Országgyűlési Napló - 2018. évi tavaszi ülésszak
2018. február 19. hétfő (268. szám) - Az isztambuli egyezmény elfogadásáról szóló határozati javaslat tárgysorozatba vétele - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): - ELNÖK: - DEMETER ZOLTÁN (Fidesz):
78 szembe, és nem foglalkoznak azzal a súlyos problémával, amit egy ilyen egyezmény legalább a z elfogadással lehetőséget nyújtana, hogy ez ellen küzdeni lehessen. Ismerem azokat az ellenérveket, amiket mindenféle férfiszervezet fogalmaz meg az egyezménnyel kapcsolatban a férfijogok védelme érdekében, ahogy mondom, ez mondvacsinált és gyávaság, ha e zt az egyezményt végre Magyarország nem tudja elfogadni. Úgyhogy még egyszer megerősítem: az MSZP frakciója támogatja a tárgysorozatbavételi kérelmet. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A Jobbik képviselőcsoportjából Staudt Gábor ké pviselő úr következik. Parancsoljon! DR. STAUDT GÁBOR ( Jobbik ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Sok vitát folytattunk az Igazságügyi bizottságban az isztambuli egyezményről, és való igaz, hogy először a Fidesz álláspontja a tartózkodá s volt, aztán inkább a nem irányába mentek el. Ennek jómagam sem tudom az okát, főleg azért, mert először, amikor még nem volt ilyen erőteljes az elutasítás, Répássy Róbert szájából elhangzott - és nagyon helyesen hangzott el , hogy a fogalommeghatározáso kkal, amit a ratifikációhoz lehet fűzni, biztosítható, hogy a magyar Alaptörvénynek megfelelő legyen ez az egyezmény. Megvallom őszintén, hogy a sajtóban szélsőséges véleményeket olvashatnak mindkét tábor részéről. Tehát szélsőségesen egymásnak ellentmondó véleményeket, amelyeknek ha az ember utánanéz és megmarad a józanság talaján, akkor azt lehetett látni, hogy ezek a vélemények mind a két irányban elrugaszkodtak a valóságtól, és elrugaszkodtak attól, amiről ez az egyezmény szól. Ez az egyezmény egyébként nemcsak a nőket és a lánygyermekeket, hanem a férfiakat, fiúkat, kisfiúkat ugyanúgy védi. Nyilvánvalóan az, hogy a nőket és a kislányokat erőteljesebben a védelem középpontjába helyezi, ez nem meglepő, lévén, hogy nagyobb számban elszenvedői a hasonló cse lekményeknek. Tehát önmagában, hogy a hangsúly ezen van, az nem is meglepő. Természetesen ettől függetlenül, ha férfiáldozatok vannak vagy kisfiúáldozatok vannak, azokra ugyanúgy kiterjed. Úgyhogy a tárgysorozatba vételt mindenképpen támogatni tudjuk, de a zt fontosnak tartom elmondani, hogy a fogalommeghatározásnál mindenképpen a Magyar Országgyűlésnek dolga van még a javaslattal, de azt hiszem, hogy ezt a munkát a kormány és az Országgyűlés el tudja végezni, és valóban olyan módon sikerül majd ratifikálni, ami a magyar jogrendszert előremozdítja. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A Fidesz képviselőcsoportjából Demeter Zoltán képviselő úr következik. Parancsoljon, képviselő úr! DEMETER ZOLTÁN ( Fidesz ): Köszön öm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Azért elöljáróban az elhangzott vádak nagy részét, amiket elmondott, szeretném visszautasítani a Fideszfrakció nevében, és az isztambuli egyezmény elfogadásáról szóló határozati j avaslattal kapcsolatban szeretném nagyon határozottan leszögezni, hogy önnel és önökkel mint előterjesztőkkel nagyon sok mindenben egyetértünk. Egyetértünk abban a tekintetben mindenképpen, hogy elítélünk mindenfajta testi és lelki erőszakot, vagy ahogyan ön fogalmazott, elítélünk mindenfajta bánásmódot (sic! ). Sőt, abban is egyetértünk, ami arra vonatkozott, hogy az államnak mindent meg kell tennie a megelőzés érdekében. Azt hiszem, hogy a dolognak ebben a részében nincs is közöttünk vita, sőt feltételezem , hogy valamennyi magyar parlamenti párt között sincs vita ebben a tekintetben. (17.50)