Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 5. kedd - 58. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):
459 szervezett, és a hulladékkezelés, a hulladék újrahasznosítható része, újrahasznosítása is megfelelő módon megtörténik. A másik nagyon fontos dolog, amit ön is említett, az illegális hu lladéklerakóknak, hulladékelhelyező helyeknek a megszüntetése azzal, hogy onnét elszállítjuk a szemetet, vagy éppen az utak mellett meglevő hulladék elszállítása. A harmadik pedig a szemléletformálás, és azt hiszem, erre kell a legnagyobb hangsúlyt fektetn i. A kormányzatunk már az iskoláskorban levő gyerekek irányában is nagyon sokat tesz annak érdekében a pedagógusok segítségével, hathatós segítségével, hogy ez a szemléletformálás megtörténjen. De hogy néhány számot is mondjak, hogy hogyan sikerült, milyen és mennyi eredményt sikerült elérni az elmúlt időszakban, kérem, hogy fogadja ezeket a számokat. Magyarországon 2012ben a keletkezett hulladék teljes mennyiségének - ami körülbelül 15 millió tonna - 46 százaléka került a lerakóba, 2016ban körülbelül ugy anekkora mennyiségű hulladéknak 37 százaléka. (8.40) Ez - majd egy másik adattal próbálom bizonyítani - a különbség tulajdonképpen az újrahasznosítás növekedését is jellemzi. A települési hulladék tekintetében, ami körülbelül 4 millió tonna volt 2012ben , 2016ban ezt is sikerült csökkenteni jóval 4 millió tonna alá, úgy, hogy a lerakott hulladék aránya 15 százalékkal csökkent. Tehát maga a hulladék mennyisége is csökkent, és a lerakóba lerakott hulladék mennyisége is csökkent. Hogy ez a csökkent mennyisé g nem az utak mellé vagy éppen az erdőszélre került ki, azt a következő adat bizonyítja: a lerakott hulladék mennyisége folyamatosan csökkent, ezzel párhuzamosan pedig jelentősen nőtt a hasznosított hulladék aránya. A 2014. évi 22 százalékról ez közel 35 s zázalékra növekedett. Tehát az intézményes hulladékszállítás és hulladékkezelés tekintetében jelentős eredményt értünk el. A szemléletformálásról említettem már néhány szót, viszont a TeSzedd!akciót hadd említsem meg, amelyben jelentős eredményeket sikerü lt elérni. Néhány számot hadd mondjak, amit éppen most reggel kértem, bár még ezek nem végleges számok, hiszen az akcióra még lehet jelentkezni, de úgy néz ki, hogy több mint 3 ezer helyszínen fog folytatódni idén ez az akció, és körülbelül 200 ezer önként es jelentkezett már most azért, hogy a TeSzedd!akcióban részt vegyenek. Tehát a társadalmi felelősségtudat benn van az emberekben, bennünk van, és azt lehet mondani, hogy a következő időszakban várhatóan nagyon jó eredményeket érhetünk el az illegális hul ladéklerakók megszüntetése érdekében. Elnézést az időtúllépésért, elnök úr. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! „Aktuális ügyekről” címmel az MSZP képviselőcsoportj ából Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő asszony, öné a szó. BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Urak! Képviselőtársak! Március 1jén lépett hatályba az a t örvény, amely a központi hivatalok tisztviselőinek munkakörülményeit módosítja, amely egyebek mellett arról rendelkezik, hogy a hivatalokban dolgozóknak 8 óra helyett 9 órát kell benn lenniük a munkahelyükön, a munkaidejükből pedig kikerült a félórás ebéds zünet. De csökkent az alapszabadságuk is: 25 napról 20 napra. Nem elég, hogy a választások után, 2018. június 20a után azonnal létszámstopot rendeltek el az intézményekben, a közigazgatásban, majd az év végén, november környékén közel hétezer embertől vál tak meg, tehát kirúgták őket. Az alapszabadság öt nappal történő csökkentése a munkavállalók szerzett jogának a csorbítását jelenti. Emellett az érintett tisztviselői kar kiszolgáltatottsága tovább nőtt, olyan intézkedéseknek köszönhetően, mint amely megen gedi majd, hogy a kormánytisztviselő a munkaközi szünetben,