Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 12. péntek - 140. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK: - DR. TILKI ATTILA (Fidesz):
4109 hogy ebből 25 millió forintot vissza se kell fizetniük, a másik 10 milliót pedig 25 év alatt kedvezményes kamatozással törlesztik majd vissza. Én azt hiszem, hogy ez egy olyan lehetőség ma egy fiatal pár kezében, amely megadja az esélyt még akkor is, ha otthonról nem kaptak támogatást, nincs anyagi segítségük; még akkor is, ha erre egyébként soha nem lett volna kilátásuk; és még akkor is - és itt reflektálok ismét a felvetéseikre -, ha korábban az az egy esélyük lett volna, hogy ki kell menniük azért külföldre dolgozni, hogy valahogy összekuporgassanak annyi pénzt, amelyből majd otthont tudnak maguknak teremteni. És ki tudja, aztán hányan számolnak be arról - bizonyára önök is találkoztak ilyen beszámolókkal -, hogy nem is olyan egyszerű, mint ahogy elképzelték, és külföldön sincs kolbászból a kerítés. Ehhez képest mi itthon kínálunk egy olyan perspektívát, ami egy lehetőség, amellyel nem muszáj élni, de ha valaki így gondolja, akkor élhet ezzel a lehetőséggel. Én ennek örülök, és én azt hiszem, hogy ez egy közös sikerünk is lehet, minden magyar embernek a sikere, és ezért is örülök annak, hogy a jövő évi költségvetés biztosítja a családok támogatásához szükséges forrásokat. 2300 milliárd forint van a jövő évi költségvetésben a családok támogatására. Annyira emlékeztetnék, hogy ez 2010-ben 960 milliárd forint volt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Előre bejelentett felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Tilki Attila képviselő úrnak, Fidesz. DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kellő alázattal - bár Mesterházy Attila képviselő úr nincs bent a teremben - a választókerületem központjában élt vásárosnaményi Eötvös József bárótól szeretnék idézni, aki annak idején oktatási miniszter is volt, és a ’68-as híres oktatási törvény is a nevéhez fűződik, ő azt írta, hogy: „Iparkodjál látni! Bekötött szemmel senki nem haladhat egyenesen.” Egy költségvetési vita során valahogy azt érzi az ember, hallgatjuk az ellenzéki felszólalásokat, és mintha be lenne kötve a szemük, mintha nem a mai magyar valóságot látnák és ismernék. (Z. Kárpát Dániel: Mi is ezt érezzük…) Érdekes dolog, ha egy volt jobbikos képviselő úr választókerületről beszél, hiszen választókerülete tudomásom szerint listás képviselőnek nincs, csak egyéni országgyűlési képviselőnek van. És, higgye el, képviselő úr, azért, mert annak idején ezt a mantrát kellett nyomni a Jobbikban… (Jelzésre:) Pontosan, úgy, hogy nem saját magát értékeli ötössel, ahogy Mesterházy képviselő úr fogalmazott, államtitkár asszony, hanem amit ebből a költségvetésből nyugodt lelkiismerettel ki lehet emelni, hogy igenis családbarát költségvetés, igenis családbarát kormányzás folyik. Államtitkár asszony felsorolt jó pár kedvezményt, önök is beszéltek erről, én úgy gondolom, hogy ezt nem kell elvitatni. És nyilván a demográfiában várható trendfordulónak azért igenis komoly előjelei vannak. (Z. Kárpát Dániel: Mondd el!) Önök még fiatalabbak, mint én vagyok, én már olyan korban vagyok, ahol az én gyermekeim és a gyermekeim korosztálya van éppen családalapítás előtt, és higgyék el, hogy vannak olyanok, és nagyon sokan, akik külföldről jönnek haza. Konkrét példa: fehérgyarmati fiatalasszony, most várja első gyermekét, úgy néz ki, hogy ikrek fognak megszületni, Angliából jöttek haza, mert nincs Európában olyan ország, amely ennyire támogatná a családot. Nem véletlenül kíváncsiak ránk a világban. El kell menni, meg kell kérdezni bármelyik pártot, és mindenki a magyar modellt kérdezi, mindenki a magyar modellből akar tanulni. De ehhez ismerni kell a választókat. (11.50) Tehát amikor azt mondjuk, hogy diákhitellel eladósítjuk a fiatalt, azért látni kell azt, hogy olyanok is el tudnak jutni főiskolára és egyetemre, akiknek nehéz anyagi körülmények között élnek a szülei, és könnyíti a helyzetüket diákhitel. De abban sem vagyok biztos, hogy egyébként nem vesz föl diákhitelt olyan fiatal, akinek, mondjuk, középosztálybeli szülei vannak, de nem akar a szüleire rászólni, és nem érzi azt, hogy éppen a diákhitellel fog eladósodni.