Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 16. hétfő (246. szám) - Bizottsági tisztségviselők és tagok választása: - DR. SZŰCS LAJOS jegyző:
705 A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a nemz eti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény és a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló 2017. évi XXV. törvény módosításáról szóló T/17819. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés keddi ülésnapján, a napirend előtti felszólalásokat követően, a határozathozatalokra pedig legkorábban 12 órától kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfoga dta. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a keddi ülésnapon a határozathozatalokat követően közvetlenül a következő törvényjavaslatok általános vitáira kerüljön sor az alábbi sorrendben: 1) az egyrészről az Európai Közössé g és a tagállamai, másrészről a Libanoni Köztársaság közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről szóló T/17779. számú törvényjavaslat; 2) az egyrészről az Európai Közösségek és a tagállamaik, másrészről Bosznia és Hercegovina közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló T/17780. számú törvényjavasla t; 3) a Kormánytisztviselői Döntőbizottság elnevezésének megváltoztatásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/17783. számú törvényjavaslat. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a Czeglédyügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről szóló H/17788. számú határozati javaslatot az Országgyűlés ma kezdődő ülésén ne tárgyalj a. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslat ról döntünk. Kérdezem a t isztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Bizottsági tisztségviselők és tagok választása: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a bizottsági tisztségviselők és tagok megválasztása . Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy ismertesse az elnöki jogkörben előterjesztett S/17834. sz ámú személyi javaslat tartalmát. DR. SZŰCS LAJOS jegyző : Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 13/2014. V. hó. 6ai országgyűlési határozat 1. pontja a következők szerint módosul. Az Országgyű lés a Mezőgazdasági bizottságba Horváth István, Fidesz, korábban megüresedett alelnöki helyére L. Simon Lászlót, Fidesz, a bizottság alelnökévé, a Kulturális bizottságban Simon Róbert Balázs, Fidesz, korábban megüresedett tagsági helyére Gaal Gergelyt, KDN P, a Nemzeti összetartozás bizottságába L. Simon László, Fidesz, helyett Gaal Gergelyt, KDNP, a bizottság tagjává megválasztja.