Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 3. hétfő - 69. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - RIG LAJOS (Jobbik):
1590 Néhány beszédes számot hadd mondjak, ha már ennél a témánál tartunk. 18 évvel ezelőtt - tehát azóta már egy egész generáció felnőtt - 122 forint volt általában ebben a térségben a szőlő felvásárlási ára. Most önök 50 forintot akarnak érte adni. Miközben az inputanyagok - gondolok itt a műtrágyára, a különböző növényvédő szerekre - ára ötszörösére emelkedett. Az élő munkaerő ára azóta 3000 forintról 8000 forintra emelkedett, ha egy napra vetítjük le, és ahogy már említettem, a bogyó ára pedig kevesebb mint feléért kerül csak átvételre. Ez a zöldszüret tehát egész egyszerűen elfogadhatatlan. Egy olyan képlet alapján számolják ki, hogy az elmúlt három évben az adott termelő mennyi szőlőt ado tt le, és ezt, kilóját felszorozzák 50 forinttal. Épp az előző percekben, az elmúlt percekben volt alkalmam egy helyi, tokajhegyaljai termelővel beszélni, aki azt üzeni a kormánynak, hogy ez az 50 forint bizony még a kötélre sem lesz elég. Igen, sajnos na gyonnagyon sok család kényszerül arra, hogy feladja ezt az ősi foglalkozást, akár több generáció munkája vész ezáltal kárba. Persze önök nem bánják, hiszen a birtokkoncentráció a cél ezen a területen is, hogy a saját földesuraik tudják - az előbb említett Mészáros Lőrinc például - megszerezni ezeket a dűlőket. Teljesen abszurd, hogy mindezt vidékfejlesztési forrásból akarják finanszírozni. A magyar szőlészet leépítését önök vidékfejlesztési forrásból kívánják tehát végrehajtani. Ezúton is szeretném javasol ni, hogy inkább akkor, mondjuk, vidéklezüllesztési vagy vidékvisszafejlesztési forrássá és minisztériummá kellene keresztelni az önök minisztériumát és tevékenységét. Nagyonnagyon, végtelenül sajnálom azt is, hogy sem miniszteri, sem államtitkári szinten nem jöttek be, hogy a szőlészek panaszait meghallgassák, és legalább valami választ adjanak számukra. Én azért bátorkodtam ebből a zöldszüretből egy kis mennyiséget, egy kis kóstolót behozni, és ha már itt nem ül senki, azért odatenném az asztalra, hátha valaki elviszi a miniszter úrnak is. (Egy zöld szőlőfürtökkel teli kosarat helyez dr. Nagy István agrárminiszter asztalára. - Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Rig Lajos, a Jobbik k épviselője: „Richter Egészségváros Tapolcán - Az eredmény az összefogás erejében rejlik” címmel. Öné a szó, képviselő úr. (15.00) RIG LAJOS (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy rendhagyó lesz egy ell enzéki képviselőtől, hogy most szokástól eltérően nem egy kormánypárti kritikát vagy egy pártpolitikát próbál népszerűsíteni, hanem, ahogy elnök úr is mondta, a címben ahogy szerepel: a siker mindig az összefogás erejében rejlik. Adhattam volna azt a címet is felszólalásomnak, hogy „Egészség ezreknek és milliók a kórházaknak!”. 2009ben a Richter egy egészségprogramot hirdetett meg, tíz évvel ezelőtt több mint hetven városban több mint 200 ezer szűrést végeztek, és így, az ebben a szűrésben részt vevő kórhá zaknak adományként 350 millió forint adományt sikerült összegyűjteni, hiszen a szűréseken megjelent páciensek, résztvevők mindmind 300 forinttal járultak hozzá egy kétmillió forintos alaphoz. Azt gondolom, hogy ezeknek a szűrővizsgálatoknak a fontossága n agyon fontos, hiszen a kormányzat, az egészségügy, az egészségügyi rendszer nem tudja ezt felvállalni, nem tudja kiegészíteni, és ezért van, azt gondolom, az ilyen összefogásoknak helye és ideje itt Magyarországon. 2019 májusában szülővárosomban, Tapolcán, a választókerület központjában is volt egy ilyen rendezvény. Azt gondolom, hogy ez az ország egyik legnagyobb ilyen rendezvénye volt, a második legnagyobb eredményt érte el. A több ezer szűrésnek köszönhetően több mint 8,5 millió forint gyűlt össze a Deák Jenő Kórháznak. A Deák Jenő Kórházról azt mindenki tudja, államtitkár úr nagyon