Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 21. kedd - 121. szám - A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (független):
1803 Ezt a petíciót fogalmazták meg a KKDSZ és partnerei, erre gyűjtötték össze több tízezer támogató honfitársunk aláírását, a koronavírus-járvány közepette is juttatták el önökhöz, erre kértek választ, erre a segélykiáltásra. Erre a segélykiáltásra az önök válasza ez a jogszabály. Minősíthetetlen ez a történet, ez nem társadalmi párbeszéd, ez nem érdekegyeztetés. Az önök által benyújtott jogszabály iránt semmilyen társadalmi csoportnak nem merült fel Magyarországon igénye. Ez szégyen! Az egyetlen helyes megoldás, ha ezt a jogszabályt visszavonják, és haladéktalanul párbeszédbe kezdenek az érintettekkel, így a KKDSZ-szel is, amely ezt a petíciót megfogalmazta. Nyilvánvalóan, ha nem vonják vissza ezt a jogszabályt, akkor természetesen, ahogy látom, a teljes ellenzékkel egyetemben az MSZP-frakció is ezt el fogja utasítani. Köszönöm, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Szél Bernadett képviselő asszonynak. DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A szokásosnál is sötétebb hely most a magyar parlament, mert amióta a világjárvány része Magyarország is, azóta gyakorlatilag rendeleti kormányzás van, mármint ami a vírust illeti. Itt az Országgyűlésben pedig a lopás, a korrupció, a válogatott társadalmi csoportokkal való kiszúrás és most már a jogfosztás a trend. Csupa olyan törvényjavaslatot nyújtanak be a Háznak, amely valamilyen negatív hatással van valakire, valakikre, mert önök egyszerűen a kiszolgáltatottságot, a függőségben tartást és a zsarnokságot tekintik az alapvető szervező elvnek az önök kormányzása alatt. Tényleg azzal akarom kezdeni ezt a felszólalást 22 óra 35 perckor, kedd este, hogy tényleg szégyen az, hogy a járványveszélyhelyzet kellős közepén, amikor az amúgy nem igazán létező egészségügyi és oktatási kormányzatnak finoman szólva a helyzet magaslatán kellene lennie és az ország dolgait kellene hatékonyan intéznie, nekünk arról kell beszélni itt a parlamentben, hogy önök el akarják venni a kulturális dolgozók közalkalmazotti státuszát. Tényleg most van itt ennek az ideje? Mert azt hiszik, hogy éjjel van, sötét van, világjárvány van, és nem figyelnek az emberek? Hát, gondoskodunk róla, hogy figyeljenek, itt vagyunk, bejöttünk e kései órán, és elmondjuk a véleményünket. Bár tudnánk többet tenni, de eljön az az idő, amikor többet tudunk tenni, és ahhoz, hogy azok az idők elérkezzenek, ahhoz itt kell lennünk, mert nagyon szeretném, ha ezek az emberek, ez a 20 ezer ember és a családtagjaik éreznék, hogy mindent megteszünk értük, amit meg tudunk tenni. Ami erőnkből telik, azt megtesszük. Ami hatalmunkban áll, azt megtesszük. Amit bírunk, azt megcsináljuk. Előbb-utóbb el fog jönni az az idő, amikor mi leszünk olyan helyzetben, hogy nagyon sok mindent visszafordítsunk és visszacsináljunk, amit önök elrontottak ebben az elmúlt tíz esztendőben. De tényleg kérdezem önöket, hogy önök szerint mi foglalkoztatja az embereket. Mert szerintem Magyarországon az emberek egy jelentős része most a túlélésért küzd. A kórházakból egyszerűen kiebrudalnak nagybeteg embereket. Ezek az emberek és ezeknek az embereknek a családjai ezzel vannak elfoglalva. Nem ezzel kellene önöknek is inkább foglalkozni, hogy az egészségügyben hogyan tudunk normális helyzetet teremteni? De ott vannak a fizetés nélkül maradt emberek, a kényszerszabadságon lévő emberek, a kisvállalkozók, az otthon maradt szülők, akik egyik nap matektanárok a másik nap fizikatanárok, és folyamatosan rendelkezésre állnak, ott van a munkanélküli emberek megoldatlan helyzete. Nem erről kellene inkább beszélni? Nem a digitális oktatásból kimaradó százezer gyermekről kellene beszélnünk, megoldást találnunk erre, hogy hogyan biztosítunk a számukra szükséges infrastruktúrát? Nem ez kellene, hogy a magyar parlamentben a téma legyen? Vagy az, hogy mi lesz az iskolai érettségikkel? Komolyan gondolják azt, hogy a járványveszélyhelyzetnek a miniszterelnök által előre jelzett csúcspontján ők majd ott fognak vizsgázni, tanárok, diákok együtt, maszk nélkül, minden nélkül? Vagy nemrég nyilvánosságra került az, hogy több mint egymilliárd forintot költöttek el a Nemzeti alaptantervre, ami minden, csak nem nemzeti. Nem erről kellene inkább beszélnünk, hogy mi lesz ezzel a helyzettel?
