Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. február 25. kedd - 108. szám - Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részérőll:
347 semmi másról nem szól, csak az önkormányzatok feladatainak nehezítéséről, a feladat elvégzésének az akadályozásáról. Az elmúlt napokban két bevételi forrásról is felröppent, hogy azt is meg kívánják nyirbálni, az egyik az iparűzési adó, aztán azt Tállai államtitkár úr cáfolta itt a Parlament falai között a múlt heti egyik válaszában, hogy ez nem igaz. Tudjuk, lehet, hogy most ez nem igaz, de majd előbb-utóbb, pár hónap múlva majd azt a jogszabályt is látjuk, hogy az iparűzési adó egy részéről is majd az önkormányzatok szépen lemondhatnak. Most pedig itt vagyunk, hogy a közterület-használati díjat kívánják önök elvenni egyes esetekben azoktól az önkormányzatoktól, ahol lehetnek olyan beruházások, amelyek után ez jogosan megilleti őket a jelenlegi jogszabály alapján. A tegnapi napon a gazdasági bizottsági ülésen nem szóltam hozzá, mert nem éreztem, hogy most itt van az a lehetőség, hogy szót kérjek, mert ön előadta, hogy a kollégium leégése miatt - amit most is hosszasan ecsetelt - hozták be ezt a jogszabályt. Ne nézzék madárnak az embereket! Igen, IX. kerületi önkormányzat, helyben vagyunk, csak éppen nem erről szól a történet! A történet 2020. február 13-án kezdődött, akkor tárgyalta a IX. kerületi önkormányzat a közbeszerzéseket halomra nyerő Duna Aszfalt Kft. ügyét, amikor is a déli vasúti híd felvonulási területének közterülethasználati díjáról döntöttek. Én elhiszem, lehet itt ingatni a fejeket, csak nézzük meg a dátumokat! 2020. február 13-án döntött úgy a ferencvárosi képviselő-testület, hogy az a cég, amely egyébként 20 milliárdos adózott eredménnyel kalkulál minden évben… - én megnéztem a mérlegadatokat, látszik, hogy ezeket a díjakat simán ki tudná fizetni. Ez megtörtént 2020. február 13-án, ismétlem, amikor is úgy döntött a ferencvárosi önkormányzat, hogy a 2020. március 2-ától november 30-áig terjedő időszakra egy közel 150 millió forintos közterület-használati díjat kíván megállapítani. Erre a Duna Aszfalt egy 99 százalékos kedvezményt kért. Kérni lehet, csak az állampolgárok azért választották meg az önkormányzatok vezetőit, hogy ők felelősségteljes döntéseket hozzanak, és ez a 99 százalékos mértékű kedvezmény nem egy felelős döntés. Én elhiszem, hogy ez egy kiemelten közérdekű beruházás, hogy ennek a hídnak meg kell valósulni, csak éppen úgy kell megadni az ajánlatokat a közbeszerzésekben, hogy ezeket belekalkulálják. Ezek az adatok nyilvánosak! Minden önkormányzati rendeletből elérhető, hogy mennyi az egy napra jutó közterület-használati díj per négyzetméter. Ez volt tehát 13-án. Majd 18-án önök benyújtották ezt a törvényjavaslatot, miután az önkormányzat végül egy 5 százalékos kedvezményt állapított meg ebből a 150 millió forintos közterület-használati díjból. Erről szól ez a jogszabály. Elég szomorú és elkeserítő, hogy önök a leégett kollégium és egy haláleset kapcsán terjesztik ezt elő. Végtelenül elszomorító! Az egy 2019-es eset, most meg 2020 van. Február 13-án megszületik a döntés, és öt napra rá önök benyújtják ezt a jogszabályt. Böröcz képviselőtársam (Z. Kárpát Dániel: Most válaszolj!), ön szerint nem kellene azt gondolnunk, hogy itt bizony a kormányközeli közbeszerzéseket halomra nyerő Duna Aszfalt Kft.nek kedveznek? (Böröcz László: Válaszolni fogok.) Én megköszönöm, ha válaszol, mert egyszerűen átlátszó ez az egész történet, és az látszik, amit a felszólalásom elején is elmondtam, hogy önök büntetik azokat az önkormányzatokat, ahol a magyar emberek úgy döntöttek, hogy elég volt az önök rablásából, elég volt abból a szisztémából, amit önök művelnek, és igenis azt a bevételt, azt a saját bevételt, amelyikből az önkormányzatok majd fejleszteni tudnak, önök azt kívánják ezzel elvenni, és azoknak a cégeknek kedvezni, amelyek az önök barátai. Természetesen ezt a jogszabályt nem fogjuk tudni támogatni. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Ház! A KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka, Nacsa Lőrinc képviselő úr következik. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. (15.40) NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részérőll: