Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 5. kedd - 90. szám - A pénzügyi közvetítőrendszert, valamint az államháztartást és a gazdasági stabilitást érintő egyes jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
557 jogharmonizációs célokat szolgál, ezt természetesen végre kell hajtani, hiszen azok a re ndeletek és irányelvek az Európai Unióban Magyarországnak is kötelezővé teszik ezek átvezetését, ezeket meg kell tenni. De azért van ebben a jogszabályban pár olyan törvénymódosítás, amelyre kiemelten fel kell hívni a figyelmet. Hogy egy pozitív dolgot mon djak, amit én üdvözítőnek tartok ebben a törvényjavaslatban, az az, hogy jelentősen megnövelik a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény változása miatt az induló tőkét; mind a bankoknál, mind a pénzügyi vállalkozásoknál, a harmadik országbeli hitelintézetek fióktelepeinél vagy a pénzügyi holdingtársaságoknál a duplájára emelik az induló tőkét. Ez mindenképpen biztonságot jelent hazánknak, hiszen ezek a pénzügyi vállalkozások a közeljövőben csak egy magasabb induló tőke mellett tudják a tevékenységüket folytatni. Azonban, ahogy az már elhangzott, az egyik legnagyobb kérdőjel az államadósság és az államadóssági ráta összegszerűségének a módosítása, hiszen jelenleg a gazdasági stabilitásról szóló törvény szerint az államadósságot a közpo nti költségvetési törvényben összegszerűen kell feltüntetni. Most, a zárszámadási vitában egyébként mi is felhívtuk arra a figyelmet, hogy halljuk, hogy az államadósság csökken, mert a GDP arányában valóban csökkent az államadósság, de ha összegszerűen meg nézzük, akkor ez növekedni fog. Ahogy ennek a törvényjavaslatnak az általános indokolásában is van egy ilyen mondat, amit egyébként államtitkár úr is kiemelt, hogy a törvény megalkotása óta eltelt időben egyértelművé vált, hogy ezt a kettősséget nem feltét lenül szükséges fenntartani, tehát hogy két ilyen számítása legyen az államadósságnak, és erre ön még hozzátette, hiszen ez zavart és kavarodást okozott. Én inkább azt gondolnám, hogy kellemetlenséget okozott a kormánynak, ugyanis látható volt akár a zársz ámadás tárgyalása során is, hogy ezermilliárd forintra, tehát ha forintálisan nézzük, akkor bizony ez az államadósság nemhogy csökken, hanem növekszik. Igen, ezzel, hogy most visszamegyünk arra az egy számításra, hogy csak a GDP arányában tüntetnek majd fe l államadósságmutatókat mind a központi költségvetésről szóló törvényben, mind pedig a zárszámadásban, és majd ezekről lesz szó, akkor kevésbé lehet majd összehasonlítani a megelőző évek összegszerű államadóságával. Tehát én ezt egy nagyon fontos problémá nak tartom ebben a törvényjavaslatban. Még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet, amire Bangóné képviselőtársam szintén már rávilágított, ez pedig a lakástakarékpénztári jogszabály változása. Igen, ő is kiemelte, hogy ez az elmúlt évben egy röpke 48 óra alatt végrehajtott módosítás volt, amikor a lakástakarékpénztárak támogatásait kivezették a rendszerből, és most ehhez kapcsolódóan ugyanis a nem támogatott lakástakarékpénztári szerződések viszonylatában van szükség most módosításokra, amelyek nyilv án könnyítik a rendszer működését, de azért még mindig ott vannak bennünk azok a kérdőjelek, hogy a lakástakarékpénztárak kivezetésével a családoknak és a magyar embereknek, a magyar fiataloknak milyen jövőképet vázol az Orbánkormány. Úgy gondolom, hogy röviden ennyit szerettem volna elmondani, és Z. Kárpát Dániel képviselőtársam is megérkezett, és ő még a továbbiakban ki fogja egészíteni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Kétperces felszólalásra nem jelentkezett senki. Megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak, Jobbik. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Látszik, hogy az ellenzéki frakció k tagjai, legalábbis a frakciójukon belül összeszokott párost alkotnak, hiszen magam sem tudtam volna a törvényjavaslattal kapcsolatos problémákat jobban összefoglalni, mint az előttem szóló. Azt látjuk, hogy igyekszik salátatörvények formájában megerőszak olni a parlamentarizmust ez a kormányzat, és sokszor ezt a szakmaiság látszata mellett teszi. Én nem vitatom államtitkár úr