Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 13. hétfő (206. szám) - Horváth Imre (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A sportból is maguk akarnak hasznot húzni?” címmel - ELNÖK:
681 A ramsari egyezmény hatálya alá tartozó területek, így a Kardoskúti Fehértó és a Biharugraihalastavak vizes élőhelyei a nemzetközi madárvonulásban is jelentős szerepet töltenek be. A magyar puszták nemes madara, a túzok élőhelyeinek elvesztése és állományának csökkenése miatt fokozottan védett értékünk. A hazai populáció megóvása a faj világállományának fennmaradása szempontjából fontos feladat, és mindannyiunk közös érdeke és felelőssége. Az ökoturisztika i szempontból is igen fontos, Békés megye északi részén élő túzokállomány mindenkor a legnagyobb állománynak számított a Kárpátmedencében, és az ötszáz egyedet meghaladó túzoklétszám jelenleg is a hazai állomány több mint egyharmadát adja. A Dévaványán 19 75ben elkezdett túzokvédelmi munkát 1997től a KörösMaros Nemzeti Park Igazgatóság irányítja és végzi, amelynek hatására a túzok állománya növekedésnek indult a térségben. Tisztelt Államtitkár Úr! Mindezekkel kapcsolatban kérdezem öntől, mit tesz a kormá ny Békés megye ökoturisztikai fejlesztéséért. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót V. Németh Zsolt államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr! V. NÉMETH ZSOLT földm űvelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Természeti örökségünk megőrzéséhez annak bemutatásán keresztül vezet az út. A védett természeti területeken a nemzeti parki igazgatóságok számos bemutatóhelyet, ökoturisztikai és környezeti nevelési létesítményt működtetnek. Jelenleg hazánkban több mint 800 létesítményben folyik ökoturisztikai nevelési tevékenység, melyből 343nak valamely igazgatóság a fenntartója. A KörösMaros Nemzeti Park Igazg atóság 1997es megalapítása után azonnal megkezdte az ökoturisztikai programok kialakítását. Fontos mérföldkő volt a Körösvölgyi Látogatóközpont megalapítása Szarvason 2003ban, illetve a felújított és kibővített Réhelyi Látogatóközpont Dévaványán. Az igaz gatóság üzemeltetésében jelenleg hét tanösvény működik. A Bihari Madárvárta 2007ben nyitotta meg kapuit. A regisztrált látogatók száma a programok és az infrastruktúra folyamatos fejlesztésének köszönhetően évről évre növekszik; a 2005ben regisztrált 15 ezer főhöz képest 2016ban meghaladta a 62 ezer főt. A Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark komplex turisztikai fejlesztése nettó 330 millió forintos uniós támogatásból jön létre. A projektben többek között egy kiállítás valósul meg, amely a DélTiszán túl természeti és kultúrtörténeti értékeibe kalauzolja el a látogatót. Megépül 130 méter hosszú lombkoronasétány s a többi. Közel 224 millió forintos KEOPforrásból indul meg az idén egy projekt, amelynek két fő része a Réhelyi Látogatóközpont infrastruktú rájának fejlesztése, illetve a Natura 2000es területek és jelölőfajok, kiemelten a fokozottan védett túzok bemutatása. Az igazgatóság a következő időszakban tíz projekt keretében összesen 3 milliárd forintot fordíthat közvetlen természetvédelmi célokra. K öszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.) (14.10) Horváth Imre (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A sportból is maguk akarnak hasznot húzni?” címmel ELNÖK : Köszönöm sz épen az államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Horváth Imre, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „A sportból is maguk akarnak hasznot húzni?” címmel. Horváth Imre képviselő urat illeti a szó.