Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 27. hétfő (209. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról szóló politikai vita - GELENCSÉR ATTILA jegyző: - ELNÖK: - LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a napirendi pont előadója:
948 alkalmas arra, hogy jó ütemben, normálisan, kapkodás nélkül, jó tervezés mellett képesek legyünk megvalósítani ezeket a beruházásokat. Mert képviselőtársaimnak ne legyen illúziója, annak a helyzetnek, hogy 2014 és ’15ben mé g pályázatokat írtunk ki ahelyett, hogy lezártuk és elszámoltuk volna, bizonyára vannak műszaki, technológiai és minőségi hendikepjei. Bizonyára vannak műszaki, technológiai és minőségi problémái, vannak projektek, vannak programok, ahol még most is zajlik ezeknek az átvétele, illetve az üzembe vétele vagy a megfelelő, optimalizált üzembe helyezése. Tehát ez megfelelő előnyt biztosít, hogy mostanra ki tudtunk írni minden pályázatot. Ennél fontosabb, mert pályázatot kiírni, azt gondolom, most már tudunk, fon tosabb, hogy a rendelkezésre álló keret 53 százalékát le is kötöttük. Ez azt jelenti, hogy 4400 milliárd forintról döntés van, szerződés van, kötelezettségvállalás van. Ez 20 ezer nyertest támogatott, 20 ezer nyertes pályázat az összes 120 ezerből. A 1201 24 ezer érdeklődő azért fontos, mert jól mutatja, hogy a pénz valószínűleg jó irányba van megcímkézve. Nem jelentkezett volna 124 ezer érdeklődő erre a forrásra, ha ennek nem lenne helye vagy a címkézés iránya rossz lenne. Tehát nincs olyan pályázat, ahol ne lenne túljelentkezés, és ez jól mutatja, hogy a forráskiosztásnál a célközönséget jól vettük irányba. Tehát a „mikor?” kérdésére szerintem jó döntést hozott a kormány, hogy a versenyképesség erősítése, a gazdasági növekedés fenntartása és a célszerű, ok szerű minőségi forrásfelhasználás miatt mindent kiír most. Jó döntés szerintem a kormány részéről az is, és ehhez kérem a megerősítő támogatásukat, hogy ezekről a pályázati kiírásokról megpróbálunk dönteni a következő egymásfél esztendőben, és a megvalósít ásra még így is lesz bőségesen idő, hiszen a 201420as időszak utolsó elszámolási időpontja 2022. Tehát még bőven lesz idő arra, hogy ezek a programok és projektek megvalósításra kerüljenek. A „hogyan?” kérdése kapcsán restanciában vagyunk. Ebben a teremb en és ebben a körben nagy hiba lenne, ha nem a valóságot és nem az igazságot mondaná egy miniszter. Nyilván nehéz helyzetben vagyunk elsősorban azért, mert a pénzfelhasználás játékszabályait, hogy kit, hogyan, milyen feltételek mellett lehet támogatni, ala pvetően az Európai Bizottság határozza meg. Tehát Magyarországnak szűk a mozgástere abban, hogy egyedi eljárásrendeket alkalmazva tudjuk a pénzeket megszignálni, tudjuk megcímkézni és a kedvezményezettekhez eljuttatni. Úgy hiszem, hogy tiszta lelkiismerett el, politikai értelemben százszázalékos felelősséget vállalható formában állunk ide a parlament elé, mindent megteszünk annak érdekében, hogy az önkormányzatok, a vállalkozások, a civil szervezetek minél könnyebben legyenek képesek forrásokhoz jutni. Tehát mi nem építjük, hanem próbáljuk bontani a bürokratikus akadályokat, de hozzáteszem, hogy az Európai Bizottság eljárásrendje, az ellenőrzési mechanizmusa, az, hogy jelen pillanatban, 2017ben kezdeményeznek olyan ellenőrzéseket, amelyeknek a megvalósítási éve 2007, tehát tíz évvel ezelőtt megvalósult programok ellenőrzése és szankcionálása zajlik most, az, azt gondolom, nem teszi biztossá és kiszámíthatóvá ezt a joganyagot és ezt a jogszabályi környezetet. Ezt nyilván nehezíti a közbeszerzési törvény szabál yrendszere, amely a Magyarországon bevezetésre került új irányelv értelmében nem lett egyszerűbb, talán a nemzeti érdek érvényesítésére nagyobb lehetőséget biztosít. Tehát a „hogyanban” megpróbáljuk a forrásokat gyorsítani, megpróbáljuk egyszerűsíteni, és ami rendkívül fontos: megpróbáljuk decentralizálni. Ezt a kormányt - és ezt nyilván a választópolgárok jövő ilyenkor megítélik - rengeteg vád éri, hogy folyamatosan centralizál. De nyomatékkal ajánlom képviselőtársaim figyelmébe, hogy a területi operatív p rogram keretében, amit a megyék osztanak fel és a megyei jogú városok kapnak meg, 1300 milliárd forintos keretet decentralizálunk, mert a megyei képviselőtestületek döntését, a megye vagy a megyei jogú város forrásigényét a kormány teljes egészében tisztel etben tartja. Nem írjuk felül a megye fejlesztéspolitikai céljait, hanem az eljárásrendünkben próbáljuk érvényesíteni. Tehát nemcsak magyar vállalkozások számára, hanem magyar önkormányzatok, közszereplők számára is megpróbáljuk egyszerűbbé tenni a hozzáfé rést.