Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 2. hétfő (242. szám) - A használati minták oltalmára vonatkozó szabályozás módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):
436 Egy dologról nem volt szó, a biztonságukró l. Nagyon fontos lenne, hogy a szépkorú magyar embereknek biztonságot tudjunk garantálni egy ledolgozott élet után ebben az országban fizikális értelemben is. Mire gondolok? Az állam által magára hagyott területeken bizony nagyon sok településen rettegnek kicsiny házaikban, berácsozott ablakok mögött azok az idős emberek, akik egy egész életet dolgoztak le becsülettel, és bizony könnyen lehet, hogy ennek az életnek egy nagyon csúnya bűncselekmény tesz majd pontot a végére. Az ő életük, az ő mindennapjaik so k esetben a rettegésről szólnak, arról, hogy nincsen Magyarországon sokszori két hét után sem bizony közbiztonság. Lassan három éve van annak, hogy föltettem először azt a kérdést, hogy hány áldozatot követelnek még Magyarországon az emberbőrbe bújt öregez ő farkasok, illetve sakálok. (18.30) Az a helyzet, hogy azóta is nagyon sok áldozatot követelt ez a bűncselekménytípus Magyarországon. Felemlíthetnék itt akár csak szűkebb pátriámból, Somogy megyémből korábbi elborzasztó eseteket, amikor 2011ben a saját p ortáján vertek agyon egy idős embert. 2012ben, miután 700 forintot tudtak tőle elvenni, megerőszakoltak Böhönyén egy idős nénit, aki már elmúlt 80 éves. 2014ben egy rajoskodó és magát bizonyára az élet királyának gondoló senkiházi fiatal suttyó vette el egy 70 évesnél is idősebb néni életét úgy, hogy agyonverte, és az ország más tájáról is lehetne sorolni ezeket az elborzasztó példákat. Említeném Gadnát, ahol egy 88 esztendős idős nénit erőszakoltak meg, gyilkoltak meg hihetetlen kegyetlen állati brutalit ással. Említhetném Ózd Hétestelepét, ahol három fiatal elkövető, két 14 éves és egy 11 esztendős megölte az utolsó magyar lakót is, egy 90 év körüli idős asszonyt. Említhetném LentiMumort, ahol húsvágó bárddal támadtak az idős magyar nénire, vagy említhe tném most a göncruszkai elborzasztó esetet is. Az ottani támadás áldozata szintén egy idős hölgy volt, ő is belehalt ebbe a támadásba. Tudni kell, hogy Magyarországon 700 ezer idős ember él egyedül, magányosan. Hetven év felett ez az arány 56 százalékos. Zömmel idős asszonyokról van szó. Az előbbiekben felvázoltuk, hogy a férfiak nagyon korán halnak, és az özvegyen maradt házastárs sok esetben nő. Ők sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve. Arra keresnénk itt a választ, és nagyon jó lett volna, ha ezt a k éseinek tűnő időpontot megvárja, mondjuk, a kormány egyik képviselője, és megpróbál valamiféle pozitív jövőképet felvillantani azzal kapcsolatosan, hogyan kívánják majd garantálni szépkorú honfitársaink biztonságát, például miért csak 5 ezer vészjelző karp erecet osztanak ki Magyarországon, miért ne lehetne ennek a számát megsokszorozni. Vagy éppen arra is választ adhattak volna, hogy az Országos Polgárőr Szövetség éves támogatását - a Jobbik javaslatával ellentétben - miért nem növelték 1 milliárdról 2 mill iárd forintra, hiszen az ő szerepük is óriási lenne abban, hogy ezeket a településeket és az ott élő és magukra hagyott időseket megvédjék. A Jobbik azt akarja, hogy az éjszaka után a nappal ne váljon ezeknek a domesztikálhatatlan ordasoknak a szabad vadás zterepévé, ahol úgy vadásznak az életüket becsülettel ledolgozó idős emberekre, ahogy csak akarnak, holmi paleolit kőkor szintjén élő erkölcsiséggel, pusztán csak zsákmányállatnak tekintve ezeket a szerencsétlen idős embereket. Erre szerettünk volna válasz t adni, és higgyék el, a Jobbik erre hathatós választ fog adni 2018 után. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. „Ha munka van, minden van: Nagykunsági körkép a munkahelyekről” címmel ugyancsak a Jobbik képviselőc soportjából Lukács László György képviselő úr jelentkezett napirend utáni felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY ( Jobbik ):