Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 20. szerda - 95. szám - Egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1290 kell fordítania, akkor mire lehet majd innentől pályázni. Mert énszeri ntem semmire. Tehát az a helyzet, hogy ahogy ezeknek a normatív forrásoknak az elosztása történt, az innentől nem tud történni. Egyébként némi koherenciazavart érzékelek már a jövő év tekintetében is, bár információim szerint a jövő évi források elosztása megtörtént; lehet, hogy egyfajta pufferelése történik a problémának, hogy most megalkotják azt a jogszabályi keretet, amellyel a ’21es évtől, tehát a 2021es költségvetési évtől tudják majd sakkban tartani az önkormányzatokat. Budapestről ugye beszéltünk már itt. Hadd mondjam el önöknek, hogy körülbelül harminc önkormányzatot érint ez a kérdés egyébként, van, amelyet csak néhány millió forinttal érint, de vannak olyan nagy vidéki megyeszékhelyek, amelyeket nagyonnagyon súlyosan érint ez a kérdés, ami fölö tt, azt látom, itt az esti órákban nagyon gyorsan el akar siklani az Országgyűlés, vagy legalábbis a kormánypárti képviselők és a kormány képviselője, jelen lévő képviselője mindenképpen. Hogy mondjak néhány várost: Miskolc, Szeged, Pécs, Debrecen, Kecskem ét. Miskolcot félmilliárd forintnyi, mintegy félmilliárd forintnyi állami támogatás érinti ilyen tekintetben, amely, azt gondolom, alapvetően szükséges az MVK Zrt. működéséhez. Nemrég sajnos újra egy negatív hírrel került be szülővárosom a sajtóba: nagyon komoly buszvezetőhiány van a cégnél. Ezt örököltük az előző, fideszes önkormányzati vezetéstől, ez a helyzet, tehát az első hetekben már azzal kellett szembesülni, hogy a cég a menetrendet nem tudja tartani, egyik napról a másikra járatkimaradások vannak, amelyek nagyon komoly fennakadásokat okoznak helyben a közösségi közlekedésben - nyilván nagyon komoly intézkedésekre van szükség, zajlik egy menedzselése ennek a válságnak. Milyen üzenet az egy önkormányzatnak, illetve egy önkormányzati cégnek, hogy az ön kormányzati választás után egyszer csak, mert az önök számára egy - hogy mondjam? - nem túl kedvező kép állt össze politikailag, azzal fenyegetik az önkormányzatokat, hogy elveszik a közösségi közlekedés állami támogatását? Szörnyű ez a történet, és itt ne keverjék össze esetleg azzal, hogy a szociális jegyárkiegészítés hogy van, az egy másik kalap, nem erről van szó! A közösségi közlekedésnek az állami támogatásáról van szó, és számtalan vidéki nagyvárosban és a fővárosban, ha ezeket a forrásokat ezek az önkormányzatok nem kapják meg, nagyon komoly problémát fog okozni. Nyilván a helyi iparűzési adóból kell hogy ezeket a kieső pénzeket fedezzék majd az önkormányzatok, és fennáll az esélye annak, hogy azok az önkormányzatok, amelyek önöknek tetszenek, naran csszínűek, azok majd más ágon megkapnak forrásokat, amelyekkel pótolhatják azokat a bevételeket, amelyeket így pluszban a közösségi közlekedésre kell fordítaniuk, és egyébként meg sakkban tartják azokat, akik önöknek nem tetszőek. Ezt a fajta retorziós jog szabályalkotási politikát fejezzék be! Én nagyon reméltem itt néhány hete, az önkormányzati választás után azért bizakodással töltött el, hogy lehet egyfajta konstruktív együttműködésre, együttgondolkodásra is számítani, mert ezek szakmai kérdések, hogy me gszervezzük az emberek hétköznapjait, hogy hogyan működik egy helyi tömegközlekedés, az egy szakmai kérdés, nem politikai kérdés. Más országokban egyenesen odáig mennek el, hogy nagyjából három lábon áll a tömegközlekedés finanszírozása: egyharmad az utasé , egyharmad a helyi önkormányzaté, egyharmad a kormányé. Most meg, ha jól érzékelem, akkor szép lassan hátrál ebből a kormány, és levonul ebből a történetből. Hogy ez mennyire környezettudatos, azt a részét a beszélgetésnek most nem is nyitnám meg, de semm iképpen nem XXI. századi. Úgyhogy ezt, én azt gondolom, mindenképpen be kéne fejezni. Az önök támogatói közül is sokan buszokon, villamosokon utaznak, így élik a hétköznapjaikat, úgyhogy arra kérem, államtitkár úr, hogy a javaslatnak ezt a részét mindenkép pen vonják vissza. Üljenek le tárgyalni az önkormányzatokkal, beszéljenek a fővárossal is, de azt gondolom, és Miskolcról is azt tudom mondani, hogy azt látom, hogy mindenki nyitott az ellenzéki politikusok és az újonnan megválasztott önkormányzat részéről is arra, hogy egyébként rendezzük az MVK Zrt. működését - mindenkinek, minden miskolcinak ez az érdeke, államtitkár úr. Kérem, segítsen ebben. Köszönöm, elnök úr. (Taps az ellenzék soraiban.)