Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 13. hétfő (206. szám) - Dankó Béla (Fidesz) - a földművelésügyi miniszterhez - „Mit tesz a Kormány Békés megye ökoturisztikai fejlesztéséért?” címmel - ELNÖK: - DANKÓ BÉLA (Fidesz):
680 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony ! Tisztelt Ház! Ön itt most a kormányt szólítja meg, de ezek mind egyedi ügyek, egyedi bírósági ügyek, amelyekben nyilván ezek szerint van, amikor jó döntés születik, és van, amikor rossz döntés születik. Én nem mondanám azt, hogy ez a törvényeknek lenne h ibája, hiszen a törvényekben az szerepel, ellentétben azzal, amit a képviselő asszony mondott, hogy a gyermek érdeke az elsődleges. A bíróságnak és előtte a gyámhatóságnak is a gyermek érdeke szerint kell eljárni, ami a gyermek számára, az egészséges testi és lelki fejlődése szempontjából a legjobb, olyan döntést kell hozni. Annál kell elhelyezni a gyereket, akinél ebben a sajnálatos és nehéz helyzetben - hiszen itt csak nehéz döntést lehet hozni - jobban tud testileg, lelkileg fejlődni a gyerek, és annak a láthatását kell biztosítani, aki ezt elősegíti. Ha valamelyik bíróság nem így dönt, akkor az hibásan dönt, törvényellenesen dönt, a jogszabály megszegésével dönt arról, hogy ha olyan láthatási szabályokat fogad el, ami a gyermek szempontjából hátrányos, é s akkor is megszegi a törvényt, ha annál a szülőnél helyezi el, akinél való elhelyezése a gyermeknek hátrányos lenne. A gyámhatóság, a kormányhivatalok folyamatosan vizsgálják nyilvánvalóan, hogy a gyermekek jó körülmények közö tt vannake, folyamatosan felülvizsgálják, adott esetben áttekintik a láthatás szabályait. Nagyon szomorú, hogy ezek olyan esetek, amikor a szülők nem működnek együtt egymással és nem a gyermek érdekében tevékenykednek, de mind a bíróság, mind a gyámhatósá g igyekszik a gyermek érdekét elsődlegesnek tartani és aszerint eljárni. Nyilvánvalóan ez folyamatos képzés és továbbképzés mentén lehetséges. Lehetséges, ezért is 2017 márciusában tartottunk pontosan ennek a témakörnek a feldolgozására az ebben az ágazatb an dolgozók számára egy képzést, ahol mind a szakmai protokollokat megismerték, mind a tényállás tisztázásának a fontos részletszabályait és az ezzel összefüggő gyámhatósági feladatokat egyaránt, hogy pontosan a lehető legkorszerűbb módszereket is figyelem be vegyék és tudják alkalmazni akkor, amikor a gyermekelhelyezésről és a láthatásról döntenek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) Dankó Béla (Fidesz) - a földművelésügyi miniszterhez - „Mi t tesz a Kormány Békés megye ökoturisztikai fejlesztéséért?” címmel ELNÖK : Köszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Dankó Béla, a Fidesz képviselője kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszterhez: „Mit tesz a Kormány Békés megye ökot urisztikai fejlesztéséért?” címmel. Képviselő úr, öné a szó. DANKÓ BÉLA ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A KörösMaros Nemzeti Park területe magában foglalja Békés megyét, Csongrád megye Tiszától keletre eső felét, valamint a K örösártér és a DévaványaiEcsegi puszták JászNagykunSzolnok megyébe átnyúló részeit. Az egyedi adottságú és sajátosságú tájakon változatos, természeti értékekben gazdag, ökoturisztikai szempontból fontos területek maradtak fenn. Országos jelentőségű fel adat azoknak a növény- és állatfajoknak a védelme, amelyek Magyarországon egyedül itt tenyésznek, vagy állományuk meghatározó része a nemzeti park területén található. A növényvilágból ilyen a bókoló zsálya vagy a volgamenti hérics. A táj különleges termés zeti képéhez tartozik az ősszel tömegesen nyíló vetővirág. A növények mellett az állatok közül több ritka faj él itt, a nagy szikibagolylepke, a dobozi pikkelyescsiga, az atracélcincér, a sztyepplepke, illetve a túzok, amelynek hazánkban a legéletképese bb populációja éppen Békés megye északi részén él.