Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 6. szerda - 91. szám - Az ülésnap megnyitása - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2018. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke:
665 Utólagosan megné ztem az elemzéseket, hogy kik kommunikáltak ebben, kik álltak ki, kik jöttek el az ÁSZhoz, és sorolhatnám. Megteremtették a performanszot, ha úgy tetszik, a botrányt hozzá, hogy a média foglalkozzon vele. Ez a kampányidőszak szerves része volt. Én nem aka rom ezt elítélni, nem akarom ezt megdicsérni, csak tényként szeretném jelezni, hogy így volt. S arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a Fideszt és a KDNPt, tehát a kormánypártokat is ellenőriztük az európai uniós választásokat megelőzően, de nem a kampányidőszakban jelent meg az ezekről szóló jelentés, hiszen a kétéves időciklusnak megfelelően ők akkor kerültek az ellenőrzés látókörébe, és a jelentések megjelentek velük kapcsolatban. Az egyeztetések során és a kiküldött tájékoztató levelekben arra h ívtuk fel a figyelmet, hogy ugyanolyan mércével fogja az ÁSZ ellenőrizni mindegyik politikai szereplőt. Ennek egy elemére hadd hívjam fel a figyelmet, ami nagyon tipikus hiba volt a 2014es törvénymódosítást követően: maguk a pártok nem is érzékelték, hogy jogszabályváltozás volt. A törvény egyébként azt rendeli, hogy ha és amennyiben a párt maga a támogatást nem becsüli meg, nem értékeli, hogy annak mi a piaci értéke, akkor rendeli el azt, hogy az ÁSZnak ezt meg kell állapítania. Tehát itt hiányzik egy lá ncszem, az ellenőrzöttek felelőssége, hiszen ezt nekik kellett volna kimutatnibemutatni. Nem tették meg, és ez egy jellegzetes hiba volt. Elnézést, olyan mértékben nem készültem fel, hogy ez mindegyik párt esetében pontosan hogy volt, de egy általános jel lemző volt. S ahogy hallom, e tekintetben most is lesznek gondok, mert előzetesen nem minden pártnál vannak ilyen kiszámított adományok vagy különböző megrendelések, szolgáltatások, ahogy a független képviselő asszony beszélt erről, bár ahogy hallottam, pá rt ügyében szólalt meg, hogy ők kedvezőbb feltételeket alkudtak ki. (11.00) Én nem tudok ezzel mit kezdeni. A törvény szerint piaci díjakat kell megállapítani. Nem itt kell az alkut megkötni, hanem például a nyilvános adomány a kerete annak, ha valaki ked vezményt kíván adni; pozitív módon pénzt ad egy adott szervezetnek, ezt rendeli a törvény. Most elnézést, azt kell mondanom, hogy ezt ellenőriztük, és láthatóan majdnem minden pártelnök, illetve gazdasági vezető megbotlott ebben a kérdésben. Mi nem nagyíto ttuk ki ezt a kérdést. Az MSZPs képviselő pedig, számomra meglepően a múltkor, két hete is szólt erről az elnök úr, a párt elnöke nem kifogásolta ezt; belátták, befizették. Az MSZP volt az egyik olyan párt, amelyik együttműködő volt ebben. Tehát elfogadta a jogszabálysértést, és együttműködött a törvény betartása érdekében. Én most nem akarom érteni, ha nem haragszanak, hogy most hirtelen a pártok egymással hogyan szolidárisak ebben az ügyben, de nem egyenlő mértékű volt, nem egyforma volt a súlya sem a kö ltségvetés arányában, sem a hibák jellegében. Azért szólok most erről, és visszanéztem 2010ig, hogy milyen ellenőrzések voltak, a független képviselő asszony által visszaidézett időszakot is meg az azt követő időszakot is, amikor megváltozott a párttörvén y, és sorra azt olvasom, azt olvashatja mindenki, nem akarom fölolvasni pártonként, ha nem haragszanak, mert önök olvastak itt tételes számvevői anyagokat, én is tudnék olvasni, de sorra azt tudom mondani, hogy nem felelt meg a jogszabályi előírásnak ’131 4ben, ’1516ban, ’1011ben, ’1112ben. A pártok szabályossági környezete egyik évről a másikra sem javult. Sőt, volt, amikor például a DK elnöke nem is reagált a 15 napos észrevételre, semmit nem mondott. Volt ilyen időszaka a jelentéseknek. Akkor nyil ván nem volt ez akkora politikai kampánytéma vagy téma. Mondhatnám, láthatóan mindenki a mi függetlenségünk megkérdőjelezésére használja az ÁSZ párt- és kampányellenőrzésével kapcsolatos dolgot. ’14ig ez nem volt téma. Amikor a törvény megszületett a nemz etközi ajánlásoknak megfelelően, és egy elfogadottabb jogi környezet alakult ki Magyarországon, onnantól kezdve az ÁSZ került a támadások középpontjába, amely valóban a Jobbik korábbi ellenőrzésében csúcsosodott ki. Ugye, nem 2018ról beszélünk, hanem még a ’1516os gazdálkodásról.