Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 5. kedd - 90. szám - Egyes egészségügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - DR. HORVÁTH ILDIKÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
564 ellenőrizh etik a saját kórtörténetüket, az egészségügyi állapotuk alakulását; eHealthről beszélünk, ereceptekről beszélünk. Az EESZTt 2017. november 1jétől, amikor elindult, mintegy 10 ezer egészségügyi szolgáltató használja. Ez azt jelenti, hogy a közfinanszír ozott valamennyi egészségügyi szolgáltató számára kötelező ennek a térnek a használata. Ez, más szóval, másképp megfogalmazva mintegy 26 ezer orvos mindennapi munkáját, 13 ezer gyógyszertári dolgozó mindennapi munkáját jelenti. Egy nagyon nagy volumenű ell átási eseményről, napi 250 ezer ellátási eseményről és körülbelül 800 ezer recept rögzítéséről, kiváltásáról van szó. 2019. március óta a sürgősségi ellátásról, a sürgősségi egységek működéséről, a triázsolási folyamatokról pontos, online is elérhető adata ink vannak, lényegesen segítve a sürgősségi ellátásnak a szükségletekhez való szükség szerinti állandó igazítását. A következő bővítési körre sor fog kerülni úgy, hogy a magánellátóknak is kötelező lesz az általuk ellátott eseményekről adatot szolgáltatni az EESZTbe, és ennek a következő év folyamán meg kell történnie. Amire a törvénymódosításban javaslatot teszünk, az ezeknek a rendszer működésével kapcsolatos új feladatoknak, új funkcióknak a bevezetése. Az első jelentős mértékben a betegbiztonságot szol gálja: az egészségügyi adatok visszamenőleges betöltése történne az intézményi informatikai rendszerekből és a NEAK nyilvántartásából. Jelenleg az elektronikus rendszerben a 2017. november 1jei induláskor elkezdett és azóta keletkezett adatok jelennek meg . A módosítással azt szeretnénk elérni, hogy megvalósuljon az, hogy öt évig visszamenőleg, 2012. november 1jéig visszamenőleg töltsék fel az intézetek a megfelelő kapukon az adatokat. Ezek az adatok az egészségügyi dokumentációkat jelentik, biztosítva azt , hogy az ellátó orvosok az ellátás időpontjában teljeskörűen az elmúlt öt évnek, vagy ahogy telnek az évek, egyre hosszabb időszaknak a pontos információját megkapják az ellátás során. Hasonló módon fontosnak tartjuk a módosításnak azt a részét, amely az ÁEEKnek, az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak az EESZTvel kapcsolatos engedélyezési és ellenőrzési jogkörökkel történő felruházását biztosítja; EESZT személyes egészségügyi mappa intézményesítését és rendszeres használatát; lehetőséget biztosítunk ar ra, hogy a jövőben csatlakozó magánszolgáltatók is használhassák az ebeutalónak, az időpontfoglalási szolgáltatásoknak a rendszerét; biztosítani kívánjuk, hogy az arra jogosult hozzátartozók az EESZT adathozzáférési jogának gyakorlására vonatkozó szabályo kat meghatározva, ezáltal a hozzátartozók az érintettekre vonatkozó adatokat, dokumentumokat könnyebbségként közvetlenül az EESZT útján is megismerhessék, ne csak az intézménytől kaphassanak erre vonatkozó adatokat. Ugyancsak fontosnak tartjuk, hogy a betegségregiszterek szabályozására vonatkozóan intézkedések történnek a törvénymódosításban, és támogatásra kerül, megerősítésre kerül a gyógyszerészi gondozás is az EESZT útján. Ez azt jelenti, hogy a gyógyszerészek is betekinthetnek, amennyiben az érintett nem tiltakozik ellene, az EESZT útján a személy gyógyszerezési előzményeibe, annak érdekében, hogy a hatékony és eredményes gyógyszeres terápia minél nagyobb mértékben megvalósítható legyen. Tudjuk azt, hogy a gyógysz erészek munkája jelentős segítséget tud nyújtani a betegegyüttműködés fejlesztésében, erősítésében. A következő módosítási javaslatunk az 1997. évi LXXXIII. törvény módosítására vonatkozik. A törvénymódosítás lehetőséget teremt a méltányosságból igénybe v ehető egészségügyi szolgáltatások esetén az elektronikus kapcsolattartásra, s ezen túlmenően biztosítja az ágazati törvény jogrendszeri illeszkedését az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény rendelkezéseihez. Itt furcsamód kell a törvényi szabályo zást igazítani, a kizárásból kell kizártként megnyilvánítani, ezt látják a szövegezésben. A következő javaslat, az 5. pont az 1997. évi CLIV. törvény módosítására vonatkozik, ahol pontosításra kerül a beteg személyes adataihoz kapcsolódó tájékoztatáshoz va ló jog, az adatok megismeréséhez való jogával összefüggő rendelkezések, illetve az általános adatvédelmi rendelet rendelkezéseivel párhuzamos szabályok megszüntetésre kerülnek.