenképpen megkönnyíti - ez a törvényhozó feladata. Azt gondolom, ennek ez a javaslat eleget tesz. Illetve a jelenlegi helyzetben az elektronikus ügyintézésre való mihamarabbi átállás és a személyes kontaktust igénylő ügyintézések számának csökkentése kifejezetten fontos. Ezt segíti az ügyintézési terminálok, az úgynevezett kioszkok kialakítása. Én ezt fontosnak tartottam itt is kihangsúlyozni. Arra kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a szavazáson támogassák az igen szavazatukkal ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm, Kontrát Károly államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés T/13257. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Fazekas Sándor képviselő úrnak, a bizottság előadójának. DR. FAZEKAS SÁNDOR, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a 2020. november 12-én tartott ülésén megtárgyalta a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról szóló T/13257. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 33 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! A polgári perrendtartás kétéves hatályosulásának tapasztalatai, az Alkotmánybíróság határozatai, valamint a jogalkalmazó szervek visszajelzései indokolttá teszik a törvény egyes rendelkezéseinek felülvizsgálatát, pontosítását, valamint a perjogi szabályok egyszerűsítését és rugalmasabbá tételét. A Ház asztalán fekvő törvényjavaslat fő célkitűzése az, hogy megkönnyítse a jogkereső állampolgároknak és szervezeteknek a bírósághoz fordulás jogának a gyakorlását. A normaszövegből kiolvasható, hogy a hatásköri szabályozás egyfajta finomításával állunk szemben, amely kismértékben igyekszik növelni - a pertárgyértéktől függetlenül - a törvényszék hatáskörébe tartozó perek körét. Ily módon optimálisabban alakul majd a járásbírósági, illetve a törvényszéki hatáskörbe tartozó ügyek megoszlása.