Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 27. hétfő (209. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról szóló politikai vita - ELNÖK: - CSIZI PÉTER (Fidesz): - ELNÖK: - SNEIDER TAMÁS (Jobbik): - ELNÖK: - CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára:
1044 És itt van a második fontos kérdés, a kötelezettségvállalások szintje, ott pedig szintén nagyon nagyot léptünk. Március 20ai adatunk van, ez 257 milliárd a közel 1000 milliárdból, és a rászorulók támogatására kitalált operatív program pedig 34 milliárd keretösszegből, annak 99 százaléka már meghirdetésre került. A felszólalásomat azért fejezem be, mert úgy tudom, még utánam szeretne valaki szólni, így aztán megköszönöm a figyelmüket. (Taps a kormá nypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Gelencsér Attila képviselő úr. Megadom a szót Csizi Péter képviselő úrnak, Fidesz. CSIZI PÉTER ( Fidesz ): Köszönöm szépen Gelencsér Attila képviselőtársamnak, hogy az utolsó másfél percet kihasználhassam és hazaüz enjek saját választókerületembe, Pécs városába, és összegezzem a 8,5 óra vitát, ami körülbelül úgy hangzik, hogy ha az ellenzéki pártok valamelyike vezetné az országot, akkor nem beszélhetnénk kétmilliárd forintos pécsi ipariparkfejlesztésről, nem épülne új vásárcsarnok, nem fejlődne a Zsolnaynegyed, nem lenne új irodaház a belvárosban - ezzel egyébként összesen 500 munkahelyet tudunk teremteni , nem lenne a munkahelyteremtés mellé másfél milliárd forintos oktatási programunk, ami a beilleszkedést tudja támogatni. Nem újulna meg a tévétorony és környezete, nem lenne új régészeti múzeuma a városnak és egyben Baranya megyének, nem lenne egy új attrakciója a városnak a pécsi haditechnikai park a Tüskésréten, nem ú julna meg a Nagy Imre utca, a Hegedűs János utca, az Északmegyer dűlő, a Füzes dűlő és a nyugati ipari út, nem lenne három 500 kilowattos napelemparkja a városnak a Füzes dűlőben, nem újulna meg nyolc óvoda, egy bölcsőde és két iskola, nem tudnánk felújíta ni a Lámpáspatakot, a Meszespatakot, a Magyarürögi vízfolyást, nem épülne meg a kertvárosi rendelőintézet, és végül, de nem utolsósorban: nem szépülne meg a Megyeri tér, ami a régi magasház helyén egy új parkot és játszóteret biztosít a pécsieknek. Arról pedig, hogy mi történt a magasházzal, majd a napirend után szeretnék öt percben beszélni. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Csizi Péter képviselő úr. Megadom a szót felszólalásra Sneider Tamás alelnök úrnak, képviselő úrna k, Jobbik. SNEIDER TAMÁS ( Jobbik ): Köszönöm, tisztelt elnök úr. Csak egykét gondolat. Először is azért én örömmel hallottam azokat a kormányzati és egyébként államtitkári hozzászólásokat, amelyek önkritikát is megfogalmaztak, szerintem ezek voltak a komol y dolgok, amik ma elhangzottak, hogy azért látható, önök sem elégedettek azzal, ami jelen pillanatban megtalálható Magyarországon, ami működik. Ugyanakkor viszont szomorúan hallottam az utóbbi felszólalásokat, ezeket a győzelmi jelentéseket képviselőtársai m részéről, hiszen eggyel azért legyünk tisztában, és ez mindennek az alfája és ómegája. Kérem szépen, az utóbbi tíz évben nem NyugatEurópától szakadunk le, az utóbbi tíz év története arról szól, hogy a szomszédainktól, KözépEurópától szakadtunk le. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Minden makrogazdasági adat erről szól, és amikor hazafelé mennek, és a győzelmi jelentéseiket gondolják végig magukban, gondolják át, hogy akkor mégis miért lehet az, hogy a legszegényebb ország gá KözépEurópában Magyarország vált az utóbbi tíz évben. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A képviselői felszólalások végére értünk. Most megadom a szót Csepreghy Nándor államtitkár úrnak 20 perces időkeretben. CS EPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára :