Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 12. péntek - 140. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK: - BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
4108 kapnunk arra, hogy tovább dolgozzunk, hogy még mindazt megtegyük, amit eddig nem sikerült. Tehát még valóban van ehhez szükség jó néhány évre. És ezt nem is állítottuk soha, de az, hogy nem történt semmi, az is egy túlzó állítás lenne szerintem. És ha már demográfiáról beszélünk, akkor mi, akiknek, azt hiszem, régóta közös célkitűzése, hogy a demográfiai negatív tendenciának a megfordításáért tegyünk valamit, szerintem örüljünk annak, hogy most úgy tűnik, vannak pozitív jelek, vagy úgy tűnik, ha havi szinten nézzük az adatokat - én mindig óvatos vagyok a havi szintű adatok értékelésével -, egy óvatos bizakodásra ad okot az, hogy mintha 2010 óta valami trendforduló jelei kibontakoznának. Az, hogy a házasságkötések száma ilyen mértékben emelkedett meg, mint ahogy megemelkedett; az, hogy van olyan év, amikor egyik évről a másikra kétszeresére nőtt havi szinten a házasságkötések száma; az, hogy egyre több olyan fiatal van, aki mer igent mondani ilyenformán is a közös életre, és aztán reményeink szerint a gyermekvállalásra is, ez, azt hiszem, mindenképpen egy pozitív visszajelzés, visszaigazolás mindannyiunk számára. A gyermekvállalási kedvet mutató teljes termékenységi arányszám is most egy ismételt emelkedés jeleit mutatja. Az éves szintűnél egy stagnálást láttunk az utóbbi években, bár előtte volt egy több mint 20 százalékos emelkedés, de most a havi adatokat nézve ismét azt látjuk - pont tegnap jöttek ki a KSH havi adatai -, hogy az előző év azonos időszakához képest 1,41-ról 1,49-ra emelkedett meg ez a mutató. Tehát azt gondolom, hogy ez megint egy pozitív jel. Az, hogy a csecsemőhalandóság vagy éppen a terhességmegszakítások száma soha nem látott mélyponton van, ez megint egy örvendetes dolog. Ugyanígy mondhatom azt, hogy a házasságkötések számának megemelkedésével párhuzamosan, ami 40 éve nem volt olyan magas, mint most, 70 éves mélyponton van a válások száma. Tehát megint csak arra utalok, hogy szerintem vannak olyan pozitív jelek a népesedési adatokban, amelyek óvatos bizakodásra adnak okot. Bizony így van ez a ki- és bevándorlási éves adatoknál is, ha ott is megnézzük ezt az egyenleget, akkor ott egy pozitív irányú elmozdulást tapasztalhatunk a rendelkezésünkre álló statisztikai adatok szerint. Tehát én ezért bizakodom abban, hogy Magyarországon egyre jobb családot alapítani, egyre jobb Magyarországon, egyre nagyobb ilyen értelemben a fiataloknak is a jövőbe vetett hite és pozitívabb a jövőképe. És mi azért dolgozunk, hogy ez még inkább így legyen. Nem mondom, hogy már minden munkát elvégeztünk, határozottan nem állítom ezt, de azt, hogy sok minden történt, azt hiszem, ezt talán nem lehet joggal elvitatni. Még egy érdemi pontra szeretnék reagálni. Igaza van képviselő úrnak abban, hogy a CSOK önálló felvételéhez az önrész is kell, vagy van, akinek szüksége van erre az önrészre, ami nem biztos, hogy mindenkinek megadatott, ugyanakkor azzal, hogy a babaváró támogatást bevezettük most már közel egy évvel ezelőtt, egy olyan lehetőséget adtunk, hogy az a 10 millió forint akár önrészként is felhasználható, de egyébként bármi másra is fordíthatják a fiatalok. Tehát van egy olyan lehetőség azért egy mai fiatal kezében, amilyenhez hasonló soha nem volt. Képzeljünk el egy mai fiatalt, aki megtalálta élete párját, és tudja, hogy vele szeretné összekötni az életét, és vele szeretne családot alapítani. Ehhez az életkezdéshez ma egy fiatal megkap egy 10 millió forintos kamatmentes, nullaszázalékos kamatozású babaváró támogatást, amit akár, ha egyébként várandós már a leendő édesanya, nem is kell elkezdenie visszafizetni, hiszen rögtön felfüggesztjük a törlesztőrészletek visszafizetését három évre. Tehát van egyszer 10 millió forintja. Ha tudják, hogy otthont szeretnének teremteni, és tudják, hogy nagy családot szeretnének, még 10 millió forint vissza nem fizetendő támogatást kapnak. Akkor már a 10 milliót meg a még 10 milliót se kell majd visszafizetniük, ha megvalósulnak ezek az elképzeléseik. Ehhez még felvehetnek 15 millió forintos támogatott kamatozású, 3 százalék alatti kamatozású kedvezményes kölcsönt. Tehát 10 plusz 10 plusz 15, már 35 millió forintnál tartunk. És ha még továbbmegyek, és azt mondom, hogy egyébként a második gyermek születésénél vagy megfogantatása után még elengedünk egymillió, majd a harmadik gyermeknél még négymillió forintot ebből a felvett kölcsönből, akkor úgy kaptak 35 millió forintot,