Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. június 4. csütörtök - 135. szám - Az emlékülés megnyitása - KÖVÉR LÁSZLÓ, az Országgyűlés elnöke:
3338 találjunk; szövetségeseket találjunk elsősorban a szomszédos nemzetekben és államokban, illetve szövetségeseket találjunk Európa többi nemzetei és államai között. A külhoni magyarság küzdelme nemzeti önazonossághoz való jogáért ugyanis európai ügy, tisztelt képviselőtársaim; azért európai ügy, mert az előttünk álló időkben lényegét tekintve hasonló identitásküzdelem vár minden európai nemzetre, mint amilyent a külhoni magyarság vív száz esztendeje - ez akkor is így van, ha Európában, különösen Európa nyugati részén még sokan nincsenek ezzel tisztában, egyre többen és többen ismerik fel azonban a nemzeteik előtt álló identitásküzdelmek tétjét. A világhatalmi erőtérben Európa és benne az Európai Unió a stratégiai szuverenitását nem tudja megvalósítani csak a politikai, illetve gazdasági önrendelkezés vagy a katonai önvédelem eszközeivel. Az eredményes európai önvédelemhez kell az identitás fundamentuma is. Az európai embereknek kell tudniuk, hogy voltaképpen mitől, miért és hogyan európaiak. Ilyen fundamentum pedig nincs, tartósan nem is építhető a két évezredes keresztény hitből fakadó normarendszer és a több évszázados nemzeti kultúrák mellőzésével. Európa határai addig tartanak, ameddig a temetőkben kereszt van a sírhelyeken. Európa addig marad önmaga, amíg európai nemzeti közösségek lakják, és meghatározóan alakítják a sorsát. Ha mindez megváltozik, Európa kisebbségbe szorul a saját területén. Tisztelt Képviselőtársak! De milyen élet jut osztályrészül azoknak, akiktől elvitatják a kollektív jogaikat, de közben kollektív büntetéssel sújtják őket, akiknek anyanyelvét az ördög nyelvének nevezik, akiknek megmásítják a nevét, akiket megbüntetnek saját jelképeik használata miatt, akiktől elvitatják a szabad akaratukból vallott nemzeti hovatartozásukat, akiknek történelmét elvitatják, történelmi emlékeit, temetőit lerombolják vagy elorozzák? (11.10) Milyen életük van azoknak, akiknek egykor a diktatúrákban pár hét alatt elrabolták egyéni és közösségi javait, ám az utóbbi harminc év demokráciáiban még a töredékét sem kapták vissza mindannak, amit elraboltak tőlük, akár az adott állam által meghozott törvény ellenére sem? Milyen az az élet, ami azoknak jut, akik ellen mások folyamatosan uszíthatnak a történelemkönyvekben, akik ellen mások büntetlenül használhatják a gyűlöletbeszédet, akiket pusztán nemzeti hovatartozásuk okán potenciális ellenségnek, nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősített a saját államuk bármely képviselője? Külhoni magyar kisebbségi lét, tisztelt képviselőtársaim, amely Európa közepén egy évszázada ilyen. Makkai Sándor erdélyi református püspök 1937-ben „Nem lehet” című megrendítő vitairatában fogalmazta meg, hogy a kisebbségi sors nemcsak politikai, hanem erkölcsi lehetetlenség is. Szerinte minél inkább telik az idő, a politikai megoldás útjába annál több és új akadály fog gördülni. Mint írja: nem tudom elképzelni a kisebbségi létnek semmiféle, emberhez méltó elrendezését, mert magát az úgynevezett kisebbségi kategóriát tartom emberhez méltatlannak és lelkileg lehetetlennek. Ezen állításokra hasonlóan fajsúlyos választ a költő Reményik Sándor adott, amely „Lehet, mert kell” címmel vált ismertté. Állítása szerint az élet minden körülmény dacára nemcsak puszta valóság, hanem megvalósítható minőség, nemcsak adottság, hanem feladat, amelyet vállalni kell. Száz esztendeje külhoni nemzettársaink ezen lelki kettősség malomkövei között őrlődnek. A nehezen felmérhető anyagi veszteségeket, a megaláztatásokból származó felbecsülhetetlen lelki sérelmeket azért volt képes túlélni a külhoni magyarság, mert ugyan száz esztendeje minden napnyugtával kísérti a „nem lehet” igazsága, ám közösségeikben minden másnapi napkeltével erősebbnek bizonyul a „lehet, mert kell” történelmi korparancsa. Mindezért engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy a mai napon, 2020. június 4-én a magyar állam nevében legmélyebb hálánkat és legmagasabb elismerésünket fejezzem ki a Trianonban elszakított nemzeti közösségeinknek az évszázados helytállásukért, hűségükért a magyar nemzethez és a szülőföldjükhöz, nemkülönben azért is, hogy lojális és értékteremtő polgáraivá váltak azon államoknak, amelyek fennhatósága alá kényszerítette őket a történelem. Tisztelt Ház! Az Európai Unióról szóló szerződés 4. cikkelye így fogalmaz: az Unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását, amely
