Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 13. csütörtök - 72. szám - Az Észak-Macedón Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VADAI ÁGNES, a DK képviselőcsoportja részéről:
1909 szó nélkül hagyni, hogy bizony ebben az oroszamerikai vitában a ma gyar kormány nem mindig áll egyértelműen ki az euroatlanti értékek mellett. A térségben kiemelten fontos, hogy ez a vita eldőlt ÉszakMacedónia szempontjából, de nem volt ez mindig így, hiszen különböző belpolitikai változások történtek ÉszakMacedóniában, amelyek lehetővé tették ezt a csatlakozást. Hiszen korábban - kell hogy emlékezzünk, és ez a másik kritikai pont, amit a vitában szeretnék felhozni - volt egy másik miniszterelnöke ÉszakMacedóniának, akit úgy hívnak, hogy Gruevszki, aki bizony nem volt e kkora nagy támogatója ennek a csatlakozásnak, sőt arról beszéltek, arról szóltak a különböző elemzések vagy éppen sajtóhírek, hogy a volt miniszterelnök sokkal inkább Oroszországhoz, Moszkvához akarja közelíteni az országát, sőt arról is beszéltek, hogy me gpróbálták ezt a csatlakozást egyfajta puccsal is megakadályozni némi, a sajtóhírek alapján orosz műveleti, szakszolgálati segítséggel. Hál’ istennek, ez nem sikerült, de ettől függetlenül azért fölvetődik az a kérdés, hogy Magyarország miért nyújt menedék et egy ilyen embernek, aki teljesen világosan a mi euroatlanti orientációnkkal ellentétes álláspontot képvisel, tehát sokkal inkább Oroszországhoz akart közelíteni, sokkal inkább a Kelethez, mint a Nyugathoz. S ha Magyarországnak ennyire egyértelmű ebben a z álláspontja, akkor azért felvetődik a kérdés, hogy egyrészről miért adunk politikai menedékjogot egy olyan személynek, akit köztörvényes bűncselekményekért keresnek a hatóságok úgymond a saját országában, másrészről a Külügyminisztérium miért folytat enn yire - hogy mondjam? - aktív kapcsolattartást ezzel a személlyel. Legutóbb hihetetlen konspirált módon a 444 szerkesztősége mellé szerveztek Gruevszkivel egy találkozót egy magánlakásba. Én azt hittem, hogy a Külügyminisztériumnak vannak saját tárgyalóirod ái, a helyettes államtitkárnak van esetleg valamilyen szobája, ahol tud hivatalosan fogadni vendégeket, ahogy ezt normálisan kell. Ehhez képest a helyettes államtitkár - hogy mondjam? - titkos találkozót szervez saját magának Gruevszkivel. Ez mindenfélekép pen kérdéseket vet föl. Ezért ha miniszter úr itt van, akkor ezt az alkalmat megragadnám, hogy megkérdezzem tőle, hogy vajon a helyettes államtitkára mit keres egy titkos találkozón - konspiratív módon megszervezve - egy magánlakásban. Esetleg ki van tiltv a a Külügyminisztériumból? Vagy nem volt üres tárgyaló? S ha már ezt megkérdeztem, akkor azért arra is kíváncsi lennék - hiszen hirtelen nagyon szűkszavúvá vált a helyettes államtitkár, amikor a sajtó megkereste, hiszen csak ki kellett lépni a szomszéd szo bából a 444 újságíróinak, és amikor meg akarták tudni, hogy miről egyeztetett, miről tárgyalt, akkor egyetlenegy szót sem mondott. Feltételezem, a miniszter úr megkérdezte a helyettes államtitkár urat, hogy mit csinált egy magánlakásba konspirált módon meg szervezett megbeszélésen. Én meg azt kérdezném öntől, hogy lesze ennek következménye, illetőleg hogy mi volt ennek a tárgyalásnak a tartalma. Mit nem lehetett a Külügyminisztérium épületében megtárgyalni ezzel az egyébként saját országában - még egyszer m ondom - köztörvényes bűncselekményekkel vádolt politikussal? Úgyhogy igazából az alkalmat szerettem volna erre felhasználni. Azzal zárnám, amivel kezdtem, hogy Magyarország szempontjából, a nemzeti érdekeink szempontjából, Magyarország biztonsága és a térs ég békéje szempontjából ez egy rendkívül előremutató lépése a NATOnak, amit mindenféleképpen üdvözölni kell. Való igaz, ahogy Németh Zsolt is mondta, a stabilitás egészen biztosan növekedni fog ezen az együttműködésen keresztül. S hogy harmincadik tagálla mként csatlakozhat ÉszakMacedónia a NATOhoz, mindenféleképpen előremutató és példát adhat például az Európai Unió számára is. Tehát azzal zárnám, amivel kezdtem: a Magyar Szocialista Párt örömmel támogatja ezt a törvényt. Köszönöm szépen. (Taps az ellenz éki pártok soraiban.) ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Vadai Ágnes képviselő asszony, a Demokratikus Koalíció vezérszónoka, parancsoljon! DR. VADAI ÁGNES, a DK képviselőcsoportja részéről :