Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 20. hétfő (199. szám) - Ikotity István (LMP) - a miniszterelnökhöz - „Kinek az olimpiája” címmel - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP): - ELNÖK: - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter:
88 Nyilván amikor azt kérdezi ö n, hogy ez kinek az olimpiája, hát, ez a magyarok olimpiája. Ebben most ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy ki, milyen színekben, milyen pártállással vonul föl. Én azt hiszem, hogy ez egy nagy lehetőség. Azért nagy lehetőség, mert az Agenda 2020, amel y lehetővé tette azt, hogy ilyen nagyságrendű városok is pályázhassanak, mint Budapest, ez nyitotta meg a lehetőséget és ez adott mindannyiunk számára történelmi esélyt. Ö n is sportember, pontosan tudja, hogy a sport mit jelent a magyar emberek számára. Ez egy közös nyelv, amit mindannyian beszélünk és értünk, ezért reális, észszerű és gazdaságos vállalkozás lenne Magyarország számára. Én sajnálom, hogy vannak olyan emberek , akik ezt másként látják, természetesen mi eszerint járunk el. Én magam személy szerint továbbra is támogatom az olimpiarendezés jogát, és remélem, hogy minél többen vagyunk emellett. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépe n, miniszter úr. Viszonválaszra megadom a szót Ikotity István képviselő úrnak, az Országgyűlés jegyzőjének. Parancsoljon! IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Mit szokott tenni az önök kormányzata vagy akár a Fidesz, amikor úgy gondolja, hogy egy nemzeti ügy előtt áll? Megkérdezi az embereket, hirdet egy népszavazást, elindít egy nemzeti konzultációt, ahogy szokták mondani. Azt gondolom, hogy ez a megkülönböztetője sok esetben azoknak, amiket önök nemzeti ügyeknek neveznek, és fe nnhangon ezt mondják róla. Miért nem tette meg ezt a Fidesz? Miért nem tette meg ezt a kormányzat, hogy megkérdezte az embereket arról, hogy szeretnéneke 2024ben Budapesten olimpiát? Nincsen kifogásunk az olimpia ellen, nagyon is szeretjük a sportot, azt gondoljuk, hogy nagyszerű lenne, ha Magyarország egyszer egy olimpiát tudna rendezni, azt is látjuk, hogy ennek mekkora gazdasági terhei vannak, mit ró ez az országra egészen pontosan. A kérdésem, miniszter úr, ismét fölteszem, úgy hangzott, hogy ki döntö tte ezt el, hogy nem kezdeményeznek erről egy népszavazást, hiszen minden nemzeti ügyről önök népszavazást szoktak indítani; illetve az, hogy mekkora költséget fordítottak erre eddig. Várom válaszát. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszonválaszra, eg yperces viszonválaszra miniszter urat is megilleti a szó. Parancsoljon, miniszter úr! DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter : Köszönöm szépen. Én úgy vagyok ezzel, hogy egy ilyen történelmi esély, történelmi lehetőség előtt, azt kell mondjam, szinte evid ens, hogy nemzeti ügyről van szó, mert nem sikerült még olimpiát rendeznünk. Ott vagyunk az első tíz nagy nemzet között, akik eredményesség okán nyugodtan megtehetjük mindezt, ráadásul, ismétlem, az Agenda 2020 esélyt ad arra, hogy értelmesen pályázzunk. A z szomorú, ha egy ilyen kérdés pártpolitikai üggyé válik, amely nemzeti ügy, de ez pártpolitikai kérdéssé vált, ez szomorú. Egységet kellene szerintem fölmutatnunk. Az, hogy mennyit szántak eddig tervezésre és kivitelezésre, azt tudnám mondani, hogy az elm últ időszakban, 2010től, képviselő úr, évente mintegy 3040 világversenynek adtunk otthont: Európabajnokságnak, világbajnokságnak, világkupának. Folyamatosan épülnek azok a létesítmények, amelyek egyébként úgyis megépülnének egy olimpia rendezése kapcsán , mondjuk, 7080 százalékban, a többit kellene csak, egy picit többet hozzátennünk, és akkor tudnánk rendezni egy nagyon komoly olimpiát, amely a nemzeti büszkeségünket jelentős mértékben emelheti, mindannyiunkét, pártállásra tekintet nélkül. Én ebben láto k esélyt. Sajnálom, hogy idáig fajultak a dolgok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), bízunk benne, hogy még nem reménytelen a helyzet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)