Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. május 6. szerda - 126. szám - Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2018. évi beszámolója , valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2277 formájában is. Szintén kiemelendő, hogy megtörtént az iCorso képzésszervezési szoftver bírósági környezetet szabályozó és országos szintű használatba adása is. A jogtörténeti műveltség elmélyítését célzandóan pedig Visegrádon megrendezésre került az I. Mátyás és az igazságszolgáltatás című bíróságtörténeti tudományos konferencia. (11.40) Tisztelt Országgyűlés! A beszámolóban és a gyakorlatban megismert eredmények tükrében köszönet illeti az OBH elnökét és a hivatal munkatársait, hogy a jogszabályokban előírt feladatokat példamutatóan magas szakmaisággal, felkészültséggel és hatékonysággal látták el a 2018. esztendőben is. A Fidesz képviselőcsoportja támogatja a beszámoló elfogadását, és további jó munkát kívánunk az egész szervezetnek és elnök úrnak. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja két vezérszónokot állított. Elsőként megadom a szót Gyüre Csaba képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja egyik vezérszónokának. Parancsoljon! DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Senyei György Barna Elnök Úr! Nagy tisztelettel köszöntöm önt, illetve munkatársait. Elég speciális helyzetben vagyunk, hiszen ön jött el megtartani ezt a beszámolót, és ön 2018-ban nem az OBH dolgozója volt, hanem bíróként dolgozott, és az elődjének a munkáját kell itt védenie, nekünk pedig azt kell minősítenünk, hogy hogyan dolgozott 2018-ban, tehát ami itt elhangzik, az nyilván nem önnek fog szólni. De először is, mielőtt erre rátérnék, szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, minden bírósági alkalmazottnak, a bíráknak, a bírósági titkároknak, a fogalmazóknak, az igazságügyi alkalmazottaknak, az ügyintézőknek, az ügykezelőknek, a tisztségviselőknek és minden bírósági dolgozónak azért a munkáért, amit az elmúlt évben, években és jelenleg is végeznek, azt gondolom, a társadalom megelégedésére. Különös próbatétel elé állítja mind a bírákat, mind a bírósági dolgozókat az a helyzet, amelyet a Covid-19 vírus okozott, ami nyilván nem kis nehézség. A jelenlegi vezetésnek is nagyon sok problémát kell ezzel kapcsolatosan megoldani, hogy a bíróságok folyamatosan, akadálymentesen tudjanak működni, továbbra is a lakosság megelégedésére. Rátérve a problémákra, a legfontosabbnak tartom, ami 2018-ban is egy fontos és kardinális kérdés volt, ez pedig a bírák függetlenségének a kérdése. Azt gondolom, hogy ezt minden időszakban kell vizsgálnunk, és mindenkor figyelnünk kell arra, hogy ez maximálisan megvalósul-e, illetve érkezik-e a társadalomban a bírák ellen bármiféle olyan támadás, amely a bírói függetlenséget megpróbálja maga alá gyűrni. Én azt gondolom, hogy a 2018. év kifejezetten olyan év volt, amikor is erre is sor került. De hogy mik is ezek? Azt gondolom, hogy 2010 óta folyamatosan vannak támadások a bírósági függetlenség ellen. Ez megfigyelhető volt az Orbán-kormány hatalomra kerülése után nem sokkal. Én első lépésként erre azt az időszakot látom, amikor a bírák, a bizonyos életkort betöltött bírák kényszernyugdíjazása megtörtént. Ez már arra volt egy kísérlet, hogy megfélemlítést keltsen a bírákban, hogy mi bármikor tudunk olyan szabályokat hozni, nektek, bíráknak, tudunk számotokra olyan helyzetet teremteni, ami nektek nem lesz jó, ha nem azt követitek, amit mi elvárunk tőletek. Tehát én azt gondolom, hogy ez már egy súlyos probléma volt akkor. Aztán 2018-ban a kinevezési rendszerekben voltak botrányok. Ez szintén ezt a megfélemlítést próbálta kelteni a bírákban, hogy gyerekek, nem biztos, hogy belőletek lehet vezető, ha nem álltok be abba a sorba, amit elvárunk tőletek. De beszélhetünk arról is, hogy fegyelmik is indultak oly módon, amik eléggé megkérdőjelezhetők voltak, és sokszor bizonyos belső leszámolási viták miatt is indult fegyelmi eljárás.