Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. február 24. hétfő - 107. szám - Dr. Lukács László György (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Miért sodorja életveszélybe a Kormány a betegeket a kórházi beszállítók tönkretételével?” címmel
200 Kevés olyan oktatási miniszter van, aki azzal vált méltóvá az oktatási miniszteri jelöltségre, hogy ő már több mint 20 iskola bezárását kezdeményezte. Hát, az ellenzéki oldalon ilyeneket is lehet találni. Úgyhogy az ő számukra csak egy ürügy, egy helyzet, amit megpróbálnak anyagilag és politikailag kihasználni, de semmilyen korábbi dokumentumokban nem rögzítették azt, és semmilyen nyilatkozatokban nem is tették meg azt, hogy ott maradnának tartósan, és segítenének az ott lévő embereken. (Tordai Bence közbeszól.) És akik itt előfordulnak, jól láthatjuk: ismerjük őket már régen. Aki ott van Gyöngyöspatán, az egyik hölgy, korábban genderügyekben volt zászlóvivő. (Tordai Bence: Felháborító!) A másik úriember, aki ott tevékenykedik, korábban az egyik migrációt támogató Soros-szervezetnek a képviseletében ott volt a Keleti pályaudvarnál, és a migránsokat szervezte, mert éppen akkor abból lehetett Magyarországgal kapcsolatban nemzetközi botrányt kelteni. (Közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiból.) Hát, most átvedlenek, genderszakértőből és migráció-szakértőből hirtelen romaügyi szakértők lesznek, és így próbálnak valamiféle politikai botrányt létrehozni, de segíteni nem nagyon tudnak. Az a program viszont, amit a kormány elindított, és azok a felzárkózási programok, amiket elindítottunk, megtehetik ezt, illetőleg igyekszünk itt a parlamentben is olyan törvénymódosításokat létrehozni, amelyek nem etnikai alapon, hanem szociális alapon minél több magyar embernek segítséget nyújtanak (Tordai Bence: Sikerült?), és ez már azért például abban is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hogy a cigány egyetemisták száma megduplázódott, ebben is már kézzelfogható. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ. HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A választ elfogadom, de azt kérem államtitkár úrtól, hogy a kormány tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az iskolán belül zéró tolerancia legyen az erőszakkal szemben. Minden tanulót - származásra való tekintet nélkül - megillet a nyugodt tanuláshoz való jog, és adott esetben minden családot - származásra való tekintet nélkül - terhel annak felelőssége, hogy a gyermekét rendesen járassa iskolába, és ha a gyermekét iskolába járatja, akkor vállaljon azért is felelősséget, hogy a gyermeke nem alkalmaz erőszakot sem diáktársával, sem a tanárral szemben. Ez egy alapszerződés, amit még akkor kötnek, amikor beíratják az iskolába a gyermeküket. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint hallottuk, képviselő úr elfogadta az államtitkári választ. Dr. Lukács László György (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Miért sodorja életveszélybe a Kormány a betegeket a kórházi beszállítók tönkretételével?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Lukács László György képviselő úr, az Országgyűlés jegyzője, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Miért sodorja életveszélybe a Kormány a betegeket a kórházi beszállítók tönkretételével?” címmel. Tájékoztatom tisztelt képviselő urat, hogy Rétvári Bence államtitkár úr fog önnek válaszolni. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.