Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 8. szerda - 118. szám - A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):
1380 bővítéséről van szó, szeretném látni a pontos költségvetéseket a tekintetben, hogy valóban - ugye, itt megfogalmazódott már a kérdés - mi kerül itt több mint 5 milliárd forintba egy kilométer beruházás tekintetében. A következő - ezt Nacsa képviselő úr is pedzegette -, hogy milyen nagyszerű lehetőség az, hogy ez a keleti irányú szállítás rajtunk keresztül valósul meg. Na, erre is szeretném látni a pontos számításokat, hogy miért, tehát pontosan milyen formában fog Magyarország részesedni ebből, és ezekre mik a garanciák. Volner képviselő úr említette, hogy mindenki szeretne ebből részesedni, de hogyha a magyar adófizetőkkel akarnak ezermilliárdot kifizettetni azért, hogy ez megvalósuljon, ez az alapvetően a kínaiak érdekét szolgáló és persze Mészáros Lőrinc cégeinek érdekét szolgáló beruházás, mik a garanciák, hogy ha egyáltalán meg is történik ez a szállítás, abból bármilyen módon - azon kívül, hogy átrobognak Magyarországon ezek a vonatok, szerelvények - Magyarországnak haszna lesz, és pontosan miért. Tehát ezeket a garanciákat szeretnénk látni. Körülbelül ilyen elemeket kéne tartalmaznia egy megvalósíthatósági tanulmánynak, amelyet nem titkosítani kellene, hanem nyilvánosságra kellene hozni, ezt egy értelmes szakmai és társadalmi vitára kéne bocsátani, és utána lehetne egyáltalán érdemben az Országgyűlés előtt ilyen kérdésről vitatkozni. Ehhez képest önök titkosították ezeket a dokumentumokat, ezek szerint néhány kormánypárti képviselő hozzájuthatott, de az biztos, hogy a ma megvitatott törvényjavaslat elfogadása után erre már nem lesz lehetőség. Az államtitkár úr visszautalt rá, hogy én válaszoltam Rétvári államtitkár úrnak. Én Rétvári államtitkár úrral viszonylag sok vitát folytatok, ebben a vitában már nem volt lehetőségem viszonválaszra, hogy Magyarország zöldpártja vasútellenes lenne. Én azt, hogy ön ezt megismételte, nem tartom önhöz méltónak, én azt gondolom, sőt a vita színvonalához sem tartom méltónak, hogy ezt így leegyszerűsítette. Én nagyon részletesen elmondtam a vezérszónoki felszólalásomban, hogy nagyon örülnénk, hogyha ezt az ezermilliárd forintot a rendkívül rossz állapotban lévő és amúgy kihasznált és fontos magyar vasúti infrastruktúra felújítására fordítanák. És hogy milyen lehetőségek lennének ebben? Én említettem már a Pécs és Budapest közötti menetidőt, ez három és fél óra, a rendszerváltás előtt ez két óra ötven perc volt körülbelül. A TGV-t megemlítették itt kollégák; hogyha itt egy ilyen infrastruktúra megvalósulna, mint a TGV, akkor nem körülbelül három és fél óra lenne, hanem ötven perc lenne, mondjuk, Pécsről Budapestre eljutni. Mikor lesz forrás arra, hogy ilyen jellegű fejlesztéseket a hazai vasúti hálózaton végrehajtsanak, ami valóban a magyar emberek utazási igényeit szolgálja, és a szállítás tekintetében meg a magyar nemzet érdekeit szolgálja? Milyen forrásból fogják a végtelenül leromlott állapotú magyar, hazai infrastruktúrát, vasúti infrastruktúrát felújítani? Önök joggal, nagyon erőteljesen és joggal kritizálták a balliberális kormányokat, Kóka miniszter urat s többi, a tekintetben, hogy vasútromboló politikát folytattak. Önök tíz év alatt hány, korábban, a balliberális kormányok által bezárt szárnyvonalat indítottak újra, vagy hány ilyenen indították újra a közlekedést vagy a szállítást? Hány ilyen szárnyvonalat újítottak fel? És ha most önök ezermilliárd forintot fognak erre elkölteni, akkor pontosan milyen ütemezéssel és milyen forrásból lesz lehetőség arra, hogy - ismétlem - a rendkívül rossz állapotú hazai vasúti infrastruktúrát felújítsák, és ezzel végre lehetőséget adjanak arra, hogy a vidék felzárkózzon, hogy a vidéken jellemző és látható, döbbenetes mértékű kényszerű elvándorlás csökkenjen? Tehát, ismétlem, nem vagyunk vasútellenesek, mi a kínai érdekeket kiszolgáló és a Mészáros Lőrinc cégeinek érdekeit kiszolgáló, a kihasználtság és a megtérülés garanciájával nem rendelkező fejlesztést tartjuk a nemzeti érdekekkel ellentétesnek. És akkor, ugye, beruházások. Azzal egyetértek, hogy szükség van beruházásokra, és nem az a feladat, hogy leállítsuk a beruházásokat, na de értelmetlen beruházásokat nem lehet fenntartani. Ez gyakorlatilag egyszeri építés, egyszeri munkalehetőség, és utána ott áll, ne adj’ isten, még fenntartási költségekkel megnöveli a költségeket. Hát, olyan beruházásokat kéne támogatni, amelyeknek utána van értelme, például egyébként olyan vasúti felújításokat, amelyek utána növelik vagy javítják a belföldi vagy akár a külföldi közlekedési lehetőségeket, aminek valóban van értelme, ami kihasznált,