Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 31. szerda (230. szám) - A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP):
3577 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Az, ha a sportba pénz kerül, szerintem rendben van. Van annak társadalmi haszna is, tehát n emcsak az egyének élvezik ennek a hasznát, hanem összegészében van annak társadalmi haszna is, de akkor, ha irányított formában a taoforrások, taopénzek gyakorlatilag a sportot közelítik meg, illetve a sportba kerülnek, akkor annak oda is kell kerülni. Ezz el azt a gondolatot akarom bevezetni, hogy szerintem ma a taopénzek tekintetében nincs átláthatóság, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy átláthatatlanság van, és akár még gyanús összefonódások is felütik a fejüket. Ez senkinek nem jó. Ez senkinek nem jó, ann ak sem, akitől vállalkozói szinten a források integrálódnának a sport fejlesztésébe, és azoknak sem jó, akik pedig ennek kvázi a haszonélvezői, mert bizonyos értelemben nem haszonélvezővé, hanem bűntárssá is válhatnak. Tehát kerülni kellene a gyanús összef onódásokat, és biztosítani kellene az átláthatóságot, meg kellene szüntetni az átláthatatlanságot. (12.20) Van erre rengeteg példa, van erre folyamatban lévő ügy is. Az előbbi kétperces megszólalásomban csak érintettem a felcsúti akadémiával kapcsolatos ad atok kiadásának a kérdéskörét, a bírósági viszonyulásokat, a rendőrségi viszonyulásokat, amelyek tekintetében rögtön elfogultságot jelent a Fejér Megyei Rendőrkapitányság, majd kérdéses, hogy Veszprémben hogyan gondolkodnak tovább, közben pedig az alapítvá ny részéről a kuratóriumhoz való fordulások történnek. Időhúzás, hogy minél tovább átláthatatlan legyen a rendszer. Miért? Miért van erre szükség? Ha teljesen tisztán, precízen, a törvény szerint, jogszerűen történnek a források felhasználásai, akkor miért kell titkolni, miért nem lehet ezeknek az adatsorait kiadni? Azt szeretném mondani, hogy az sem jó, ha a politikában meglévő szerep, súly és a források telepítése szoros korrelációban van egymással. Orbán, Felcsút? Seszták és az ő környéke? S mondhatnánk egy végtelennek tekinthető sort e tekintetben, persze csökkenő forrásnagyságrendekkel párosítva. Nem jó! Nem jó, mert célszerűen, észszerűen nyilván ott kellene a forrásoknak dominánsan megjelenni, ahol ennek hasznosultsága van, és ahol a legnagyobb „terme lékenységet” tudja visszaigazolni. Szokták mondani, hogy ezek a források elveszítik a közpénzjellegüket. Miért mondják ezt az emberek? Azért, mert valójában ezeknek a forrásoknak a felhasználása nem követhető, vagy inkább azt mondjuk, hogy követhetetlen. N em tudják és nem látják, milyen döntések születnek, nem tudják és nem látják, mire költik ezeket a forrásokat. Miért nem lehet ezeket nyilvánossá tenni? Vagy miért nem kell ezeket nyilvánossá tenni? Hiszen ezek mindmind olyan pénzekből származnak, amelyek egyébként adóforintokká válnának a költségvetésben, és nyilván a Parlament falai között születhetnének alapdöntések a tekintetben, hogy ezek a forrásfelhasználások hogyan történjenek meg. Ja, persze tudom, ma már a költségvetés is úgy zajlik, hogy bemonda nak bármilyen számokat, majd utána Varga Mihálynak kiadják az ukázt, hogy mit, hogyan, miképpen kell változtatni rajta, és ő meg keresi, kutatja ennek a fedezetoldalát, és természetesen megteremti, ha Orbán Viktor ezt kívánja. Tudják, az a baj, hogy az érz ődik, az látszódik, hogy pénzkinyerés zajlik a rendszerből. Az a baj, hogy akár infrastrukturális fejlesztések tekintetében, akár beszerzések révén olybá tűnik, hogy túlárazásokkal találjuk magunkat szemben. Olyan ez, mint amikor a közbeszerzések vonatkozá sában a közbeszerzések egyharmada egyszemélyes közbeszerzési szerepvállalással párosul. Ennek a folyamodványa pedig az, hogy az egyszereplős közbeszerzések után adott tételek nagyjából 2550 százalék közötti túlárazottsággal bírnak. Hát, ugyanígy működik e tekintetben is a beszerzések révén vagy az infrastrukturális fejlesztésekhez hozzáillesztetten a folyamat, legalábbis ez tükröződik vissza, ez az érzet ül el az emberekben. Utánpótlásra való hagyatkozással és hivatkozással akár „papíron” is el lehet érni azt a helyzetet, meg lehet teremteni azt a helyzetet, hogy más irányba történő forrásfelhasználások történjenek. És közben arról kell beszélni, hogy különböző számok használatára került sor, de 2011től 2018ig
