Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 20. hétfő (207. szám) - Az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
824 között Mansfeld Péterre. Ő is nyugodtan veszi fel a luxusnyugdíjat napjainkban, ez nem bántja az önök lelkiismeretét. Az önök harcát az jellemzi a legjobban, hogy Rétvári Bence minden évben egyszer beül ide a Parlamentbe egy Mansfeld Péterre emlékező pólóban, és ezzel letudja az igazságtételt a kommunizmus áldozataival szemben. De hogy kormánytagként fellépjen Mátsik Györggyel szemben, aki a halálba küldte Mansfeld Pétert, ahhoz már túl kényes az úri gyomra ennek az embernek. Lázár miniszter úr azt mondta, hogy az emberi méltóság védelme nagyon fontos. Én is így gondolom. Csak azt nem értem, hogy miért nem volt fontos az elmúlt hét évben. Miért nem volt fontos akkor, amikor a Jobbik többször felemelte a szavát, és mint mondtam , feljelentéseket tett az azokon a helyeken történt árusítással szemben, ahol nagyon sok turista megfordul, a Váci utcában, a Várban és mindenhol, ahol tiltott önkényuralmi jelképekkel ellátott termékeket árulnak? Egy olyan országban, ahol szinte minden cs aládot érint az a kommunista diktatúra, amelynek nagyon sok áldozata volt. És még sorolhatnánk a példákat arra, hogy szavakban önök nagy antikommunista harcosok, de tettekben szinte nulla, amit csinálnak ebben a kérdésben. Három kormányzati ciklus eredmény eként még csak odáig sem sikerült eljutni, hogy megnevezzük az elnyomó kommunista rendszer bűnöseit. Három ciklus kevés volt ahhoz, hogy az ügynökkérdést megnyugtatóan rendezzük. Három ciklus kevés volt ahhoz, hogy az állampárt vezetőit, haszonélvezőit és diktatúrairányítóit, tehát a mindenki előtt ismert főkolomposokat elszámoltassuk. Ezek után most beterjesztik elénk a vörös csillag szigorú betiltásának javaslatát, arra való hivatkozással, hogy az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célból történő megjelen ítése és ezáltal lopakodó társadalmi elfogadtatása egyfajta legitimációt jelent a diktatúrák korábbi szimbólumrendszerének. Tisztelt képviselőtársaim, ez színtiszta képmutatás. A Jobbik Magyarországért Mozgalom tisztában van azzal, hogy a Heineken cég mekk ora piaci részesedéssel jelentkezik Magyarországon és a világban. Tisztában vagyunk azzal is, hogy ez a cég a kommunista diktatúrák tombolása alatt, éppen a kommunista diktatúrák által kisajátított szimbólum miatt, a védjegyében a vörös csillagot fehérre v áltoztatta 1951 és 1991 között. A Heineken cég akkor kijelentette, hogy nem kíván azonosulni ezekkel a diktatúrákkal. Pontosan ezért lett volna annak létjogosultsága, hogy akkor, amikor önök stratégiai megállapodást kötnek ezzel a céggel, ugyanezt kérjék. Akkor mondják el nekik, hogy Magyarországon ez mennyire komolyan érinti az embereket. Mennyire sok ember szenvedett ettől a vörös csillagtól ebben az országban. Minden valószínűség szerint meghallgatásra talált volna esetleg a kérésük. De önöket ez akkor n em érdekelte. Nem foglalkoztak vele akkor. Az állam feladata az kellene hogy legyen, hogy olyan átlátható, stabil viszonyokat teremtsen, hogy a hazai kkvk levegőhöz jussanak, és elindulhassanak egy stabil fejlődési pályán - ezzel abszolút egyetértünk , é s a nagy multinacionális cégek pedig méltányolható profit mellett működhessenek. Ezeket a célokat kellene szolgálnia a hasonló törvényeknek. A Heineken piaci viselkedését alapvetően a vásárlói szokásokon keresztül lehetne befolyásolni. Ha nem tetszik, ahog yan a magyar kkvkkal szemben viselkedik, akkor számos eszköz áll mind a kormány, mind az intézményrendszer, a kamarák, a szakmai szervezetek rendelkezésére, hogy a káros piaci magatartásokat visszaszorítsa. Mit tettek a Heineken esetében például az elmúlt években, ha tapasztaltak ilyen káros piaci magatartást? Semmit, persze a stratégiai megállapodáson kívül. Tehát nagyon sok mindent el lehetne mondani és nagyon sok mindenről lehetne vitatkozni e törvény kapcsán, de megkerülhetetlen az önök felelőssége. Is merve a jelenlegi kormányzat végtelenül korrupt gyakorlatát, nem tudjuk elfogadni, hogy ebbe a törvényjavaslatba önök beletegyenek egy olyan passzust, amely úgymond egyéni elbírálás alapján felmentést adhat ezen törvény hatálya alól. Mik azok a méltányolha tó szempontok, amelyek alapján a felmentést adják? Ki dönt majd a felmentés megadásáról? Milyen eljárásrend szerint születik majd a döntés? Megismerhetőek leszneke ezen felmentéssel kapcsolatos eljárások részletei? Ezek mindmind olyan kérdések, amelyekre önöknek választ kellene adni.