Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 4. csütörtök - 135. szám - Az emlékülés megnyitása - KÖVÉR LÁSZLÓ, az Országgyűlés elnöke:
3337 élő, egyfajta kollektív lelkiismeret-furdalásé, hogy miként hagyhattuk, hogy ez megtörténjen velünk, hanem a jövőre vonatkozó parancs is: ez még egyszer nem történhet meg velünk! Tisztelt Ház! A harmadik trianoni tanulság szorosan összefügg az előzővel: a nemzetközi porondon magányosan, szövetségesek nélkül nem lehet sokra jutni. Mi, magyarok itt a Kárpátmedencében, a germán és szláv néptömbök életterének, nagyhatalmak érdekszférájának ütközőpontjában ezer esztendeje hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy egyedül vagyunk. Nem alaptalan ez a nyelvi és kulturális sajátosságainkból fakadó életérzés, de ne feledjük: az elmúlt száz esztendőben nemcsak mi voltunk egyedül, hanem néha a többi közép-európai nemzetre is rá-rátört az egyedüllét. 1920-ban a győztes nyugati hatalmak ugyan még csak bennünket, magyarokat dobtak a történelem hentespultjára, hogy szétdaraboljanak, ám 1938-ban lényegét tekintve ugyanezt tették Csehszlovákiával, aztán a balti államokkal és Lengyelországgal, majd a Nyugat 1947 után a térségben mindenkit koncként vetett oda Sztálinnak. Trianonban a magyar államot életképtelenségre, a magyar nemzetet szétszakítottságra, Magyarországot pedig politikai egyedüllétre ítélték. A magyarság egyévszázadnyi áldozatos munkája életképessé tette a magyar államot, a nemzet határokon átívelő összetartozása pedig száz esztendő alatt erősebbnek bizonyult azon erőknél, amelyek azt fel akarták számolni. Hosszú ideje, és különösképpen az elmúlt évszázadban a Kárpát-medencében élő nemzetek viszonyában az volt a főszabály, hogy ha valamelyik nemzet sírt, akkor szomszédai általában nevettek, és fordítva: ha valakik győztek, akkor másoknak szükségképpen veszteseknek kellett lenniük. Az idők jelei azt mutatják, tisztelt képviselőtársaim, hogy a globalizmus előttünk álló időszakában mindez megváltozik. A Kárpát-medencében és tágabban Közép- és Kelet-Európában a jövőben az együtt és egymás mellett élő nemzetek vagy együtt fognak nevetni, vagy együtt fognak sírni. Együtt leszünk nyertesek, vagy mindannyian veszteseknek bizonyulunk. A térségben vagy egymással együttműködve őrizzük meg nemzeti államainkat, nyelvünket és kultúránkat, vagy mindannyiunkat kiforgatnak mindezekből, és elidegenítenek a szülőföldünktől, államainkat birodalmi adószedő helytartósággá alacsonyítják, anyanyelvünket konyhanyelvvé silányítják, és saját nemzeti kultúránkat elfeledtetik velünk. Mindez ellen a térségünk országai eséllyel csak közösen, csak együttesen léphetnek fel. Mi, magyarok, akik elveszítettük a XX. századot, nem akarjuk elveszíteni a XXI.-et. Azt sem akarjuk azonban, hogy a száz esztendővel ezelőtt nyertes szomszédaink elveszítsék; nemcsak azért, mert lovagias nemzet vagyunk, hanem azért sem, mert nem áll érdekünkben. Mi senkit nem akarunk becsapni Trianon ügyében, legkevésbé önmagunkat. Trianon öröksége számunkra a XXI. században is változatlanul nyitott létkérdés, azért, mert számunkra ez az örökség ma kétmillió magyar nemzettársunk sorsáról, jövőjéről, szülőföldjén magyarként való megmaradásáról szól. A két világháború között elődeink a nagyhatalmi döntőbíráskodás révén megvalósított területi revízióval próbálkoztak. Tudjuk, hogy nem jelentett megoldást. A második világháború után, a kommunizmus négy évtizedében Trianon megoldásaként a hazai magyarságnak az önfeladást, a külhoni magyarságnak pedig a beolvadást írták fel receptre. A beteg a gyógykezelés ellenére életben maradt, de a baj sem tűnt el. 1990 után a térség országainak közös euroatlanti csatlakozása kínált esélyt a trianoni probléma meghaladására. Akik abban hittek, hogy az önmagára mint a szabadság, az emberi jogok és a demokrácia térségére tekintő és a tagállamainak területén a nemzeti autonómia különféle modelljeit működtető Európai Unió segítséget nyújt majd a térség nemzeti problémáinak megoldásához, azok csalódni voltak kénytelenek. Az elfogadásra ajánlott nyilatkozatban a Kárpát-medencében élő kétmillió külhoni magyar megválasztott politikai képviselői pontosan megfogalmazták a jogsérelem és diszkrimináció azon válfajait, amelyeknek a magyar közösségek napjainkban is változatlanul áldozatai. Bár az Európai Unió automatikus megoldást nem ad, esélyt viszont igen, hogy immár külső nagyhatalmi nyomás és fenyegetés nélkül, együtt megpróbálhassuk rendezni közös dolgainkat. Egy évszázaddal Trianon után a mai napon elfogadásra ajánlott nyilatkozat magyar részről arra tesz kísérletet, hogy új megoldást kezdeményezzünk, és arra, hogy mindehhez szövetségeseket
