Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. február 19. hétfő (268. szám) - Az isztambuli egyezmény elfogadásáról szóló határozati javaslat tárgysorozatba vétele - ELNÖK: - DR. TÓTH BERTALAN (MSZP):
77 bérezés kérdé se, és természetesen, mint 95 százalékban férfiak, nem érdekelte önöket a női kvóta bevezetése sem, ami több nőt hozzásegített volna, hogy adott esetben, mondjuk, a Fidesz frakciójában üljenek. Önök mégis minden erejükkel leginkább az ellen küzdöttek, hogy ez az egyezmény, az isztambuli egyezmény ennek a Háznak a napirendjére kerüljön. Ma reggel még utolsó erőfeszítéssel az Igazságügyi bizottság leszavazta azt a javaslatomat, amely egy etikai kódex felállítását javasolta volna a parlamenten belül dolgozó tö bb száz embernek annak érdekében, hogy a munkahelyi szexuális zaklatásokat meg lehessen előzni. Önök szerint erre sincsen semmi szükség. Igaz, hogy a házelnök is azt írta, hogy ő nem tud ilyesmiről, tehát ez a jelenség nyilván akkor ebben a Házban nem is f ordul elő. Az isztambuli egyezménynek különös jelentősége van minden külön más ügyhöz képest, méghozzá azért, mert ez a nők és férfiak közötti legalapvetőbb kapcsolatot, a méltósággal való életet érinti. Nevezetesen itt a bántalmazásokról van szó. Nagyon k omolyan gondolkoztam azon, vajon mi lehet az, ami miatt önök ezt az egyezményt ilyen vehemensen és folyamatosan elutasítják, hiszen igazából a vitából ez soha nem derült ki számomra. Végső soron megértettem, hogy önök azért állnak ellent ennek az egyezmény nek, mert az isztambuli egyezmény előszava kimondja, hogy az erőszak a hatalomból származik, és az erőszak ellen azért kell föllépni, mert az aláássa a nők és a férfiak közötti civilizált társas viszonyt. Ez a gondolat az önök számára, ennek a kormánynak a számára egyszerűen elfogadhatatlan, mert önök egy olyan tekintélyelvű világot képviselnek, ahol az ellentmondást nem tűrő atyai hatalom mindenekfelett érvényesül, és ez az egyezmény ezt nem osztja. Annak ellenére azonban, hogy önök nem engednek nőket a tá rgyalóasztal köré, hogy önök gyengének tartják a nőket és megvetik őket, a világ nem áll meg. A magyar nők haladnak a korral. Okosak, tájékozottak és motiváltak. És számukra ez a kultúra, amelyet önök képviselnek, teljes mértékben elfogadhatatlan. Már most megfigyelhető Magyarországon az a jelenség, hogy a kistelepülésekről elvándorolnak elsősorban a nők. Mert az ő számukra az az élet, amit egy falusi élet Magyarországon lehetővé tesz, egyszerűen elfogadhatatlan. A városokból viszont külföldre vándorolnak e l a nők, és ők azok, akik nem fognak visszajönni, mert ez a kultúra, ami ennyire nőellenes, ennyire öntelt és ennyire erőszakos, amelyet önök képviseltek, elfogadhatatlan a nők számára. Önök az önteltségükkel és az arroganciájukkal, ahogy itt ülnek 95 száz alékban képviselve az önök pártját, egyedül fognak maradni. Ez az ország ki fog ürülni, és a fiatal nők nem fognak ide visszajönni. Nem csoda, hogy ez a helyzet, amikor önök is osztják azt, amit a miniszterelnök: nőügyekkel politikus nem foglalkozik. Meg f ognak majd lepődni, amikor az önök rezsimjét a nők fogják először megunni. És ezek a nők le fogják váltani ezt a kormányt. Mi, nők meg fogjuk változtatni Magyarországot. Köszönöm, hogy meghallgattak. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Orsz ággyűlés! Most képviselőcsoportonként egyegy képviselő kettőkettő perces időkeretben, illetve a független képviselők szintén kettőperces időkeretben felszólalhatnak. Kérdezem a frakciókat, hogy ki kíván felszólalni. (Jelzésre:) Elsőnek megadom a szót Tót h Bertalan képviselő úrnak, az MSZPképviselőcsoport frakcióvezetőjének. Parancsoljon, képviselő úr! DR. TÓTH BERTALAN ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Engem ért az a megtiszteltetés, hogy Bangóné Bo rbély Ildikó, Heringes Anita és Szabó Timea mint előterjesztők nevében is azt tudom mondani, hogy az MSZP frakciója támogatja ennek az egyezménynek a tárgysorozatba vételét, és nemcsak a tárgysorozatba vételét, hanem annak tartalmát is. Mélyen egyetértek a zokkal az érvekkel, amelyeket a képviselő asszony most megfogalmazott, és teljesen érthetetlen az a gyáva megfutamodás, ahogy ezzel a fideszes képviselők nem néznek