Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 3. hétfő - 69. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
1589 bűnözésnek az árnyékában élnek és ettől szenvednek, igénylik azt a segítséget és figyelemfelhívást, amit kizárólag a Mi Hazánk Mozgalomtól kaptak meg. 15 százalékos választási eredményünk mutatja, hogy igenis szükség van arra, hogy ezzel a problémával, amit sem Gyurcsány, sem Orbán nem oldott meg, foglalkozzon valaki, és hiteles választ adjon a politika színt erén. A cigánykérdésnek nemcsak a bűnözés vonatkozásában van relevanciája, hanem például a demográfia esetében is, és két katolikus püspök is már arra figyelmeztetett, hogy belátható időn belül bekövetkezhet egy második Trianon, hiszen számos olyan megye v an, ahol a demográfiai mutatók alapján a cigányság már vagy többségbe került, vagy a közeljövőben többségbe kerül. Mindezen kérdéseknek az őszinte és megalkuvásmentes képviseletét szintén egyedüliként vállalja fel a Mi Hazánk Mozgalom a jövőben is. (Az eln ök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Magyar Zoltán, a Jobbik képviselője: „Idén végleg kisemmizik a szőlészeket!” címmel. Öné a szó, képviselő úr. MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Abban az ügyben, abban a rendkívül szomorú ügyben kértem szó t, hogy a Grand Tokaj Zrt. - ami egy állami felvásárló TokajHegyalján - kiküldött egy levelet a bogyótermesztőknek, szőlészeknek, hogy az idei évben nem kívánja felvásárolni az általuk megtermelt gyümölcsöt. Ezt már így ilyenkor, gyakorlatilag tavasz végé n, nyár elején világossá tették. Azzal magyarázkodtak, hogy 20 százalékkal kevesebb szőlőt fognak tudni feldolgozni, de megígérték, hogy majd a kicsiket és a közepes termelőket előnyben részesítik. Azért ennek erősen ellentmond az a tény, hogy ezt a levele t, amiben előre közlik a felvásárlás tiltását és gyakorlatilag felmondását, jellemzően kis- és közepes termelőknek küldték csak ki. Az ügy pikantériája, hogy Mészáros Lőrinc a térségben erős nyomulásba kezdett mind a szállodaiparban, mind egyébként a borás zatban, és most már olyan kisebb családi szőlészetek is, akik Mátyás 1es kategóriájú dűlőkön termelnek, komoly problémában vannak, hiszen évek óta gyakorlatilag az önköltségi ár alatt kénytelenek eladni a megtermelt bogyójukat. Mi erre a kormányzati válas z? Egy zöldszüret nevezetű őrület, ahol arra szólítják fel a gazdákat, hogy még ilyen állapotban, éretlenül (Felmutat egy zöld szőlőfürtöt.) , tehát zölden a fürtöket szedjék le a tőkékről, és ott rohadjanak el gyakorlatilag a növények alatt a fürtök anélkü l, hogy ebből aztán minőségi bort termő szőlő válhatott volna. Ezt a megsemmisítést aztán majd dotálni fogják egy bizonyos összeggel, ahelyett, hogy figyelembe vették volna akár TokajHegyalján, akár bárhol máshol az országban azoknak a szövetkezeteknek az igényét, akik például a feldolgozókapacitásra kértek ugyanebből a forrásból pénzt. Ahelyett, hogy ezt elősegítették volna, és ezzel létrehoztak volna valóban helyi termelők tulajdonában lévő feldolgozó egységeket, ehelyett ugyanezt a pénzt arra költik, ho gy megsemmisítsék a magyar szőlészek az általuk megtermelni kívánt gyümölcsöt még az érés előtt. Teljes agyrém és elfogadhatatlan! Nem lehet csodálkozni a szőlészek panaszán, hiszen a Hegyközségek Nemzeti Tanácsában az ő képviseletük minimális vagy bizonyo s területeken a nullával egyenértékű. Ez egy nagyon régi, több éves fájdalmuk, ami sajnos nem került a mai napig orvoslásra, ezért is juthattunk el például idáig, hiszen az a borász, aki 6810 ezer forint/palackos áron meg tud jelenni a piacon, nyilván ne m panaszkodik, neki nincs problémája, és ő képviseli is aztán az érdekeit a kormányzati döntésekben. De az a bogyótermesztő, aki, ahogy mondtam, évek óta önköltségi ár alatt kénytelen eladni a szőlőjét, nem tudja a saját érdekeit érvényesíteni sem a nemzet i tanácsnál, sem a kamaránál, sem a minisztériumnál, sem a kormányban.