Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 20. hétfő (199. szám) - Dr. Harangozó Tamás (MSZP) - a legfőbb ügyészhez - „Lehallgatási botrányból, újabb ügyészségi botrány?” címmel - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP):
82 önkormányzat cégeivel rendbehozatja, felújíttatja, majd a lakóknak havi 1015 ezer forint bérleti díjért kiadja. A feljelentés szerint, tehát a feljelentés szerint bérleti szerződés nem készü l, a bérleti díj zsebből zsebbe vándorol. A nyomozás, az eljárás folyamatban van, és a folyamat, a nyomozás lezárása után lehet ezekről az ügyekről beszámolni. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Egyperces viszonválas zra Boldog István képviselő úré a szó, parancsoljon! BOLDOG ISTVÁN ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, az a hír is megjelent a sajtóban, miszerint az Érpatak Kft. ügyével kapcsolatban is elkezdték a nyomozást. Bízom benne, hogy ennek az ügynek a vég ére is fényt derítenek. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy minden önkormányzat szabályosan működjön, a jobbikos önkormányzatok is. Tudvalevő, hogy ez a polgármester (Zaj, közbeszólások a Jobbik padsoraiban. - Az elnök csenget.) , akivel a Jobbik szövetséget kötött, Érpatak polgármestere az ózdi önkormányzattal is kötött egy együttműködési megállapodást, és az érpatai modellt Ózdon is próbálják terjeszteni. Bízom benne, hogy nem az lesz Ózdon az érpataki modell, ami Érpatakon ezek szerint a sajtóhírek szerint bekövetkezett, mert nagyon nagy baj az, hogy valakik az emberek vagyonát törvénytelenül megszerzik, majd azt utána még állami közpénzen meg is próbálják felújítani, ráadásul az önkormányzat dolgozóival. Bízom benne, hogy az eljárás mindenre fényt fog derít eni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválaszra Kontrát Károly államtitkár úré a szó, parancsoljon! KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az előbb általam elmondott és felsorolt büntetőeljárásokon túlmenően folyamatban van továbbá még eljárás becsületsértés, illetve rágalmazás gyanúja, valamint közokirathamisítás gyanúja miatt is. Tisztelt Kép viselő Úr! Bízunk abban, hogy ezekben az ügyekben kiderül az igazság, és ha valaki vagy valakik megsértették a törvényt, azért a bíróságon fognak felelni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.) Dr. H arangozó Tamás (MSZP) - a legfőbb ügyészhez - „Lehallgatási botrányból, újabb ügyészségi botrány?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Harangozó Tamás képviselő úr, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a le gfőbb ügyészhez: „Lehallgatási botrányból, újabb ügyészségi botrány?” címmel. A legfőbb ügyész úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Belovics Ervin legfőbbügyészhelyettes urat jelölte ki, akit tisztelettel köszöntök itt az ülésteremben . Kérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. (Jelzésre:) A képviselő úr jelzi, hogy elfogadja a legfőbbügyészhelyettes urat válaszadónak. Így Harangozó Tamás képviselő úré a szó, parancsoljon! DR. HARANGOZÓ TAMÁS ( MSZP ):