Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 13. csütörtök - 72. szám - Az Észak-Macedón Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VADAI ÁGNES, a DK képviselőcsoportja részéről:
1910 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! E bben a Házban viszonylag kevés ügy van, amit, azt tudom mondani, hogy ciklusokat átívelően egyetértés övez, a NyugatBalkán integrációja ilyen. Ellenzéki és kormánypárti képviselők mindig töretlenül támogatták azt, hogy azok az országok, amelyek akár közve tlen, akár egy picit távolabbi szomszédaink, de a NyugatBalkánon helyezkednek el, minél hamarabb az euroatlanti integrációs szervezetek tagjai legyenek. (10.20) Valamennyi külügyi témával foglalkozó képviselő, illetve külügyminiszter, külügyi á llamtitkár, és ahol szükséges volt, nyilván ott a honvédelmi miniszterek, honvédelmi államtitkárok mindent megtettek azért, hogy ezek az országok minél hamarabb csatlakozhassanak akár a NATOhoz, illetve az Európai Unióhoz. Éppen ezért örömteli - ahogy Ném eth Zsolt és Mesterházy Attila is mondta , hogy meglehetősen hosszú idő után, hiszen 1995ben a békepartnerséggel indult el akkor még Macedónia folyamata, útja a NATO felé, eljutottunk a mai naphoz, amikor Magyarország végre vitatkozik erről a kérdésről, de talán nem is vitatkozik, inkább csak megbeszéljük ezt a törvényjavaslatot, és őszintén remélem, hogy azt, amit a külügyminiszter úr mondott, hogy 2020 tavaszán van arra esély, hogy valamennyi ország ratifikálja ÉszakMacedónia csatlakozását a NATOhoz, ez meg fog valósulni. Ez tényleg meglehetősen hosszú út, míg odaért ez az ország, soksok küzdelemmel, és valóban a preszpai megállapodás a Demokratikus Koalíció álláspontja szerint is egy fordulópont volt ebben a folyamatban. Természetesen a frakciónk tám ogatni fogja ezt a törvényjavaslatot, azaz az Északmacedón Köztársaságnak a NATOhoz való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Itt Mesterházy Attila képviselőtársam volt az, aki említette, hogy persze értjük mi az érde keket, ezek nagyon fontosak, de alapja minden ilyen együttműködésnek egy értékközösség, hogy vannak olyan ügyek, vannak eszmék, amelyeket közösen vallunk, és valóban nagyon fontos, hogy e tekintetben is megérkezett ÉszakMacedónia közénk, olyan értékeket, olyan külpolitikai irányultságokat vall magáénak ez az ország végre, amely Magyarország és az északatlanti szövetség értékeit jelentik. 29 európai és északamerikai ország dönt most arról ezekben a hetekben, hónapokban - és reméljük, hogy már nem évek les z, míg ez a döntés megszületik , hogy ÉszakMacedónia csatlakozzon a NATOhoz. És egyetértek mindazokkal, akik arról beszéltek, hogy bár hosszú volt a folyamat, mégis azt látjuk, hogy kicsikét talán gyorsabb, mint az Európai Unió esetében. Éppen ezért a D emokratikus Koalíció is azt szorgalmazza, hogy mindenki, akinek ebben van lehetősége fellépésre, erősítse meg azt az igényt, hogy a NATOcsatlakozást követően Albániával és ÉszakMacedóniával is meginduljanak az európai uniós tárgyalások. Ha van ország, am elyik tudja, hogy milyen fontos, hogy a NATOcsatlakozást követően, amelyik egy politikai értékközösség és nyilván egy nagyon fontos védelmi közösség, de fontos az, hogy részesei lehessünk, és ahogy a mi esetünkben is történt, részesei lehettünk az Európai Uniónak, azt gondolom, hogy a folyamat kiteljesedése, amivel valóban végérvényesen a szabad világhoz csatlakozhatnak ezek az országok, az az európai uniós csatlakozás. Tehát örömteli az, hogy Albánia 2009ben már tudott csatlakozni a NATOhoz, most végre ÉszakMacedónia esetében is megvalósul ez a dolog, de én azt gondolom, hogy a folyamat, amiről Mesterházy Attila beszélt, a Kelet és Nyugat közötti vita, ami megvan és küzdelem, az ezzel nem zárul le, ez csak egy fejezet vége, hiszen ha odaérünk valóban, a kkor ÉszakMacedónia jövőre csatlakozhat effektíve is a NATOhoz, bár valóban, különböző missziókban folyamatosan részt vettek macedón katonák, és ezt köszönjük is meg nekik, de folytatni kell ezt a folyamatot annak érdekében, hogy az a küzdelem, ami ma a világot meghatározza, a szabad világ és a kevésbé szabad világ között, az sikeres legyen ÉszakMacedónia és - hozzáteszem - Albánia számára is. Éppen ezért a Demokratikus Koalíció támogatja a kormány és mindazok törekvését, valamennyi szövetségesünk törekv ését, amely arra irányul, hogy minél hamarabb induljanak meg a csatlakozási tárgyalások ezekkel az országokkal.