Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 6. hétfő (203. szám) - Dr. Kovács József (Fidesz) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „2017 az egészségügyi béremelés folytatásának az éve” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
432 sodorta a kórházak működését, de kilátástalanná tette az egészségügyben dolgozók helyzetét is. Az egészségügyi dolgozók közül sokan kerültek utcára az intézményi bezárások, összevonások miatt, főleg 2006ot követően, akiknek pedig megmaradt a munkája, azoktól „jutalomképpen” elvettek egyhavi bért, és bé remelésről nem is álmodhattak. (14.40) Sajnos, még ma is azt látjuk, hogy a baloldal egyetlen, egészségügyi dolgozókat támogató intézkedést sem szavazott meg, csak felhasználják őket, miközben kormányzásuk alatt mindig elengedték a kezüket. A fentiekkel el lentétben a FideszKDNP cselekszik, 2010 óta folyamatosan pótolja vissza a pénzt az egészségügybe. (Dr. Legény Zsolt: Nem igaz! - Közbekiáltás a Fidesz padsoraiból: Dehogynem!) Az egészségügyi dolgozók létbizonytalanság helyett kiszámíthatóságot, megalázás helyett megbecsülést kapnak. (Korózs Lajos: Ez sem igaz!) A béremelés már 201213ban megkezdődött, amikor az úgynevezett chipsadóból az egészségügyi kasszába befolyt többletbevétel teljes egészében az ápolók és orvosok fizetésének emelésére fordítódott, majd 2014 nyarán következett a mozgóbérelemek korrigálása. 2016. június 8án az ágazati reprezentatív szakszervezetek és stratégiai partnerek, valamint a kormány közötti tárgyalás eredményeként létrejött egy megállapodás, amely többéves béremelést határoz ott el az egészségügyi ágazatban. A tavaly elindult négyéves béremelésnek köszönhetően múlt év szeptemberében 26 százalékkal nőtt az ápolók bérének aránya, a szakorvosok, gyógyszerészek alapbére 107 ezer forinttal emelkedett, a szakdolgozók alapbére összes ségében 26,5 százalékkal nőtt. Mindezeken felül az alapbérrel együtt a mozgóbérelemek is emelkedtek. Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem önt, hogy az egészségügyben dolgozók mire számíthatnak 2017ben, tovább folytatódnake a béremelések, és tovább növekszi ke a dolgozók megbecsülése. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisz tériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az idei, 2017. évi költségvetésben általános egészségügyi célokra 170 milliárd forintnál is nagyobb összeg szerepel, több, mint a tavalyi költségvetésben volt. Ez azt jelenti, hogy az egészségügy forrásai a GDP fél százalékával emelkednek idén a tavalyihoz képest. Mindezt az teszi lehetővé, hogy a magyar gazdaság működése most már tud annyi többletet termelni, amelynek révén az egészségügyre is sokkal nagyobb öss zeget lehet fordítani, mint az előző években. De hozzátenném, hogy minden korábbi évben is az infláció mértékénél magasabb összegű, nagyobb arányú volt az a pénz, amivel az Egészségbiztosítási Alap főösszege emelkedett, vagy pedig az egészségügyre fordítot t kiadások emelkedtek. Ehhez a 170 milliárd forinthoz még hozzá kell adni azt a 40 milliárd forintot, ami egyszeri fejlesztésként a budapesti szuperkórházak és a társkórházaik időarányos fejlesztésére szerepelnek a költségvetésben. Arra az aránypárra is fe lhívnám a figyelmet, hogy az a pénz, amit az OLAFjelentés alapján az EUs pénzből az akkori szocialistaszabad demokrata városvezetés elcsalt vagy ellopott, az egy teljes szuperkórház felépítésére is elegendő lett volna. De ez a pénz szőrénszálán eltűnt. A kormányzat igyekezett többletforrásokat mind béremelésre, mind más kórházi fejlesztésekre is biztosítani. Emlékezhetünk még a 2010 előtti időszakra, amikor vizitdíjjal próbálták meg a betegeket a gyógyulástól távol tartani, a bevételeket pedig növelni. Szerencsére ez kudarcba fulladt, hiszen a FideszKDNP aláírásgyűjtése és népszavazása elsöpörte az akkori kezdeményezést, mind pedig a kezdeményezőket. Ezzel szemben 2010 után például a chipsadóból olyan bevétel született, erre képviselő úr is utalt, amely az egészségügyi béremelésnek tartós fedezetét biztosíthatta, másrészt