Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. június 5. kedd - 6. szám - Magyarország Alaptörvényének hetedik módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK: - KOCSIS MÁTÉ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
159 kidolgozza, és ezen érintett alapvető jogok, a magánélethez való jog, a véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezéshez való jo g gyakorlásának a kiszámíthatóságát eredményezi mindenki számára. Tisztelt Ház! Az alkotmányozás történelmi pillanat. Az Alaptörvény elvi alapjainak megszilárdulását követően a 20142018as ciklusban mindössze egy alkalommal, parlamenti konszenzussal kerül t sor az Alaptörvény módosítására a terrorveszélyhelyzet fogalmának beemelése érdekében. Ahogyan akkor, remélem, most is egyetértenek a tisztelt képviselők abban, hogy a globális migrációs folyamatok, az Európai Unióban előretörő föderalisztikus törekvések és az egyén magánszféráját fenyegető kihívások szükségessé teszik, hogy az Alaptörvény pontosítsa a magyar állam egyes szervezeti és jogi kereteit. Volt alkotmánybíróként és az európai alkotmányossággal foglalkozó kötet szerzőjeként meggyőződéssel állítha tom, hogy az Alaptörvény módosítására tett javaslat aktuális kihívásokra ad az Alaptörvény szellemiségével, az európai alapértékekkel és a nemzetközi jog követelményeivel egyaránt összhangban álló válaszokat. Kérem ezért a tisztelt Országgyűlést, támogassa a Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítására irányuló javaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most vezérszónoki felszólalásokra kerü l sor, 30 perces időkeretben, ezek közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Kocsis Máté képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának, a Fidesz frakcióvezetőjének. Öné a szó, frakcióvezető úr. K OCSIS MÁTÉ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miniszter úr expozéját meghallgatva sok mindent kívánunk hozzáfűzni a frakció részéről, ám célszerűnek tartom, hogy saját álláspontunkat, frakcióál láspontunkat a jogi, alkotmányos megfontolásokon túl a politikai és demokratikus felhatalmazáson nyugvó megfontolások irányából is megközelítsük. Éppen ezért szükségesnek tartom mindjárt az elején hangsúlyozni, hogy bár az Alaptörvény hetedik módosítása tö bb területet érint az alkotmányos önazonosság, a bírósággal kapcsolatos kérdések, illetve a magánszféra védelmét illetően, mégiscsak az elmúlt időszak és az azzal járó európai kihívások, viták és a politikai térben is megjelenő nézetkülönbségek elsősorban az Alaptörvény mostani módosítását illetően az önazonosság kérdését érintették, és ennek háttereként, ennek egyik alapjaként meg kell igenis emlékeznünk arról a 2016os népszavazásról, ahol egészen pontosan 3 362 224 magyar állampolgárszavazott az illegáli s bevándorlás intézményesítése, úgymond a kötelező kvóta terve ellen. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy ez a vita meg fogja határozni nemcsak a magyar belpolitikai térben a közbeszédet, nemcsak az országgyűlési választási kampány témáját, és nemcsak Magyarors zágon, hanem Európa számos más országában is az ezzel kapcsolatos viták aktív formálói voltak a választási kampányoknak úgy Olaszországban, Csehországban, mint például Ausztriában is. Éppen ezért szükséges a választói akaratból, nemcsak a 2018. április 8i országgyűlési választáson kinyilvánított választói akaratból, hanem igenis visszanyúlva a 2016os népszavazáson kinyilvánított példátlanul nagyszámú, egy irányba szavazó választók akaratából is levezetnünk az Alaptörvény hetedik módosításának indokoltságá t azokon a jogi megfontolásokon túl, amelyeket miniszter úr az expozéjában ismertetett. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szükséges ezen logika mentén rögzítenünk azt is, hogy teljesen nyilvánvaló kötelezettségévé vált a Magyar Országgyűlésnek az im ént említett népszavazás és az országgyűlési választások után, annak következményeként, hogy az Alaptörvény hetedik módosítása aktívan és a választói igényeket kiszolgálva rendezze az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Alkotmányos önazonosságunk kérdésében, ill etve az azt érintő módosítással kapcsolatban ez