Országgyűlési Napló - 2020. évi tavaszi ülésszak
2020. április 8. szerda - 118. szám - A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):
1379 S még egyszer mondom, képviselőtársaim, kísértetiesen hasonló az érzésem, mint volt a V0-s vasúti körgyűrű megépítésével kapcsolatban, amikor az égvilágon semmi nem indokolta egy új, jelentős összegű vasúti beruházás tervét. Most ugyanitt tartunk, Magyarország számára én nem látom ebben a fantáziát, rendkívül sokba kerül, és rendkívül homályos ennek az egész beruházásnak a megtérülése. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK: Köszönöm szépen. Keresztes László Lóránt frakcióvezető úr, LMP! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Igazából nem kívánok visszaélni a Ház türelmével, de muszáj még néhány kérdést feltennem, mert bár államtitkár úr már két körben is válaszolt a megfogalmazott kérdésekre, de nem mindenre tért ki. Először is arra szeretnék ismét rákérdezni, hogy láthatunk egy törekvést egy másik szállítási, egy alternatív szállítási útvonalra, egy alternatív tengeri szállítási útvonalra, amely az észak-olaszországi Trieszt kikötőjét célozza. Ismét emlékeztetnék arra, hogy Szijjártó miniszter úr volt az, aki elmondta, hogy ha ott megvalósul egy logisztikai központ, magyar tulajdonú kikötő, akkor az minden magyar és magyarországi cég valamennyi szállítási igényét ki fogja elégíteni. Pontosan tudjuk, hogy nem igazak azok a leegyszerűsítések, hogy más kapacitású hajókat tud fogadni, mert a trieszti kikötő minden kapacitású hajót képes fogadni. S az is látszik a kínai törekvésből, hogy milyen beruházásokat hajtanak végre a trieszti kikötőben. Arra szeretném kérni államtitkár urat vagy kormánypárti képviselőtársaimat, hogy reflektáljanak arra, hogy ezt hogy látják. Ez visszacsatol ahhoz a kérdéshez, hogy milyen garanciák vannak a tekintetben, hogy most a kínai üzleti érdekekre hivatkozva titkosítani akarják a legfontosabb dokumentumokat. De ha a magyar adófizetők pénzéből egy ilyen drága beruházást végrehajtanak, akkor az nem kínai üzleti érdek, hogy lássuk, a kínaiak vállalnak-e bármiféle garanciát. Ismét képviselő úrra nézek, aki már látott bizonyos dokumentumokat, amiket mi nem láthattunk még: látott-e ilyen elköteleződést? Van-e olyan szerződési kitétel, hogy a kínaiak garanciát vállalnak arra, hogy ez a vasútvonal, ha megépül, ki lesz használva? Folytatnám a kérdéseket. Azt is megfogalmazták a közlekedéspolitikai szakemberek, hogy ebben a helyzetben a pireuszi kikötő Budapest irányából túl nagy távolság, egyszerűen nem lesz értelmezhető ilyen nagy távolságba a szállítás, pontosan azért, mert itt van az alternatív útvonal az Adrián. Noha lényegesen több időbe telik oda fölhajózni, ugyanakkor sokkal olcsóbb lesz, egy átrakodást megspórolnak, és a tengeri út kihasználásával sokkal olcsóbb lesz, és ott már kiépített vasúti infrastruktúra van Trieszt irányából Közép- és Nyugat-Európa felé. Arra is szeretnék konkrét garanciát látni, hogy milyen szakmai megfontolások, bizonyos általuk eltitkolt és most titkosításra kerülő megalapozó dokumentumokban, megvalósíthatósági tanulmányokban pontosan milyen számítások, milyen dokumentumok, milyen garanciák vannak, hogy ez szakmailag egyáltalán releváns. A következő kérdésem: mi most egy ezermilliárd forintos beruházás kapcsán arról beszélünk, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszának a felújítása történhet meg. A kérdés az, hogy ha meg is valósul a Budapest és Belgrád közötti szakasz, akkor is még, ha Pireuszig tekintjük ezt a szállítási útvonalat, ennek csak egy töredéke kerül felújításra, ezért önmagában még nem lesz alkalmas arra, hogy ezt a szállítási igényt végrehajtsa. (13.10) Erre is szeretném látni a megalapozó titkos, most titkosítandó megalapozó dokumentumokban a garanciákat, hogy pontosan milyen időtartammal, mivel számolnak, hogy hogyan fog ez a teljes szakasz kiépülni, és a megvalósítást hogyan fogja a többi, egyébként a vitában korábban már említett ország végrehajtani. Nagyon-nagyon szeretném látni a részletes költségvetését annak, amit az államtitkár úr néhány szóval elintézett, hogy azért, mert itt kétvágányú szakaszról, kétvágányú szakasz felújításáról, illetve