Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 28. szerda - 45. szám - A kormányzati igazgatásról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről:
2828 - mindig új miniszter, új koncepcióval érke zett , tehát hogy ezt a közigazgatási rendszert valamilyen módon rendbe rakják, emellett ez valóban egy rabszolgatörvény, vagy hogy másként fogalmazzak, ez egy droidtörvény, amely közszolgából, a közért dolgozó elhivatott szakemberből végrehajtó automatáv á, a kormánydöntéseket gondolkodás nélkül végrehajtó droiddá akarja lefokozni a kormány- és köztisztviselőket. Kezdjük először az első részével! Az elmúlt időszakban önök állandóan legóztak a közigazgatással. Összerakták, szétszedték, nem tetszett, megvált oztatták a jogállási törvényeket, új jogállási törvényeket hoztak létre, az egységes korábbi köztisztviselői jogviszonyt szétdarabolták sok kis helyes jogállásra. Most aztán rájöttek, hogy ez mégsem jó, most megpróbálják összerakni, de valójában nem teszik meg, mert ha megnézzük ezt a törvényt, akkor nem az történik benne, hogy egy egységes jogállást és egy egységes közszolgálatot alakítanának ki, hanem egyszerűen egymáshoz ragasztják a korábbi jogállási törvényekből és a korábbi közigazgatással foglalkozó törvényekből kiszedett elemeket. Ez nem kódex abban az értelemben, hogy egy egységes szemléletű javaslat lenne, hanem egyszerűen különösebb értelem nélkül egymás mellé rendezett halmaza a korábbi közigazgatásra vonatkozó ötleteknek. Hadd emeljek ki csak né hány kedvencet, ebből számosat lehetne. Az egyik kedvencem az, hogy a kormányzati igazgatási tisztségviselő cím alá besorolnak minden jogállást, ezeket azonban nem egységesítik, ugyanakkor megjelennek csodálatos újabb jogállások is, ezek nekem nagy kedvenc eim. Az egyik a politikai szolgálati viszony, a másik pedig a biztosi jogviszony; utóbbit hívhatnánk az egyszerűség kedvéért jól bevált idegenszóval komisszárnak is. Tehát innentől kezdve már lesznek ilyenek is a közigazgatásban. Nyilván erre nagy szükség volt, hogy újabb biztosokat lehessen kinevezni, és az ő jogviszonyuk megfelelően garantált legyen, hogy szerencsétlen biztosoknak, akiknek egyébként a törvényjavaslat más paragrafusai mind a kormánybiztosi, mind pedig a miniszteri biztosi szinten lényegébe n korlátlan számú kinevezését teszi lehetővé, önök ezzel élnek is, ezeknek aztán végre minden tényleg rendben legyen, és biztosított legyen a jogállásuk, foglalkozzanak akár a kisvasutakkal, akár más egzotikus és fontos kérdésekkel. Tisztelt Képviselőtársa im! Azért hozzá kell ehhez azt is tennem, hogy itt államtitkár úr dicsekedett azzal, hogy milyen módon csökkentették a politikai vezetők vagy politikusok számát. Ez igaz akkor, ha a nép által vezetett vezetőkről van szó. Ugyanakkor soha annyi államtitkára, minisztere, biztosa nem volt kormányzatnak, mint a mostani kormányzatnak, ha összeszámoljuk ezeket. Az önök által kinevezett, önöktől függő állami vezetőkkel, akik egyébként igazán drágák, azokkal bezzeg nem spórolnak! Az egész törvényjavaslatnak egy irán ya az - és őszintén szólva, az önök belügyével nem akarok sokat foglalkozni , hogy lényegében a miniszterelnök kezébe ad minden hatalmat. Innentől kezdve bármilyen korlátozás nélkül átnyúlhat minden miniszter, minden kormányzás területén. Rendben van, ez az önök kormányzati filozófiája. Azt kell mondanom, hogy nem nagyon praktikus, de hát ennek viseljék a következményeit! Azért az, hogy a miniszterelnök közérdekű felajánlásokat tehet - nem ám a saját pénzéből, mert azt megtehetné, vagy a családjáéból; a tá gabb, közelebbi családban, ismeretségi körben vannak olyanok, akik tehetnének közérdekű felajánlásokat. Nem, a miniszterelnök maga majd tesz ilyeneket, nyilván közpénz rovására vagy közpénz terhére. Az igazán problémás rész, és erre rendkívül szakszerűen h ívják fel a figyelmet higgadtan, de nagyon határozottan a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum munkavállalói oldalán ülő szakszervezetek, akiket elfelejtettek tisztességes módon megkérdezni, mint ezt Harangozó képviselő úr elmondta, a törvényjavaslat benyújt ása előtt, az, hogy a törvényjavaslat számos ponton érinti rendkívül hátrányosan a köztisztviselőket - így mondom az egyszerűség kedvéért, ez a rendes nevük; azt a hosszú nevet is mondhatnám, amit önök használnak. Az ugyanis a helyzet, hogy vannak ugyan ju ttatások és vezetnek be új juttatásokat, ezek között olyanok is vannak, amiket lehetne támogatni. De ezeket, néhány családtámogatási juttatás kivételével, lényegében a vezetői kegyhez kötik.