Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 11. hétfő (265. szám) - Firtl Mátyás (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Hogyan segíti a Kormány a nyugdíjasokat?” címmel - ELNÖK: - FIRTL MÁTYÁS (KDNP):
2704 mögött a kis bevásárlókosarukat, a szemeikben gyűlölet lobog, a szájukból pedig szennyvíz folyik. Ez az a tisztelet, amit a nyugdíjasok egy része iránt a Jobbik érez. Azt hiszem, ha kormányra kerülnének, igencsak nehéz idők következnének a magyar nyugdíjasokra. A FideszKDNP azonban úgy döntött, hogy a tisztelet mellett a gazdasági növekedés is jelenjen meg a nyugdíjasok jövedelmében. Éppen ezért nemcsak a nyugdíj vásárlóértékét tudtuk megőrizni a 23,5 százalékos emeléssel, hanem közel 10 százalékos vásárlóértékemelkedés is volt a nyugdíjakban. Egy olyan rendszert hoztunk létre, amellyel a nyugdíjasok csak jól járhatnak, hiszen ha a nyugdíjemelés mértéke, amit a tervezett infláció alapján számítunk ki, magasabb, mint a tényleges infláció, akkor a különbözetet megtartják, ha pedig alacsonyabb, akkor kiegészítésre kerül, hogy a nyugdíjak értékét mindenképpen m egőrizhessük. Ezért a közel 10 százalékos emelkedés, és ezért az a nyugdíjkorrekció, amelyet január 1ig visszamenőlegesen minden magyar nyugdíjas megkaphatott; ez egy 10 ezer forint nagyságrendű összeget jelenthetett. Ezzel párhuzamosan a nyugdíjprémium k ifizetésére is sor került, Magyarországon soha nem volt még arra példa, hogy a nyugdíjasoknak nyugdíjprémiumot lehessen kifizetni. Ez annak eredménye, hogy egy olyan gazdaságpolitikája van most már a magyar kormánynak, amely megteremti a nyugdíjprémium fed ezetét is. Ne felejtsük el, ezen gazdasági növekedés megalapozását szolgáló egyetlen törvényjavaslatot sem támogatott a mostani ellenzék. Ha az ő szavazataik döntöttek volna, nem teremtődött volna meg a fedezete annak, hogy Magyarország nyugdíjprémiumot fi zessen az időseknek; ha rajtuk múlt volna, talán még a nyugdíjak értéke sem lenne meg, nemhogy a nyugdíjprémium értéke. A jövő évben 3 százalékkal tovább emelkednek a nyugdíjak. Mindezek között pedig, ha összevetjük, hogy ha Magyarországon valaki nyugdíjba vonul, akkor hány százalékát kapja meg a fizetésének, és mi az európai uniós átlag, akkor azt láthatjuk, hogy az EUországok 58 százalékos átlaga fölött, közel 70 százalékos mértékben kapja meg valaki a nyugdíjában a fizetése értékét. Szintén fontos, hogy a 10 ezer forint értékű Erzsébetutalványok kézbesítése folyamatos, 2,7 millió nyugdíjasnak már valószínűleg több mint a fele időarányosan megkapta ezeket az Erzsébetutalványokat. De az ünnep előtt igyekszünk mindenkinek kézbesíteni a Magyar Posta segíts égével. Körülbelül 30 milliárd forintnyi többlet az, amit így a nyugdíjasoknak tudunk juttatni. A „nők 40” program szintén az időseket segítette, és szintén egy olyan parlamenti szavazás volt, ahol a parlamenti ellenzék egyik pártja sem állt a nyugdíjasok mellé. A munkahelyvédelmi akcióterv pedig tízből hét 55 év fölötti munkavállalónak segít megőrizni a munkahelyét, 340 ezer embernek, hogy ezzel a jövendő nyugdíja is magasabb értékű lehessen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Viszo nválaszra ismét Firtl képviselő úrnak adom meg a szót. Parancsoljon! FIRTL MÁTYÁS ( KDNP ): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek az interpellációnak a benyújtására az ösztökélt, hogy én általában vonattal utazom, é s amikor az ember a vonaton magányosan ül egy fülkében, én ezt tapasztaltam, és rányitják a fülke ajtaját, és egy idősebb, szépkorú asszony beszól, hogy maga a képviselő, akkor azt mondom, igen, és ilyenkor az ember azt várja, hogy valamilyen okkal olyan k érdéseket tesznek föl, ami éppen nem a legkellemesebb; hát, azt a választ kaptam, hogy köszönjük szépen azt, amit önök miértünk tesznek Magyarországon. És nyugdíjasként megköszönte azt, amit a magyar kormány az elmúlt időszakban tett. Valóban, én is csak a zt a választ tudtam adni az adott pillanatban, hogy mi azt, amit ígértünk, tudtuk teljesíteni, másrészt pedig azt, hogy mi nem a generációk közötti megosztottságban vagyunk érdekeltek, hanem abban, hogy ezeket a kérdéseket az elkövetkező időben is teljesít sük. Erre kérem