Országgyűlési Napló - 2019. évi őszi ülésszak
2019. november 19. kedd - 94. szám - Egyes törvények honvédelmi kérdésekkel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VADAI ÁGNES (DK):
1062 Még egy felvetésem lenne, az pedig az, hogy ez a nemzeti üggyé tétel bizony amiatt is nehezen megy, amiről több képviselőtársam beszélt, én is csak egy személyes példát hadd osszak meg, ez pedig az átláthatóság kérdése. Sok mindent lehet mondania arra, ahogy önök intézik a közbeszerzéseket meg a különböző ilyen vásárlásokat, de hogy nem átláthatóan, az egészen biztos, és most az átláthatóságot akár úgy is értem, mint nemzetbiztonsági átvilágítással rendelkező országgyűlési képviselő. Sokat levelezek a Honvédelmi Minisztérium mal, most már ez ilyen hobbi, ugyanis szerettem volna iratbetekintést kapni bizonyos szerződésekbe. Ezt egyébként a minisztérium maga ajánlotta föl. Azóta nem sikerül, mert nem sikerül megtalálni, hogy kinél vannak a szerződések, a minisztérium meg nem haj landó megmondani, úgyhogy így ellevelezgetünk egymással, hogy én szeretnék iratbetekintést kapni, ők meg mindig megírják, hogy nincs náluk ilyen szerződés, nem is tudják, hogy hol van tulajdonképpen. Szakmailag olyan felkészült vezetése van a minisztériumn ak, hogy lövése nincs arról, hogy hol tárolják, vagy mely állami szerv ezeknek a szerződéseknek a birtokosa, hogy adott esetben ott lehessen iratbetekintést kérni. Tehát magyarul, átláthatóságból sem jeles finoman fogalmazva, amit önök csinálnak. Utolsó el őtti gondolatként Nacsa Lőrinc képviselő úr ma már többedszer használja ezt, hogy verbális ámokfutás, tetszik önnek ez a szó. Nekem erről eszembe jutott a nyalatív megközelítés mint hasonló pár. (Derültség.) Szerintem jó irányba halad, lesz önből még állam titkár, azt gondolom, így kell csinálni; lehet, hogy a Honvédelmi Minisztériumban tulajdonképpen. (Nacsa Lőrinc: Önből már lett!) Így van, én már túl vagyok ezen az élményen, sőt engem már le is váltottak (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Ami majd önnek i s meglesz!) , úgyhogy nekem már az az élmény is megvolt, ami önnek még egyik se. A másik pedig, és ezzel zárnám a gondolatot, hogy legyen valami pozitív is, valóban van egy dolog, amiben egészen biztosan egyetért mindenki ebben a teremben, az pedig az, hogy a magyar katonák kiválóan teljesítenek. Az tény és való, hogy bárhol is járnak és teljesítenek szolgálatot a magyar katonák, az egészen biztos, hogy a nemzetközi közösségben és a NATOn belül és azon kívül is bármely országban elismerést vált ki és tiszte s helytállást mutat, úgyhogy egészen biztosan a magyar nemzet büszkeségére válik ezeknek a katonáknak a tevékenysége. Éppen ezért szeretném én is megköszönni nekik, még akkor is, hogyha sok mindenben nem értünk egyet a kormányzó párttal és a kormány tevéke nységével, és néha heves viták is vannak ebben a Házban, de egészen biztos, hogy azt ebből az ellenzéki pozícióból is kötelességünk elmondani, hogy köszönjük azt, hogy a hazánkat szolgálják. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki sorokból.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Vadai Ágnes képviselő asszonynak. DR. VADAI ÁGNES (DK) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Elfelejtkeztünk ma egy jeles napról, mert azon kívül, hogy ma ünneplik a névnapjukat az Erzsébetek , ma van a nemzetközi férfinap. Ezt azért fontos megemlíteni, mert a törvényjavaslat nagyon sokat foglalkozik a hadkötelesség kérdésével, és államtitkár úr is említette - én azért maradnék az államtitkárnál, ezzel a reményeimet szeretném kifejezni. Szóval, államtitkár úr is említette, és ki is kérte magának, hogy a 1850 év közötti, magyarországi állandó lakhellyel rendelkező magyar állampolgárok azok, akik hadkötelesek. A nemzetközi férfinap apropóján - és tisztelettel köszöntöm valamennyi képviselő urat, aki itt ül, és akik nem ülnek itt, és természetesen a magyar férfiakat is ennek a jeles napnak az alkalmából - az Európai Unió közreadott egy statisztikát. A statisztika szerint a férfiak várható élettartama az Európai Unióban 78 év, míg a magyar férfiak v árható élettartama 6 évvel kevesebb, 72 év. Ehhez ráadásul hozzátartozik az, és erről nagyon fontos beszélni, és ezt tényleg nem lehet eltagadni, hogy a magyar lakosság egészségi állapota, és ezen most lehet vitatkozni, hogy az