Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 13. kedd - 39. szám - Egyes kutatás-fejlesztéssel, valamint szakképzéssel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ANDER BALÁZS (Jobbik):
1946 Nézzük ezeket a számok at! Magyarországon a K+F szektorra fordított összeg 1,2 százalék, szemben az osztrák 3 százalékos szinttel, ahol egyébként maga a GDP is jóval nagyobb. Tehát ez az összeg egy főre vetítve azt jelenti, hogy Magyarországon a siralmas 140 eurós szintről beszé lhetünk, Ausztriában viszont ez a szám eléri az 1255 eurót évente, míg az Európai Unióban ez átlagosan az összes államra vetítve 600 euró körül mozog. Tehát irtózatosan, szörnyűséges módon le vagyunk maradva, tisztelt képviselőtársaim. Aztán azt is hozzá k ellene tenni, ha itt K+F szektorról van szó, hogy Magyarországon jellemző módon nem az emberi tudásba ruháznak be, hanem inkább betonba öntik sok esetben a pénzt. Meg is lett ennek az eredménye. Az, hogy az exportimport tartalma a V4ek közül Magyarország on a legmagasabb, sok mindent elárul, nevezetesen azt, hogy hiába tiltakoznak, Lengyelországhoz és Csehországhoz képest igenis összeszerelő üzem vagyunk. Ezen kellene változtatni annak érdekében, hogy legalább Lengyelországot meg tudjuk közelíteni, amelyik a WEF listáján a 39. helyen szerepel, Csehország pedig a 31. helyen. (A jegyzői székben dr. Varga Lászlót Szávay István váltja fel.) Jöjjön akkor a számomra fejsúlyosabb és több vitás pontot tartalmazó rész. Ez nem más, mint a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosítása - az előttünk fekvő törvényjavaslatban ez a második helyen szereplő nagyobb tétel , a kancellári rendszer bevezetése. (14.00) Önök arra hivatkoznak, hogy ez garanciát fog jelenteni a hatékony, felelős és elszámoltatható g azdálkodáshoz. Kérem szépen, akkor a mostani törvényeket, rendelkezéseket kellene ahhoz igazítani, illetve ezek is elegendőek lennének ahhoz, hogy ezek a célok teljesüljenek, nem pedig egy új helytartót beiktatni a rendszerbe! Mert ha ezeket a társadalmi e gyeztetéseket lefolytatták volna, akkor bizony tudnák, a szakképzésben dolgozók jelentős része egyszerűen nem érti, hogy mi szükség van egy ilyen poszt kreálására. Ők úgy vannak vele, hogy bizony az a Fidesznek lesz egy újabb kádertemetője, vagy pedig, ha még durvábban akarunk fogalmazni, akkor igenis arról szól majd a dolog, hogy a kontroll totálissá váljon, és ezeken a helytartókon keresztül tudják irányítani azt a rendszert, amibe éves szinten, ha a szakképzésről beszélünk, a szakképzési centrumokról, ak kor 175 milliárd forintot tesznek bele. És akkor még egyéb pályázati pénzekről nem is beszélünk. Nagyon fogós, nehéz kérdés, miniszter úr, hogy ezeket az új vezetőket hogyan, miként fogják kiválasztani. Nyílt lesze a pályázat? Ugyanis a törvényjavaslat er ről egy szót nem szól. Arról van itt szó, hogy ha megkapja öntől, miniszter úr, a kinevezését ez az új kancellár, akkor 60 napon belül majd a főigazgatói posztra ki fogják írni a nyílt pályáztatást. Kérdezem azt, hogy miért nem lehet ilyen módon, ha már be vezetik ezt a rendszert, miért nem gondolkodnak egy ilyen metódusban. Egyáltalán ki lesz az, akinek majd meghallják a hangját? Kivel fogják ezeket az álláshelyeket feltölteni? Nagyon fontos álláshelyeket, hiszen azt azért látni kell, hogy a kancellár gyako rolja majd a szakképzési centrumot megillető tulajdonosi jogokat azokban a gazdasági társaságokban, ahol a szakképzési centrum részesedéssel rendelkezik. Tehát komoly pénzekről is szó van. Nem mellesleg pedig, ha csak a rendszerben dolgozókat nézzük, akkor egy komoly politikai hatalomról is szól a dolog, hiszen élethalál ura lesz az új kancellár. Csak egy példa erre, miniszter úr. Azt írja a javaslat, hogy a főigazgató a foglalkoztatottak illetményének megállapítására a kancellár egyetértésével lesz csak j ogosult. Ez hogyan fog működni? Tehát ott tanít egy szakképzési centrum tagintézményében, teszem azt, egy matematikatanár, és akkor őrá ettől kezdve nem a közalkalmazotti besorolás vonatkozik? Hanem? Nem értjük. Nincs pontosítva, miniszter úr. Nagyon szépe n kérjük egyébként, hogy itt tegyenek valamiféle rendet, mert senki nem lát ebben a kérdésben világosan. És nemcsak mi, buta ellenzékiek, hanem bizony a Pedagógusok Szakszervezete sem. Tehát nem véletlen volt az, amit