Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 6. hétfő (203. szám) - Gőgös Zoltán (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Elúszott állami pénzek Dél-Békésben?” címmel
433 népegészségügyi szempontból is megelőzte azt, hogy valakik olyan élelmiszereket nagyobb mennyiségben egyenek, vásároljanak, amelyek az egészségükre károsak. (Moraj az MSZP soraiban.) Ko rábban voltak elbocsátások, leépítések, fizetéscsökkenés; persze, széfekre volt mindeközben pénz. Mi már, ahogy ön is említette, 201213ban az első 27 százalékos béremelést megléptük az egészségügyben. Tavaly szeptember 1jén kezdődött az orvosok és ápoló k két, illetve négyéves béremelési folyamata, az orvosok esetében 107 plusz 100 ezer forinttal. Tehát tavaly szeptemberben emelkedett 107 ezer forinttal, idén november 1jén fog 100 ezer forinttal emelkedni az orvosok és kórházi szakgyógyszerészek fizetés e. Az ápolóknak pedig, ahogy ön is említette, 26,5 százalékkal kezdődött. Idén megvan a fedezet a további 12 százalékos emelésre, hiszen ahogy említettem, a GDP fél százalékával nőttek az egészségügy forrásai, és a rákövetkező években is további 88 százal ékkal emelkedik a bér. Így tehát a pedagógusok, az oktatásban dolgozók után az egészségügyben dolgozók is egy többéves bérfejlesztési programmal tudnak előrébb lépni. Ennek megvan az eredménye több területen is, például a különböző orvoselvándorlási vagy á polóelvándorlási számokban. Nyilván az orvosok esetében hamarabb indult ez a pozitív folyamat. Ott 2012 környékén volt a fordulópont, az volt az az év, amikor Magyarország történetében az egyik legmagasabb számú azoknak az engedélykéréseknek a száma, amive l külföldön szeretnének dolgozni orvosok. De szerencsére ennek a mértéke nagymértékben csökkent évről évre, mondjuk, ha 201314et nézem, ott is 530ról 518ra, majd 492re, a tavalyi évben pedig nagyon nagy mértékben 492ről 398ra csökkent azoknak az orv osoknak a száma, akik első alkalommal kértek hatósági bizonyítványt az ÁEKtől ahhoz, hogy külföldön dolgozhassanak. Az a pozitív folyamat is elindult, az ápolói béremelésnek is ebben fontos szerepe volt, hogy végre megtörtént az érezhető fordulat az ápolók, szakdolgozók külföldre vándorlása esetében is. Ott is az engedélyt kérők száma a 2015ös 567ről, ami körülbelül egyezik az előző évek számával, érezhető mértékben csökkent, 486ra. Bízunk benne, hogy minél többen maradnak az egészségü gyi pályán a béremelések következtében. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. Öné a szó. DR. KOVÁCS JÓZSEF ( Fidesz ): Köszönöm a sz ót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön által elmondottak, úgy gondolom, nagyon megnyugtatóak az ellenzéki bekiabálások ellenére is. Arra, ami nominálisan emelkedik, nem lehet azt mondani, hogy csökken. A béremelések egyértelműen béremelést jelentenek , ezzel a dolgozók elégedettek. Nagyon megnyugtatóak azok az adatok, amelyeket az államtitkár úr mondott, hogy a külföldi munkavállalás és az elvándorlás, ha nem is állt meg, de jelentősen csökkent, ha úgy tetszik, visszafordult a folyamat. Úgy gondolom, e z azért nagyon lényeges, mert a komoly infrastrukturális fejlesztéseket követően rendkívül fontos az egészségügyben dolgozók megtartása is. Úgy gondolom, hogy itt nagyon sok teendőnk van még. Tudjuk, nem teljes körű a bérfejlesztés az egészségügyben. Arra kell törekedni, hogy vigyük tovább ezt a folyamatot. Számomra a válasz nagyon megnyugtató és tisztelettel elfogadom. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr az államtitkári választ elf ogadta. Gőgös Zoltán (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Elúszott állami pénzek DélBékésben?” címmel