Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 5. kedd - 58. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:
458 hulladéklerakást, külterületeken, települések közötti összekötő utak mentén ez a módszer nem tud működni, hiszen körülményes, és technikailag nehezebben megoldható. Átfogó intézkedésekre van s zükség. Elengedhetetlennek látjuk bevezetni a díjmentes hulladékkísérő okmány alkalmazásának kötelezettségét, amelynek puszta hiánya szabálysértési tényállássá változtatja a kommunális és zöldhulladék szállítását. A területtulajdonosok felelősségét is erős íteni kell. Ez nagyon fontos, hiszen a legtöbben egyáltalán nem ellenőrzik a területeiket, és nem törődnek azzal, ha ott van a hulladék, illetve a hulladékhalmok tényét megállapítják, de elszállítani nem szokták. Tisztelt Országgyűlés! Nemcsak az elkövetők , hanem a jogalkotási, társadalmi, hatósági intézkedések is egyreegyre fontosabbak. Azon esetekben, amelyeknél az elkövetés veszélyes hulladékok elhagyását jelentette, következetesen el kell kezdeni a felderítést, mert ezek a cselekmények vétségek vagy bű ncselekmények. Tisztelt Országgyűlés! Olyan rendszert kell alkotni a maival szemben, amelyben minden egyes érintett szereplőnek egyértelmű, világos és kötelező a teendője az illegális hulladéklerakással, a szükséges bejelentéssel, a hulladékok eltakarításá val kapcsolatban. Be kell vezetni a témát az írott és elektronikus sajtóban is. Mindehhez számos új, átgondolt jogszabályra és a társadalmi, szervezeti gyakorlat megváltoztatására van szükség. Mi partnerek vagyunk ebben a munkában személyünkben vagy a szak értőink által. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A képviselő asszony elhangzott napirend előtti felszólalására a választ Cseresnyés Péter államtitkár úr fogja megadni. Paran csoljon, államtitkár úr! CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony. Azt hiszem, egy olyan kérdést vetett fel, olyan kérdésre fogok reagálni, amely min dannyiunkat, minden felelősségteljesen, a mindennapokban részt vevő polgárt érint, és a megoldását keresi ennek a problémának. De még mielőtt néhány adattal hozzájárulnék az ön által feszegetett probléma megoldásához, és azt bizonyítaná m, hogy a kormány mindent megtett az elmúlt időszakban, ami lehetséges volt annak érdekében, hogy a hulladékszállítás gördülékenyen lebonyolódjék, a hulladékgazdálkodás megfelelő módon történjen meg, az illegális hulladéklerakást minimális szintre lehessen leszorítani, néhány dolgot hadd mondjak annak bizonyításaképpen, hogy az elmúlt időszakban jelentős eredményeket értünk el, és nagyon sokat tettünk mind kormányzati szinten, mind önkormányzati szinten annak érdekében főként, hogy az illegális hulladéklera kó helyek megszűnjenek, és az út mellett, erdőszélen lerakott hulladék, szemét a megfelelő helyre kerüljön. Azzal szeretném ezt bizonyítani, hogy én jó néhány évig egy magyarországi viszonylatban nagyvárosnak számító városnak, Nagykanizsának a vezetője vol tam, és az elmúlt időszakban vagy abban az időszakban számtalan ilyen akcióban vettünk részt, és nem kevés pénzt tett bele az önkormányzat is annak érdekében, hogy az önkormányzat közigazgatási területén vagy az önkormányzat vonzáskörzetében levő illegális an lerakott szeméthalmok vagy éppen az elszórt szemét az utak mellől megfelelő helyre, a hulladéklerakóba kerüljön. Nagyonnagyon sok embert sikerült megmozdítanunk, és ez bizonyítja, hogy az emberek akarnak tenni a környezetünkért, akarnak a tisztaságért, a tiszta környezetért tenni. Azt hiszem, hogy három nagyon fontos tényezőt kell megemlíteni annak érdekében, hogy a szemét a nem megfelelő helyekről, utak széléről, erdők széléről, nem lerakónak kijelölt helyekről eltűnjön. Az egyik és legfontosabb, amibe n, azt hiszem, nagyon komoly eredményeket értünk el az elmúlt évtizedekben, a hulladékszállítás és a hulladékkezelés intézményes rendszere. Azt hiszem, mindannyian, akik láttuk már ennek a rendszernek a működését, bizonyíthatjuk azt, hogy Magyarországon na gyon jól működik a hulladékgazdálkodás, a hulladékszállítás megfelelően