Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 6. szerda - 91. szám - Az ülésnap megnyitása - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke:
664 hangsúlyt kap egyegy kerület, terület, nemze tiség, önkormányzat, intézmény vagy vállalat ellenőrzése. Jó néhány olyan megjegyzés volt, amelyben, azt kell mondanom, hogy önök mind érintettek az ÁSZ vitájával, hiszen önök, illetve még a rendszerváltó atyák, akik a kerekasztaltárgyalásokon részt vette k, úgy döntöttek, hogy ne a végrehajtó hatalom, ne is a bírói hatalom, hanem a Számvevőszék mint akkori megalakuló szervezet végezze mind a pártok ellenőrzését, mind a választások lebonyolítását - ez is elhangzott , mind pedig a kampánnyal kapcsolatos ell enőrzéseket. Önök is nagyon jól tudják, hiszen a beszédemben idéztem, hogy nemzetközi szervezetek nem voltak elégedettek ezzel, ezt akkoriban önök is és még nagyon sokan a 2010 előtti és utáni pluszmínusz négyöt évben nagyon erős jogállamisági kritikával illették az akkori rendszert, hogy hogyan működnek a pártok, hogyan van a kampány szervezve. De az emlékeim szerint még az azt megelőző időszakban ez vita tárgya volt, még nemzetközi területen is. Ez az a bizonyos Európa Tanács mellett működő GRECOszerve zet, amely a korrupció ellen fellépő országok csoportja, amely értékelést adott ki ebben a kérdésben, és konkrét ajánlásokat fogalmazott meg, amiket - most nem részletezem, a beszédemben erre kitértem - az Országgyűlés 2013ban jelentős módosító javaslatok at megfontolva elfogadott. Tudom, hogy nem volt öt, hat- vagy hétpárti egyetértés, most nem is tudom, a függetleneket is beleszámolva, hogy hány pártról van szó, amely érintett lehet, vagy érintett volt akkor, hanem végül is az akkori kétharmad fogadta el . Ez nyilván magában hordozta azt a kérdéskört, hogy nemcsak hogy nem fogadták el, de a pártelnökök láthatóan nem is hívták fel a saját gazdasági vezetőik figyelmét arra, hogy például a tiltott támogatás rendszere vagy a sajtóval kapcsolatos elszámolási re ndszer - itt említettek könyvelést, autót, plakátot, ingatlanbérletet , nem tudom, mi mindenre kiterjedt. Nemzetközi ajánlás volt arra vonatkozóan, hogy ez a kérdés kerüljön oda. Felhívom a figyelmet, hogy mi ezt érzékeltük. Először valóban tájékoztató le velet küldtünk a változásokkal, majd tavaly meghallgatva önöket, az idén egyeztetést is folytattunk a parlamentben ülő pártok tekintetében. S azok el is küldték - e tekintetben megköszönöm a pártelnökök közreműködését - a gazdasági vezetőiket, és át tudtuk tekinteni azt a vitamennyiséget, ami többnyire a jogszabályváltozásból adódik. Sejtettem, hogy erről szó lesz, hiszen ma is ellenőrizzük a pártok java részét a kétévente kötelező törvényi előírásnak megfelelően. Tehát nem az ÁSZ elnöke dönt ebben. Többen nevesítettek, hogy az én döntésem volt, hogy mikor ellenőrizzünk. Igen, nekem kellett az ellenőrzési tervben előzetesen megjelölni ezt, de a törvény rendelése szerint kell kétévente lefolytatni ezeket az ellenőrzéseket. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az ellenzéki pártok 2018 elejéről beszélnek, de jelzem, hogy a kampányidőszakban, amit a magyar jog hivatalosan kampánynak tekint, nem jelentetett meg jelentést sem ’18ban, sem ’19ben az ÁSZ a kampányban részt vevő önkormányzatokról, sem a kormányról, b ár a kormánynak bizonyos elemeit nagyon nehéz volt visszafogni ’18ban, hiszen ’18ban jelentek meg kormányt érintő jelentések. De a pártok vagy a pártalapítványok tekintetében sem jelent meg a kampány hivatalos időszakában jelentés, ahogy ez az előző idős zakokban is, sőt az elődeim időszakában is ez többnyire jellemző volt. Erre igyekeztünk odafigyelni, amennyire lehetett. (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Ebből adódóan azt kell mondanom, hogy ’18ban az ellenzé ki pártok ellenőrzési tapasztalatainak a nyilvánosságra kerülése befolyásolta, egyébként nem kevés részben a pártok kommunikációja hozta ezt nagy nyilvánosság elé. Azt gondolom, ezt nem az ÁSZ elnökének kell értékelnie. Az ÁSZnak körülbelül minden századi k hírre volt egy reagálása. Tehát az ezzel kapcsolatos, a kampányba becsúszó ellenőrzéssel kapcsolatos megállapításokban az önök hibáit, amiket az ÁSZ feltárt, nem az ÁSZ nagyította föl, s talán még azt is mondhatom, hogy nem is a kormány.