Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 19. kedd - 61. szám - Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája lezárásig - ELNÖK: - CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről:
933 lakástakarékpénztáraknak, amit én önmagában megértek, de akkor mondjuk ki bátran vagy őszintén, hogy létrejött az az alk u, hogy megpróbáljanak valamilyen módon segíteni nekik. Ez értelemszerűen kapcsolódik ahhoz, amit Nacsa Lőrinc képviselő úr mondott, hogy a nem beszedett adó is a magyar gazdaságot erősíti. Akkor ilyen szempontból jó lenne, ha még több ilyen területet talá lnának maguknak, és az a be nem szedett adó, amire ön hivatkozott, azt gondolom, hogy ebben a formában nem állja meg a helyét. Szóval, a lényeget tekintve értem a törvény mindhárom céljában, mind a három területen meglévő szándékát. Azt gondolom, hogy jobb lett volna itt az utólagos pótcselekvések helyett őszintébben beszélni arról, hogy mi az igazi szándék. Nagyon sajnálom, hogy a lakástakarékpénztárak ügyét utólagos kezeléssel sem tudják helyrehozni, azt sajnos tönkretették úgy, ahogy van. De hát ez nem szokatlan önöktől. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Csárdi Antalnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Hadd folytassam úgy, ahogy az előttem szóló Varju képviselőtársam elkezdte, hogy ismétlésekbe ne bocsátkozzunk a késői időre való tekintettel. Én is egyetlenegy elemét emelném ki ennek a törvényjavaslatnak, ez vis zont az automataberendezések NAVos regisztrációja lenne. Merthogy én azt gondolom, hogy ez egy rendkívül örömteli pillanat, hogy végre fölébredt a magyar kormány, és megvalósítja annak a jogi feltételeit, hogy ez megvalósulhasson. De igazság szerint nem a kormánynak tartozunk köszönettel, hanem elsősorban a 444.hu online médiának, illetve Ács Dániel újságírónak, aki rendkívül hatékony és kemény munkával bemutatta, hogy hogyan lopják el a pénzt a budapesti parkolásból különböző kerületekben. Azt gondolom, h ogy a kirobbanó botrány mérete volt az, ami motiválta a Pénzügyminisztériumot és/vagy a kormányt arra, hogy ezt a döntést behozza ma elénk. Mert mit is látunk itt egyébként? Azt látjuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy néhány héttel ezelőtt Tarlós István fő polgármester úr arról beszélt egy interjújában, hogy ő szerette volna megoldani a parkolási maffia problémáit, de azt mondta neki a miniszterelnök úr, tehát azt mondta neki Orbán Viktor, hogy ezt nem lehet. Tarlós István azt mondta, hogy ezt az egy kérését nem teljesítette neki a miniszterelnök úr. Én föltettem a kérdést tisztességesen, egyenesen a múlt héten egy azonnali kérdés formájában, hogy igaze, amit Tarlós István állít, vagy kívánjae ezt cáfolni. És értelemszerűen sajnos a gyakorlatnak megfelelően erre a kérdésemre többszöri kérdésfeltevés után sem kaptam választ. Én ezt beismerő vallomásként kezelem, és egyébként ezzel teljes mértékben analóg, hogy erre a kérdésre egy hétre rá bejön egy javaslat, ami a parkolóautomatákat beköti az online rendszerb e. De azt gondolom, hogy érdemes megnézni, hogy miért bűzlik ez a parkolási rendszer a fővárosban, és ha ezt megnézzük, akkor pontosan látni fogjuk azt, hogy ez a döntés önmagában nem oldja meg ezt a problémát. Ez a döntés önmagában semmilyen érdemi változ ást nem fog hozni a parkolási maffia ereje, bevételszerző képessége tekintetében. Megkérdeztük a Pénzügyminisztériumot és a miniszter urat is, hogy számviteli bizonylatnak tekinthetőe a parkolóautomata által kiadott cé dula. Hosszas gondolkodás után, és azután, hogy egyébként az újságírónak 11 alkalommal nem válaszolt erre a kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, azt a választ kaptuk a Pénzügyminisztériumtól, hogy nem számít számviteli bizonylatnak, hiszen ennek az auto matának a működése nem teszi kötelezővé ezt. (23.50)