Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 20. hétfő (199. szám) - Ikotity István (LMP) - a miniszterelnökhöz - „Kinek az olimpiája” címmel - IKOTITY ISTVÁN (LMP): - ELNÖK: - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter:
87 honvédelmi miniszter urat válaszadónak, ezért Ikotity István képviselő urat, az Országgyűlés jegyzőjét illeti a szó. Pa rancsoljon! IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Elfogadom válaszadónak, de nyilván tudom azt, és ön is tudja, hogy amiről beszélni fogunk, az olimpia elől most menekül a kormány, hogy ezekre választ adjon. Nem szeretném, hogy h eteket csússzon ez a válasz, ezért teszem föl mégis. A kormány megpróbál ugyanis úgy tenni, mintha semmi köze nem lenne a budapesti olimpiai pályázathoz. Bizonyára önök is értesültek róla, mindenki értesült róla, hogy 260 ezernél több budapesti lakos jelez te, hogy nem akarja, hogy egy ilyen fajsúlyú kérdésben a véleményük megkérdezése nélkül döntsön a kormány. Ez a 266 ezer aláírás alig 70 ezerrel kevesebb, amit a jelenlegi kormánypártok leadtak a 2008as népszavazási kezdeményezésük során, pedig akkor nemc sak Budapesten, hanem az egész országban gyűjtöttek. Tehát ez olyan akarat, amit sem a kormány, sem a főváros nem hagyhat figyelmen kívül. Önök úgy tesznek, mintha a kormánynak semmi köze nem lett volna ehhez a pályázathoz, igencsak gerinces módon a főpolg ármesterre kenik az egészet. A kormánynak joga és kötelessége lett volna saját hatáskörében népszavazást kezdeményezni még a pályázat beadása előtt. Igenis a kormány döntése volt, hogy nem kérdezte meg az embereket, hogy akarnake Budapesten olimpiát, a ko rmány döntése volt, hogy népszavazás nélkül elkezdték szórni a pénzt az olimpiai pályázatra. A kormány gőgös magatartása miatt súlyos milliárdokat dobtak ki az ablakon, a 2016. év végére már meghaladta azt az összeget, amit összesen előkészítésre lehetett volna szánni. Azt gondoljuk, hogy a kormány hibázott, amikor az emberek háta mögött akart olimpiát rendezni. Kérem, miniszter úr, válaszoljon: mikor és ki döntötte el pontosan, hogy a kormány nem kezdeményez népszavazást olimpia kapcsán? Meg tudjáke monda ni, hogy eddig pontosan hány forintot költöttek olimpiai pályázatra? Mekkora az az összeg, amit megspórolhattunk volna? És ha már itt tartunk, ez után a kudarcuk után nem gondoljae a kormány, hogy egy másik, az emberek által nem támogatott (Az elnök a cse ngő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ezermilliárdos pénzszórásról is meg kellene kérdezni az embereket, ez pedig a Paksról kezdeményezett népszavazás, amit szeretnénk, ha önök elindítanának. Előre köszönöm a válaszait. ELNÖK : Köszönöm szépen. A válaszra megadom a szót Simicskó István honvédelmi miniszter úrnak. Parancsoljon, miniszter úr! DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi miniszter : Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Az ötödik ciklusomat töltö m a magyar parlamentben, és elég sok mindent megtapasztaltam már, soksok emberrel találkoztam, és azt hiszem, vagyunk úgy, amikor azt látjuk, hogy vannak olyan emberek, akik az ügyeknek, a fontos ügyeknek is a fonákját látják, és vannak, akik a színét. Mi azok közé tartozunk, akik a színét látjuk. Tehát nyilván mindenben lehet valamilyen olyan tényezőt keresni, amely kifordítja, átforgatja, átbillenti, és negatív oldalról közelít meg nagy és nemes nemzeti ügyeket is. Szerintem Magyarország egy történelmi l ehetőség előtt áll, még talán mondhatom így jelen pillanatban is. A Fővárosi Közgyűlés döntött erről, ugye, városok pályáznak az olimpiára. 2015 júniusában, ezt megelőzendően a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése teljes mellszélességgel, egyhangúlag szava zott az olimpia mellett, hogy Budapest pályázzon. A Fővárosi Közgyűlés 93 százalékos szavazattöbbséggel, egyetlen nem és egyetlen tartózkodás mellett szavazott a pályázat benyújtása mellett a ’24es olimpiára vonatkozóan. Ebben egyébként egyhangúlag támoga tták a Fővárosi Közgyűlésben az EgyüttPárbeszéd, a Jobbik, az MSZP, a Fidesz és a KDNP megválasztott képviselői is, majd 2015. július 6án az Országgyűlés több mint 80 százaléka pozitív támogatásáról biztosította a pályázatot.